innováció

Boldog és sikerekben gazdag új évet kívánunk minden partnerünknek!
Boldog és sikerekben gazdag új évet kívánunk minden partnerünknek!
Eurostat: Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a kutatás-fejlesztésben dolgozók száma 2010 óta
Eurostat: Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a kutatás-fejlesztésben dolgozók száma 2010 óta
Feltaláló nemzethez méltó kutatás-fejlesztési infrastruktúra épül ki hazánkban: az Eurostat adatai alapján ebben az élen járunk, írja György László államtitkár a Facebookon.
Planet 2021 - Pureco: Magyar mérnöki bravúr segít kezelni az afrikai vízproblémákat
Planet 2021 - Pureco: Magyar mérnöki bravúr segít kezelni az afrikai vízproblémákat
A magyar vízügyi innovációk nemzetközi szinten is bizonyítanak – ezt mutatják be a vízkezeléssel foglalkozó Pureco Csoport szakemberei a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozón, ahol a társaság már elkészült és két, még folyamatban lévő ghánai szennyvíztisztítási beruházását tekinthetik meg maketten és virtuálisan, VR szemüvegen keresztül is a látogatók.
30 éves Magyarországon a 3M
30 éves Magyarországon a 3M
A 3M idén 30 éve, az elsők között érkezett Kelet-Európába, ma pedig az innováció, a környezetvédelem, a fenntarthatóság és ‒ többek között ‒ a női egyenjogúság nagykövete a régióban több mint 4400 főt foglalkoztató amerikai multi.
Novemberi 10-ig nyújtható be támogatási kérelem a GINOP PLUSZ KFI pályázatra
Novemberi 10-ig nyújtható be támogatási kérelem a GINOP PLUSZ KFI pályázatra
Október 18-tól nyújtható be támogatási kérelem a GINOP PLUSZ-2.1.1-21-es Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése című felhívásra. A programban 50 millió és 1 milliárd Ft közötti összeg igényelhető vissza nem térítendő támogatásként.
Innovatív kapacitásbővítő program
Innovatív kapacitásbővítő program
A program célja, innovatív komplex kapacitásbővítő beruházások támogatása által a mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének és termelékenységének növelése, valamint a foglalkoztatás bővítésének ösztönzése.
Termékké és szolgáltatássá fejleszti kutatási eredményeit a MATE
Termékké és szolgáltatássá fejleszti kutatási eredményeit a MATE
Minden egyetemi polgárnak, minden szakterületen, a nagy potenciált rejtő ötletek minden fázisában képes segítséget nyújtani a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Innovációs Központja, a közelmúltban bevezetett innovációs szolgáltatásokat felhasználva; az elsőként támogatott projektek az agrárium széles spektrumát fedik le: a precíziós növényvédelmi felmérések előkészítésétől speciális halgazdálkodási eszközök fejlesztésééig – közölte a felsőoktatási intézmény lapunkkal.
Sosem látott megállapodás jött létre a kutatás-fejlesztés támogatására
Sosem látott megállapodás jött létre a kutatás-fejlesztés támogatására
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Pénzügyminisztérium a kutatás-fejlesztés és innováció támogatására, ennek a területnek ugyanis kiemelt szerepe van a magyar gazdaság fejlesztésében - mondta a PM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Középpontban a fenntarthatóbb európai növekedés: startupokat és scaleup innovátorokat keresnek – 
1 millió euró összegű díjazás a tét
Középpontban a fenntarthatóbb európai növekedés: startupokat és scaleup innovátorokat keresnek – 1 millió euró összegű díjazás a tét
•Az EIT Community Booster programra olyan európai startup és scaleup vállalkozások jelentkezését várják, amelyek az új európai Bauhaus kezdeményezés céljaival összhangban álló innovatív megoldásokkal képzelik el üzleti növekedésüket. •A 20 kiválasztott vállalkozás 1 millió euró összértékű támogatást kap növekedési tervei megvalósításához.
Tudományos Diákkörök XXII. Kárpát-medencei Konferenciája
Tudományos Diákkörök XXII. Kárpát-medencei Konferenciája
A Kutató Diákok Mozgalma a 2021/22-es tanévben is meghirdeti a Tudományos Diákkörök XXII. Kárpát-medencei Konferenciáját (TUDOK 2022).
Budapest a feltörekvő startup térségek nemzetközi élmezőnyében
Budapest a feltörekvő startup térségek nemzetközi élmezőnyében
A fővárosi startup ökoszisztéma teljes becsült értéke egy év alatt mintegy másfélszeresére, 200 milliárd forint fölé nőtt a Global Startup Ecosystem Report legfrissebb elemzése szerint. Budapest ezzel megerősítette helyét a feltörekvő startup ökoszisztémák legjobbjai között. A jelentés fontos eredményként emeli ki, hogy a kezdeményező állami szerepvállalásnak is köszönhetően az elmúlt években jelentős mennyiségű korai befektetés jutott a kezdő vállalkozásokhoz.
Robbanás előtt az egészségügyi digitalizáció Magyarországon
Robbanás előtt az egészségügyi digitalizáció Magyarországon
A technológián belül világszerte az egyik legforróbb piac jelenleg az egészségügyi digitalizáció, mely szakértők szerint a 2019-es 175 milliárd dolláros szintről 2025-re eléri majd a 660 milliárd dollárt. A koronavírus-járvány további hatalmas lökést adott a szegmensnek, hiszen 2021 első félévében globálisan megközelítette a 15 milliárd dollárt az egészségügyi digitalizációba áramló befektetések mértéke, ami meghaladja a teljes 2020-as volument.
Fesztiválokon és katasztrófa sújtotta területeken is bevethető az új magyar innováció
Fesztiválokon és katasztrófa sújtotta területeken is bevethető az új magyar innováció
Bár nem egy űrből érkező tér-idő dimenziót meghajlítani képes kozmikus kockáról van szó, az NN Power Energetikai cég olyan megoldást fejlesztett, mely szélsőséges körülmények között, zöld energiával és egyéb áramforrással ötvözve képes biztosítani a folyamatos áramellátást katasztrófa sújtotta területeken, fesztiválokon, vagy akár kórházakban.
A termelékenység növekedéséhez több innováció kell
A termelékenység növekedéséhez több innováció kell
Magyarországon az innovatív cégek aránya 28,7 százalék, és ezek közül azok aránya, amelyeknek legalább egy olyan innovatív termékük van, amely nemcsak a cégnél, hanem a piacon is újnak számít, 11,5 százalék. Ez a 25. helyre elég. Szerző: Csath Magdolna, a Nemzeti¬ Versenyképességi Tanács tagja, egyetemi tanár
Meghosszabbították a Smart Family Nagydíj 2021 startupverseny pályázati határidejét
Meghosszabbították a Smart Family Nagydíj 2021 startupverseny pályázati határidejét
Egy hónappal, szeptember 15-ig meghosszabbították a családokat segítő, okos megoldásokat nyújtó startup vállalkozásoknak meghirdetett Smart Family Nagydíj 2021 verseny pályázati határidejét.
A tudomány és az innovációs politika jövője: mi vár ránk az elkövetkező évtizedekben?
A tudomány és az innovációs politika jövője: mi vár ránk az elkövetkező évtizedekben?
Az előttünk álló évtizedekben a tudomány és a technológia számos kihívással néz majd szembe, a világjárványoktól kezdve, az éghajlatváltozáson és élelmiszer- illetve vízhiányon át, a különböző előre nem látható válságokig. Ezért különösen fontos, hogy a tudományos kutatások tervezése és kivitelezése megfeleljen és igazodjon ezekhez a kihívásokhoz és a társadalmi igényekhez.
Már külföldön is értékesíti a magyar innovációt a Mol
Már külföldön is értékesíti a magyar innovációt a Mol
Az olajtársaság elindította a gumibitumen technológiájának exportját.
A SZTAKI részvételével megalakult a Biztonságos Digitális Társadalom Innovációs Klaszter
A SZTAKI részvételével megalakult a Biztonságos Digitális Társadalom Innovációs Klaszter
Élenjáró állami informatikai szolgáltatók, felsőoktatási és tudományos intézmények hangolják össze kutatási-fejlesztési tevékenységüket, hogy innovációikkal tovább támogassák a digitális társadalmat.
Dübörög az innováció a gyáriparban
Dübörög az innováció a gyáriparban
A járványból való kilábalás részeként az egekbe szökött a kereslet számos termék iránt. A gyártók ezt az igényt nem, vagy csak nehezen tudják kielégíteni, de több munkaerőt nem tudnak alkalmazni – itt jön képbe az innováció és a technológiai fejlesztés, mint megoldás.
Aktivizálták az innovációs ökoszisztéma szereplőit
Aktivizálták az innovációs ökoszisztéma szereplőit
A jelek szerint sikerült a hazai innovációs ökoszisz­téma szereplőit hatékonyan megszólítani a Területi Inno­vá­ciós Platform (TIP) létrehozásával. Eddig 330 tag csatlakozott a kezdeményezéshez. De vajon milyen változásokat indukál mindez az egyetemek, a kutató­intézetek vagy éppen a hazai vállalkozások életében? Interjú Sebők Katalinnal, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vállalati in­novációs elnökhelyettesével az Innotéka magazinban.
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180

Közösség