Hírek

Így segít jobb döntéseket hozni a sakk az üzletben, a karrierben és a mindennapokban
Ahogy egy sakkjátszma, úgy az élet is döntések sorozata – az üzlet világában pedig gyakran még nagyobb tétje van egy-egy döntésnek, mint a táblánál. A sakk sok más készség fejlesztése mellett azért is hasznos, mert jobb döntéseket hozhatunk általa akár időkényszerben, bizonytalan, nehéz helyzetekben is – véli Fogarasi Norbert, a Polgár Judit Világsakkfesztivált ötödik éve támogató Morgan Stanley budapesti központjának vezetője, versenysakkozó.

Kivérezhetnek a hazai kereskedő vállalatok, ha nem váltanak digitális stratégiára
Az elmúlt években világszerte számtalan új értékesítési csatorna jött létre, amelyek meghatározó része ma már digitális. Az e-kereskedelem robbanásszerű fejlődésének köszönhetően a piaci verseny globálissá vált, melyben a hazai kereskedők nagy részének - pár üdítő kivételtől eltekintve - sajnos óriási hátránnyal kell megküzdenie. Radó Mátyás, az augusztusban megjelent „Egységesített Kereskedelem” című üzleti szakkönyv társszerzője szerint a legtöbb hazai tulajdonú kereskedelmi vállalat még a webáruháza felépítésével birkózik, miközben már rég az üzleti evolúció egy következő szintjével, az omnichannel szemléletű értékesítés kiépítésével kellene foglalkoznia. Ez a lemaradás azt eredményezi, hogy a hazai kiskereskedelem fájdalmasan ki van szolgáltatva a környező országokból a magyar piacra belépő, erősebb versenyzőknek. Ahhoz, hogy a hazai kereskedelem helyzete pozitív fordulatot vegyen, paradigmaváltásra lesz szükség, melynek során a hazai üzletek sem kerülhetik el, hogy bizonyos értelemben technológiai vállalatokká alakuljanak át.

Még október 2-ig elérhetőek a Városi Civil Alap keretében megjelent felhívások
A Városi Civil Alap célja, hogy az 5000 fő feletti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek részére is elérhetővé tegye azon célok támogatását, amelyek a Falusi Civil Alap terhére támogatásban részesülhetnek.

Európai Uniós kutatás-fejlesztési és innovációs programok – aktuális kiemelt szakmai rendezvények
A különböző európai uniós kutatás-fejlesztési és innovációs pályázati programokhoz (köztük a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram programterületeihez) kapcsolódó alábbi kiemelt szakmai rendezvényeket ajánljuk figyelmükbe. Ezek a szakmai rendezvények kiváló lehetőséget biztosítanak a kapcsolatépítésre, a jövőbeli együttműködési lehetőségek feltérképezésére, konzorciumok létrehozására és a legújabb ágazati és szakpolitikai trendek megismerésére.

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról
Nagyon jó eredményeket értek el a magyar diákok az idén augusztus 28. és szeptember 4. között Szegeden megrendezett Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI). Rendező országként hazánk két csapatot indíthatott, a nyolc diákolimpikon egy ezüst- és öt bronzérmet szerzett, de a maradék két csapattag is dicsérettel tért haza a világ legrangosabb informatikai versenyéről, amelyre a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében készültek fel a versenyzők.

A jövő szuperkondenzátorai újrahasznosított palackokból készülhetnek
Több hatalmas szemétsziget úszkál a Föld óceánjaiban és a szárazföldeket is belepi a műanyag hulladék, mégis egyre több PET-palackot és csomagolóanyagot gyárt és dob el az emberiség. Az újrahasznosítási kísérletek csak részben bizonyulnak sikeresnek és a műanyagevő baktériumok sem jelentenek egyelőre univerzális megoldást, viszont egy új eljárással a Louisiana Tech University kutatói szuperkondenzátorokká alakítanák az elhasznál PET-palackokat.

Sikerrel megvalósult a belvárosi közösségi tér energetikai megújítása és akadálymentesítése Szombathelyen
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata több, mint 136 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült a Vállalkozói Központ (Petőfi Sándor utca 1/D. alatti épület) energetikai megújítására és akadálymentesítésére, melyet sikerrel megvalósított.

Egyre égetőbbé válik az adatközpontok energiafogyasztásának optimalizálása
Elemzések szerint a digitalizáció fejlődése eredményeként éves szinten 61 százalékos adatrobbanás várható, így a világon keletkezett és feldolgozott adatmennyiség 2030-ra elérheti a 175 zettabyte-ot. A hatalmas adatmennyiség kezeléséhez szükséges villamos energia mennyisége 2030-ra pedig várhatóan a négyszeresével nő a jelenlegihez képest. E kihívások kezeléséhez és a növekvő kereslet kiszolgálásához egyre nagyobb mennyiségű megújuló energia szükséges. Mivel ez jelentős szén-dioxid-kibocsátással jár, az adatközpontoknak a jövőben elengedhetetlen élen járniuk a megújuló energiaforrások bevezetésében. A lehetséges megoldásokba Szontág Balázs villamosmérnök, az Eaton Magyarország szakértője nyújt betekintést.

Technológiai távlatok kicsiknek és nagyoknak – a gyártási folyamatok is okosíthatók
Idén június végén nyitották meg a Bosch Rexroth Gyömrői úti telephelyén a CU.BE innovációs élményközpontot, amely multifunkciós technológiai játszótérként és oktatási központként teszi lehetővé a gyártástechnológiával és hálózatba kapcsolt eszközökkel kapcsolatos tudás megosztását.

Generációváltás hozhat gyökeres változásokat a magyar KKV-k informatikai érettségében
Sokat fejlődtek a magyar vállalkozások informatika terén az elmúlt években, amit részben a pandémia, részben pedig a gazdasági válság kényszerített ki. Sok vezető azonban még mindig frusztrációként, mintsem kiváló üzleti lehetőségként éli meg a technológia rohamos fejlődését. Ez főként abból adódik, hogy a hazai KKV-k még mindig kezdetleges informatikai megoldásokat alkalmaznak és ritkán fordulnak IT szakértőkhöz.

35 milliárd forintos innovációs támogatási program indul
A héten lezárul a 35 milliárd forint keretösszegű új innovációs támogatási program társadalmi egyeztetése, a pályázat szeptember közepén jelenik meg - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a tárca keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Dinamikusan fejlődik a Széchenyi-egyetem Neumann János Informatikai Szakkollégiuma
Bővülő partneri kapcsolatok, erősödő tudományos tevékenység és egyéni szakmai fejlődés – az elmúlt tanévben minden téren előrelépett a győri Széchenyi István Egyetemen működő Neumann János Informatikai Szakkollégium. A 2014-ben alakult hallgatói műhely egyre hangsúlyosabb szerepet tölt be a győri egyetemi közéletben, és újabb célt tűzött ki maga elé: az országos szakkollégiumi minősítés elérését

Megújult a bringások kedvenc appja: ha csak egy dolgot töltesz le biciklisként, ez legyen az!
Egy éves lett a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációja, ez alatt az egy év alatt pedig folyamatosan figyelték a felhasználói visszajelzéseket, hogy az app minél jobban kiszolgálhassa a biciklisek igényeit.

Öt izgalmas, vízi sportokhoz köthető találmány
Hazánk élen jár a különböző vízi sportokban, ráadásul ezekhez és sok más vízparti tevékenységhez számtalan új találmány is kapcsolódik világszerte. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) összegyűjtötte az elmúlt évek legérdekesebb, vízi sportokhoz köthető találmányait itthonról és a nagyvilágból a hidroplán eBike kerékpártól a mentális és fizikális képességet fejlesztő vízi játékon át az okos vitorlásruháig.

A mesterséges intelligencia már az életünk része – még ha nem is tudunk róla!
A mesterséges intelligenciáról rengeteg vízió és spekuláció szárnyra kapott már. Sok közülük ijesztő jövőképet fest elénk, pedig a AI (Artificial Intelligence) már most is ott van a mindennapjainkban – még ha jelenleg nem is félelmeket ébresztő, hanem hasznos, és életünket megkönnyítő formában.

Újra kell gondolni a technológiai munkaerő-stratégiát
A mai, felgyorsult digitális környezetben a technológiai vállalatoknak folyamatos kihívást jelent a legjobb IT tehetségek bevonzása és megtartása. A képzett szakemberek megszerzésének képessége kulcsfontosságú a működés optimalizálására, az IT rendszerek modernizálására és a kiberbiztonság fejlesztésére fókuszáló szervezetek számára. A Deloitte 2023-as Global Technology Leadership Study tanulmánya a technológiai vállalatok előtt álló, munkaerővel kapcsolatos legfontosabb kihívásokat vizsgálja, és rámutat az átfogó technológiai munkaerő-stratégia kiépítésének jelentőségére.

Tovább erősödik Magyarország az egészségügyi innovációban
Három új partnerrel bővül az EIT Health egészségügyi innovációs hálózata Magyarországon. Az új tagok, a SmartHumed, a QTICS Medical és a Loginet egyedi szaktudással járulnak hozzá az EIT Health berkein belül zajló együttműködéshez. Az EIT Health, amelynek közép-, kelet- és dél-európai központja Budapesten működik, eddig hat neves magyar szervezettel épített ki gyümölcsöző együttműködést, köztük a Semmelweis Egyetemmel és a GE Healthcare-rel. Az új partnerségek megerősítik az EIT Health elkötelezettségét az innováció előmozdítása és az európai egészségügyi rendszer fejlesztése iránt.