Széchenyi István Egyetem

Dinamikusan fejlődik a Széchenyi-egyetem Neumann János Informatikai Szakkollégiuma
Bővülő partneri kapcsolatok, erősödő tudományos tevékenység és egyéni szakmai fejlődés – az elmúlt tanévben minden téren előrelépett a győri Széchenyi István Egyetemen működő Neumann János Informatikai Szakkollégium. A 2014-ben alakult hallgatói műhely egyre hangsúlyosabb szerepet tölt be a győri egyetemi közéletben, és újabb célt tűzött ki maga elé: az országos szakkollégiumi minősítés elérését

A mesterséges intelligencia és a jog viszonyáról rendeztek workshopot a Széchenyi-egyetemen
A győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán frissen alakult Tech-Augmented Legal Environment (TALE) kutatócsoportja immár második alkalommal szervezett workshopot a mesterséges intelligencia (MI) és jog témakörében. A rendezvényen az előadások olyan jogi és ágazati közpolitikai kérdéseket érintettek, amelyek a mesterséges intelligencia és a jog viszonyát tudományos igényességgel, a gyakorlatban is alkalmazható módon tárják fel.

Önálló szabadalom lehet a Széchenyi-egyetem egyedülálló oktatási platformja
Négy ágazat nyolc szakmájának oktatásához tud hatékonyan hozzájárulni az a mindössze másfél négyzetméteres, 5G képes, moduláris felépítésű kiber-fizikai demonstrációs és oktatási platform, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem szakemberei fejlesztettek. A „mini gyártósor” a fizikai világban hajtja végre mindazt, amit a digitális térben kérünk tőle (és fordítva is), legyen szó csupán fagyiadagolásról vagy akár egy járműipari munkadarab megformálásáról. A találmány, amely nemcsak az egyetemi hallgatók, de a technikumok diákjai számára is rengeteg új ismeretet adhat, már szabadalmi eljárás alatt áll.

SZEnergy: újra a világ legjobbjai között a Széchenyi-egyetem hallgatói versenycsapata
A győri Széchenyi István Egyetem SZEnergy Team hallgatói csapata a tavalyi sikerek után újabb jelentős nemzetközi eredményt ért el: második helyezést szerzett a 2023-as Shell Eco-marathon autonóm programozási versenyen (Autonomous Programming Competition – APC). A verseny online formában zajlott, így a világ bármely egyeteméről jelentkezhettek hallgatói csapatok.

Gyorsítósávon haladnak a jövő vállalkozásai a Széchenyi István Egyetemen
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Gyorsítósáv pályázat a gyors növekedésre és jelentős hozzáadott érték felmutatására képes hazai cégek fejlesztését támogatja. A Széchenyi István Egyetem, illetve az intézmény szárnyai alatt létrejött vállalkozások több nyertes projekttel is büszkélkedhetnek, amelyek mindegyike jelentős tudományos vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkező innovációt tartalmaz.

Innovatív projekteket támogat a Széchenyi István Egyetem vállalkozásösztönzési pályázata
Fluxuskondenzátor, földradar, 3D fémnyomtatás – csak néhány innováció azok közül, amelyek támogatást nyertek a győri Széchenyi István Egyetemen futó Proof of Concept pályázaton. Az intézmény legnagyobb értékét az egyetemi polgárok által felhalmozott tudás jelenti, ezért támogatja innovatív projektötleteik, szellemi tőkéjük hasznosulását, létrehozott alkotásuk, technológiájuk piacra jutását.

Új pályázat: európai egyetemeken kutathatnak a Széchenyi István Egyetem oktatói és PhD-hallgatói
Hat nyugat- és észak-európai egyetemre utazhatnak ki és kutathatnak a győri Széchenyi István Egyetem oktatói, valamint PhD-hallgatói a RUN-EU projekt keretében meghirdetett új pályázaton. A keret nagyságának köszönhetően szinte mindenki élhet a lehetőséggel, aki szeretne.

Ipari szimulációs szoftver segítheti az elektromobilitási kutatásokat
A villamos gépekkel és az elektrodinamikával kapcsolatos munkákban használható, rendkívül korszerű ipari szimulációs szoftverről tartott ingyenes konferenciának és képzésnek adott helyet az elektromos járművekkel kapcsolatos kutatásokban is egyre meghatározóbb szerepet betöltő Széchenyi István Egyetem. A rendezvényen az intézmény kutatói, valamint partnercégek munkatársai fejlesztették tudásukat.

Szakmai díjjal ismerték el a Széchenyi István Egyetem ipari digitalizációs vállalati megoldásait
A győri Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja nyerte el idén az Innovációs és Technológiai Minisztérium által alapított Ipar 4.0 szakmai díjat az oktatási, képzési programot, illetve kutatást, fejlesztést, innovációt megvalósító szervezet kategóriájában. Az elismerés jelzi, hogy az egyetemen magas színvonalú kutatás-fejlesztési tevékenység zajlik az ipari digitalizáció témakörében is, amely nagymértékben hozzájárul a térség versenyképességének erősítéséhez.

„Kiváló kutatási infrastruktúra” címet kapott a JKK
Egyre meghatározóbb szerepet tölt be az autonóm közlekedési rendszerek és az elektromobilitás kutatásában a győri Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja, amit nemzetközi színvonalú laborháttér, tesztpálya és berendezések segítenek Győrben és a zalaegerszegi ZalaZONE Parkban. Ezt ismerte el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a „Kiváló kutatási infrastruktúra” adományozásával.

Felhívás
a XII. Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásáron
való ingyenes részvételre
A Széchenyi István Egyetemen 2022. április 13-án (szerdán) megrendezésre kerülő XII. Nyugat-dunántúli
Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásáron való részvételre várja a Széchenyi István Egyetem, az
Universitas-Győr Nonprofit Kft. és a Greenology Zöldinnovációs Fenntarthatósági Tudásközpont, elsősorban
a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyék területén székhellyel/telephellyel rendelkező kutatást-fejlesztést
folytató vállalkozások, innovátorok, egyéni feltalálók, kutatók, oktatók és diákok jelentkezését.

Tudományos és innovációs parkot hoz létre a Széchenyi István Egyetem
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban elnyert 6 milliárd 766 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósítja meg a Széchenyi István Egyetem győri Tudományos és Innovációs Parkjának első ütemét az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár volt telephelyén. Az ikonikus „kockaépület” átalakítva, felújítva a város új szimbóluma, ékköve lesz. Az egyetem fő kutatási területeire építve kívánja ösztönözni a park révén a régió fejlődését, és arra törekszik, hogy tudományos potenciáljával hozzájáruljon a vállalati szféra sikeres szerepléséhez a nemzetközi versenypiaci világban.

Hisznek a vállalkozó kutatókban a Széchenyi István Egyetemen
A győri Széchenyi István Egyetem újabb vállalkozásösztönző pályázattal támogatja polgárait az innovációs ökoszisztéma kialakításának jegyében. A folyamat mérföldköveiről és a legfontosabb tudnivalókról Vági Kornél, a Menedzsment Campus Kompetencia Központ vezetője adott tájékoztatást.

Magyarország 5G-s digitális központja jött létre a győri egyetemen
A Széchenyi István Egyetem bázisán létrejött Digitális Fejlesztési Központ fő tevékenységi területe a kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység ösztönzése, kiemelt fókuszában az 5G technológiával. Az autonóm járműrendszerek fejlesztése és az országban egyedülálló európai színvonalú méréstechnikával vizsgálják a technológiában rejlő lehetőségeket. Mindemellett a központnak kiemelt szerepe van abban, hogy az 5G-vel kapcsolatos félelmeket eloszlassa, az álhírekből táplálkozó konteókat megcáfolja. Wersényi Györggyel, a Széchenyi Egyetem dékánjával beszélgettünk minderről.