Hírek

Íme egy sikertörténet, amit lehet követni
Hiába a válság, a technológiai startup vállalkozások olyan növekedési lehetőséget ígérnek, ami már egy kis külső segítséggel is csodákra képes.
Egy tank benzinnel ér fel a tenyérnyi szuperakku
Akkor lehet teljesen elektromossá tenni a közlekedést és áttérni a megújuló energiára, ha az akkumulátoraink kapacitása legalább megkétszereződik. 2013-ban a lítium-levegő akkukról érkeztek a legjobb hírek, de az akkumulátortechnológiában csak fájdalmasan kis lépésekkel megy a fejlesztés, mert olyan sok a megoldandó probléma.
5 újítás, ami 5 éven belül mindent megváltoztat
Az online vásárlók visszatérnek a boltokba, az osztálytermek velünk tanulnak, digitális testőrök védik személyazonosságunkat, az orvosok a DNS-ünket fürkészve javasolnak terápiát, a városok pedig a lakók igényei szerint alakítják át működésüket. Ilyen lesz az életünk öt év múlva, legalábbis az IBM szerint.
Ultragyors vízforralót fejlesztenek a németek
Német tudósok a másodperc egytrilliomod része alatt akarnak vizet forralni 327 Celsius-fokos, vagyis 600 Kelvin-fokos hőmérsékletre. A kísérlet elméleti alapjait és a várt eredményeket egy most közölt tanulmány írja le.
Felére csökkenhet télen az elektromos autók hatótávolsága
A hagyományos autókhoz hasonlóan, az elektromos járműveknek is meggyűlik a baja a téli hideggel. A FleetCarma kutatása szerint azonban az alacsony hőmérsékletnek esetükben nem az indulás, hanem a hatótávolság látja kárát, ami nem sokkal nulla fok alatt akár felére is csökkenhet.
Pannon Innovációs és Kreatívipari Klaszter sajtóközlemény
A Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Nonprofit Kft. koordinálásában 2014. december végén fejeződött az NYDOP keretei között a Pannon Innovációs és Kreatívipari Klaszter (PIKK) tevékenységeit segítő „PIKK – KKV Együttműködés az Új Pannon Innovációs és Kreatívipari Klaszterben” című, NYDOP-1.1.1/A-11-2011-0017 azonosítószámú pályázat lebonyolítása. A klaszter 2011-ben alakult meg 20 taggal, ekkor készült a klaszterfejlesztési koncepciója is, amelyben lefektették az alapvető célokat és fejlődési irányokat.
Boldog Ünnepeket Kívánunk!
Minden Kedves Olvasónknak és Partnerünknek Kellemes Ünnepeket és innovációban gazdag Új Esztendőt kívánunk!
Budapesten lesz a nemzetközi innováció-menedzsment konferencia
Budapest adhat otthont Európa legjelentősebb innováció-menedzsmenttel foglalkozó nemzetközi konferenciájának 2015 júniusában - közölte a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH).
Az utolsó alkotás – Zagyvai András titokzatos logikai játéka, a Geapple
Távolabbról nézve gyönyörű dísztárgy, közelebbről viszont bámulatos logikai játék, amelyet még készítője is csak megoldó kulcs alapján tudott kirakni. Nem csoda, hogy az Okostojás (Smartegg) tervezője, Zagyvai András a történelemben először zsinórban kétszer is megnyerte az International Puzzle Party-t (IPP), a logikai játékok legnagyobb presztízsű versenyét. A sikert azonban sajnos már nem élhette meg.
Innovációs szolgáltatás: népszerű az Innovációs Hivatal mentorprogramja
Népszerű a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) mentorprogramja: eddig több mint nyolcvan cég élt a lehetőséggel, s jövő februárra akár már száz cég is igénybe veheti az ingyenes szolgáltatást.
Lehetőségek horizontja
A kutatás-fejlesztés mellett bármely más, innovációt igénylő projekttel is érdemes közvetlenül az Európai Uniót megkeresni, hiszen közel 22 ezer milliárd forintnyi EU-forrás vár gazdára.
CarSharing: Hippi módszer a közösségi közlekedésben
A közös autó környezetbarát megoldás, és ma már Magyarországon is megtalálható. A car sharing hagyományai fél évszázadra nyúlnak vissza, mégis a mai napig innovatív szektornak számít. A közösségi kocsi, a hippi korszak kommunális transzporterei ihlette rendszer, amikor még az első kerekek alatt kitapintható volt a slusszkulcs és a használati füzet, az itthon nemrég bevezetett közösségi bringabérléshez hasonlatos. Európában már robbant, Budapesten idén ősszel indult el a közösségi autózás.
„Kifaragták a biteket” – véget ért az országos programozási csapatverseny a Pannon Egyetemen
A „Bakonyi Bitfaragó Bajnokság” 12 órás döntőjét december 21-én rendezte meg a veszprémi Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara, amely élőben is követhető volt a kar honlapján (mik.uni-pannon.hu). A szervezők első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal hirdették meg a háromfordulós, országos programozási csapatversenyt középiskolások számára. A Műszaki Informatikai Kar évek óta nagy hangsúlyt fektet a középiskolások tehetséggondozására a matematika és az informatika terén.
Innovatív multiplatform orvosi alkalmazás fejlesztése a ZegaSys Kft-nél
Az adminisztrációval töltött idő a gyógyászat területén is „szükséges rossz”. Alapvető fontosságú, hogy az orvos rögzítse a beteggel kapcsolatos vizsgálati-, labor-, terápiás- és egyéb információkat. A beteg gyógyulásán túl az egészségügyi ellátórendszer működéséhez is rengeteg dokumentációra van szükség. Az orvosok a gyógyításra akarnak koncentrálni, de nem kerülhetik el a páciens állapotának rögzítését, a „kórlapok” kitöltését, melyek tetemes adminisztratív terhet jelentenek.
„Bakonyi Bitfaragó Bajnokság„
„Bitfaragó” diákok - országos programozási versenye a Pannon Egyetemen
Kitörési pont lehet az export a kkv-knak
A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) előtt álló egyik legnagyobb kihívás, hogy miként tudnak minél többen kijutni a nemzetközi piacokra - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára egy keddi budapesti kkv-szakmai konferencián.
Már öt fős vállalkozások is gondolkodhatnak tőkebevonásban
A Széchenyi Tőkebefektetési Alap segítségével már olyan hazai mikro- és kisvállalkozások is fogadhatnak be tőkét, amelyek eddig a korábbi szabályok miatt nem pályázhattak visszatérítendő fejlesztési forrásokra, de olyanok is, melyek stabil működésük ellenére nem is gondolták volna, hogy a tőkebevonás az ő szintjükön működőképes megoldás lehet.
A gépek gondolatvezérlése már nem csak álom
A Kaliforniai Egyetem kutatóinak elsőként sikerült elektronikus tetoválás segítségével, gondolattal irányítani egy okostelefont, és megoldották a gondolatátvitelt is.
Megjelent a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség hírlevele
Kérjük tekintse meg partnercégünk, a DDRIÜ idei 12. hírlevelét
Magyar középiskolás az idei Nobel-díj kiosztási ceremóniára
A Magyar Innovációs Szövetség a 2013. december 4. és 11. között megrendezett Stockholm International Youth Science Seminar-ra és az azt lezáró Nobel-díj kiosztási ceremóniára és bankettre a 17 éves középiskolai diákot, Zsombori Balázst, delegálta. A fiatal „PictoVerb” című pályamunkájával ért el első helyezést a 2012/2013 évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen.

Közösség