Hírek
Ujvári János diplomadíj-pályázat
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala kiemelt fontossággal kezeli, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a szellemitulajdon-védelmi kérdések jelenlétére a napi életben, és a szellemitulajdon-védelem szerepére a gazdasági folyamatokban. Ennek a munkának a részeként a hivatal évtizedes múltra visszatekintő pályázatot ír ki minden évben végzős felsőoktatási hallgatók részére.
Az SzTNH együttműködési megállapodást írt alá a regionális innovációs ügynökségekkel
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a hét Regionális Innovációs Ügynökség – megerősítve a korábbi évekre is visszanyúló közös tevékenységüket − együttműködési megállapodást írtak alá Budapesten, a hivatal székházában, 2014. január 22-én.
Cséfalvay: sikeresen mutatkozott be a magyar startup-politika Svédországban
Sikeresen mutatkozott be az innovatív induló vállalkozások fejlesztését szolgáló magyar startup-politika Svédországban - mondta Cséfalvay Zoltán pénteken az MTI-nek telefonon Stockholmból, ahol magyar innovációs fórumot tartottak.
Több mint 3 milliárd forint járműipari fejlesztésekre
A hibrid és elektromos járművek fejlesztéséről, kooperatív közlekedési rendszerek létrehozásáról és a Járműipari Felsőoktatási és Kutatási Együttműködésről is szó esett a győri Széchenyi István Egyetemen működő Járműipari Kutatóközpont 2014. január 31-i konferenciáján. A tanácskozást Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nyitotta meg. Az eseményen bemutatták a VirCA-t, a világ első kollaboratív laboratórium-hálózatának működését és egy elektromos versenyautót, a SZElectricityt is.
Regisztrálja cégét Magyarország legnagyobb, egységes K+F+I adatbázisába!
A Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség a Nemzeti Innovációs Hivatal kérésére gyűjti össze működési területén a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó, innovatív szervezetek és vállalkozások adatait egy mindenki számára elérhető adatbázis létrehozása érdekében.
Piacra lépés előtt az egyik legmenőbb diákstartup
Hamarosan minden rettegő szülő számára elérhető lesz a kisbiciklin veszélybe száguldó csemete azonnali megfékezését biztosító megoldás. A fékrendszert kitaláló és kidolgozó MiniBrake startup vállalkozás 40 millió forint kockázati tőkét tudott bevonni, és márciusra tervezik a piacra lépést.
Vállalkozásokra építene a kormány
A kormány stratégiai partnernek tekinti a hazai kis- és közepes vállalkozásokat (kkv), és rájuk kívánja építeni a foglalkoztatás bővítését és a gazdaság felpörgetését - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Magyar sikerből tanul az Európai Parlament
A brüsszeli parlamentben a coworking technológiai startupokra és innovációra gyakorolt hatásáról tartott előadást decemberben Klementz Anna, a Loffice coworking társtulajdonosa – az Európai Bizottság és az Európai Parlament közös meghívására. Valamint megosztotta tapasztalatait arra vonatkozóan, hogy miként működtethető sikeresen a coworking modell.
Százból legfeljebb egy vállalkozásból lesz startup
Évente több tízezer magánember alapítja meg első vállalkozását, ám e cégek 99 százaléka a legjobb esetben is mikrovállalat marad, csupán töredékük válik a szó legszorosabb értelmében startup vállalkozássá - áll az Opten céginformációs szolgáltató elemzésében.