Hírek
Működés közben tanul a szinaptikus tranzisztor
Az emberi agy körülbelül 86 milliárd neuronnal rendelkezik, amiket szinapszisok kötnek össze, melyek az agyi áramkörök erősítésével vagy gyengítésével folyamatosan alkalmazkodnak az ingerekhez. Ez az adaptív folyamat teszi lehetővé az agynak a tanulást.
Magyar szer ölheti meg a rettegett rezisztens baktériumtörzseket
Noszticzius Zoltán, Wittmann Marian és Kály-Kullai Kristóf BME Fizika Tanszékéről rájött, miért nem veszélyesek az emberre a baktériumokat, gombákat és vírusokat a másodperc ezred része alatt elpusztító klór-dioxid oldatok. Bizonyították azt is, hogy a klór-dioxid ellen a mikrobák elvileg nem lesznek rezisztensek.
Innováció menedzsment képzés Zalaegerszegen
Ingyenes képzést szervez a Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség "Innovációs Menedzsment" témában Zalaegerszegen. Az intenzív tréning célja a résztvevők számára olyan speciális, átfogó elméleti és gyakorlati szaktudás átadása, melynek segítségével szervezeteiket aktívan támogatva és menedzselve képesek lesznek az innovációs folyamatok megtervezésére és menedzselésére.
Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny középiskolásoknak
A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 23. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az MTVA közreműködésével, 2013. november 6-án, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) Konferenciatermében, a Tudomány Napja alkalmából.
A tudástőke megtartása továbbra is aktuális probléma Magyarországon
A tudástőke elszívása Kelet-Európa, ezen belül is a magyar munkaerőpiac egyik fő problémája. A helyzet megoldását a növekedést ösztönző gazdaságpolitikában, a munkabért terhelő adók csökkentésében, az élethosszig tartó tanulás lehetővé tételében és a K+F beruházások támogatásában látja Edwin De Boeck, a KBC vezető közgazdásza.
Cséfalvay: 7300 milliárd forintos forrás jut fejlesztésre
Fejlesztésre a strukturális alapokból és a kohéziós alapból mintegy 7300 milliárd forint áll Magyarország rendelkezésére a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten. A keretösszegből mintegy 1200 milliárd forint jut a kis- és közepes vállalatok támogatására.
Új pályázati lehetőségek regionális fejlesztési célokra
A Regionális Fejlesztési Operatív Programok keretében az észak-magyarországi, a közép-magyarországi, a dél-alföldi és a nyugat-dunántúli régiókban telephelyfejlesztésre és ipartelepítésre összesen közel 15 milliárd forint értékben pályázhatnak mikro, közép és kisvállalkozások illetve nagyvállalkozások.
Pályázati felhívás telephelyfejlesztésre, ipartelepítésre a Nyugat-dunántúli régióban
Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a “Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért” című, DAOP-1.1.1/E és D-13, ÉMOP-1.1.1/F és B-13, KMOP-1.5.3/C és B-13, NYDOP-1.3.1/D és E-13 kódszámú pályázati felhívás.
7300 milliárd forintos forrás jut fejlesztésre
Fejlesztésre a strukturális alapokból és a kohéziós alapból mintegy 7300 milliárd forint áll Magyarország rendelkezésére a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten. A keretösszegből mintegy 1200 milliárd forint jut a kis- és közepes vállalatok támogatására.
Ismét megrendezik a Fiatal Vállalkozók Hetét
Az idei Fiatal Vállalkozók Hetén, amit hatodik alkalommal rendeznek meg, felsorakoznak a legígéretesebb magyar gasztro és innovatív start-upok, valamint a Világgazdasági Fórum ifjúsági szervezetének regionális vezetői. Idén összesen 138 országban rendezik meg ugyanezt az eseménysorozatot, aminek fókuszában a tettrekész fiatalok állnak.
Intelligens szakosodás (RIS3*) –
út a 2014-20-as Európai Uniós források hatékony felhasználása felé
A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Innovációs Hivatal és a
Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség szervezésében az „Intelligens szakosodás (RIS3*) – út a 2014-20-as Európai Uniós források hatékony felhasználása felé”
című konferenciával egybekötött „workshop” sorozat harmadik állomására került sor Győrben, 2013. október 21-én a Széchenyi István Egyetemen.