Hírek
A szomszédban készül az elekromos chopper
Az elektromos motorok, ha elég nagy tatótávolsággal bírnak, egycsapásra képesek lehetnek megváltoztatni a közlekedési szokásokat. Nem csak a városokban, az országutakon is, a hobbimotorozásban is. Erre építettek egy csigaháznak is nézhető, pofás kétkerekűt Ausztriában.
Új programot tervez a kormány, most az autósoknak
Adókedvezményekkel és támogatással erősítené a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az elektromos autók elterjedését Magyarországon. A Jedlik Ányosról elnevezett intézkedéscsomagon már dolgoznak a minisztériumban – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábban.
Ne az államtól várjuk a csodát!
Akkor lesz Magyarországon fejlődő, virágzó startup világ, ha lesznek vállalkozók és elterjed a modern vállalkozói kultúra. Ne az államtól várják a magyar innovátorok a megfelelő startup világ létrehozását, ám a kormányzatnak megvannak az eszközei arra, hogy katalizátorkén virágzó startup ökoszisztéma létrejöttét segítse, részben pályázati pénzeken keresztül – hangzott el a BKIK és a Piac & Profit közös „Te is lehetsz startup” konferenciáján.
Üzleti startup verseny a Magyar Innovációs Techshow-n
Egyedülálló üzleti megoldás versenyt hirdet az OTP Hungaro-Projekt a Startup Tavasz 2014 rendezvénysorozat keretében. Az első hazai Fintech (financial technology) fókuszú rendezvényre Magyarország legjobb üzleti szoftverfejlesztő csapatai nevezését várják a szervezők május 2-ig.
Stratégiai elemekkel bővített innovatív szerepjátékrendszer
„A régió innovációs potenciáljának fejlesztése innovatív start-up cégek létrehozásával című” Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség által kiírt NYDOP-1.1.1/C-12 pályázati konstrukció keretében az Emperor Zala Fejlesztő és Tanácsadó Kft. start-up vállalkozás által kidolgozott új koncepció egy olyan Massive Multiplayer Online (MMO) stratégiai játék szabályrendszerét dolgozta ki és modellezte, amelynek egyes elemei teljesen új lehetőségeket kínálnak a felhasználók számára a játékszoftver piacon.
A magyar találékonyság jelképe
Nagyszabású kiállítás nyílik csütörtökön a New Jersey-i Liberty Science Centerben a Rubik-kocka 40. születésnapja alkalmából. A Beyond Rubik's Cube (A Kocka és ami mögötte van) című kiállítást Áder János köztársasági elnök és Rubik Ernő nyitja meg. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása a Rubik-kockáról, amely a magyar és az európai találékonyság jelképévé vált világszerte.
Megabefektetést kapott a tejsavalapú kompozit
Jó időzítéssel, a Föld napja után jelentette be az AVEC Csoporthoz tartozó Bonitás Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., hogy 420 millió forintot fektet be a tejsavalapú kompozitokat gyártó Meshlin Composites cégbe. A győri vállalat termékeit autók, bútorok és sportszerek gyártása során lehet felhasználni, és egyik legfőbb előnyük, hogy természetes módon lebomlanak. Ugyanez nem mondható el a most széles körben használt üvegszálas és szénszálas alapanyagokról, amelyek súlyos környezetvédelmi, újrahasznosítási problémát jelentenek majd.
Hamarosan több száz évig élhet az ember
Az emberiség évezredek óta keresi a választ, a tudomány viszont csak az elmúlt 30 évben kezdte el kutatni a hosszú élet titkát, egész pontosan azt: mi okozza az öregedési folyamatot, és hogyan lehet azt lassítani, vagy akár megállítani. Az évtizedes vizsgálódások során egy rendkívül összetett, bonyolult mechanizmus körvonalai rajzolódtak ki a tudósok előtt, ám ennek köszönhetően egyre közelebb kerülünk a megoldáshoz. A kérdés, miszerint örök élet vagy ingyen sör lesz hamarabb, lassan eldőlni látszik – az előbbi javára.
Startup-feszt a 8kerben – nevezés május 2-ig
Május 2-ig lehet nevezni az ország egyik legfontosabb tech eseményére, a Magyar Innovációs TechShowra, az esemény részeként tartott Fintech&Sales Demo Day-re és az első Central European Startup Awards-ra (CESA). A hazai digitális ipar leginnovatívabb új fejlesztéseit bemutató TechShow egyetlen eseménnyé olvad össze május 30-án az első CESA díjkiosztó gálájával, a startup cégeket és a velük partneri kapcsolatot kereső nagyvállalatokat összekötő Fintech&Sales Demo Day-jel, valamint a 21. Körkapcsolás konferenciával. A közösen tartott társrendezvényekben teljesedik ki a Startup Tavasz rendezvénysorozat is, amelynek célja erősíteni Budapest mint startup központ szerepét a közép-európai régióban.
Testünkkel tölthetjük az akkumulátort
Soha nem kell majd tölteni az okosórákat, ha a gyártók beépítik eszközeikbe a dél-koreai KAIST Egyetemen kifejlesztett termoelektromos generátort . Ugyanez igaz lehet az egészségügyi eszközökre is, szívmonitoroknak és vércukormérőknek is folyamatos áramellátást biztosíthat a vékony áramtermelő modul.