kkv

Bealkonyult a magyar kkv-k pályázatainak
Bealkonyult a magyar kkv-k pályázatainak
Az augusztus 18-i Közlönyben megjelent a Kormány 1414/2022. (VIII. 18.) Korm. határozata a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2022. évi programstratégiájáról. Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezetője kiemelte, hogy a 2022. évi pályázatok keretösszege 143,8 milliárd forint; ez fedezi az összes, bírálat alatt lévő NKFIH pályázatot. Ugyanakkor az összegből arra lehet következtetni, hogy idén az eddig megszokottal ellentétben nem számíthatunk a KKV réteget érintő érdemi új pályázati kiírásokra.
Nagyobb szabadságot élvezhetnek a digitalizált cégek vezetői
Nagyobb szabadságot élvezhetnek a digitalizált cégek vezetői
A legtöbb vezető számára a munkában még a nyaralás alatt sincsen teljes megállás, hisz bármikor adódhat olyan helyzet a cég életében, amiről azonnali döntést kell hozni. Így számukra az jelentheti a legnagyobb szabadságot, ha a céggel kapcsolatos ügyeket, ha kell, bárhol, bármikor, bármilyen eszközről intézhetik.
A magyar kkv-k innovációs képességét vizsgálták a Corvinus kutatói
A magyar kkv-k innovációs képességét vizsgálták a Corvinus kutatói
Tanulmánykötetben foglalta össze a Budapesti Corvinus Egyetem CIAS Beszállító- és Iparfejlesztési Kutatóközpontja a magyarországi kis- és középvállalkozások innovációs képességének növeléséhez szükséges tudnivalókat. Az egyetem szerkesztésében közel húsz szakértő értékelte a szektor helyzetét, azonosítva a kihívásokat és javaslatokat fogalmazva meg a fejlődésre.
Fenntarthatósági pályázat indul kkv-knak
Fenntarthatósági pályázat indul kkv-knak
2022-ben is várja a Generali kis- és középvállalkozások jelentkezését munkavállalói jólét, környezetvédelem, illetve a mikroközösségek iránti felelősségvállalás témakörökben.
A Program, ami közelebb hozta a digitalizációt a vállalkozásokhoz
A Program, ami közelebb hozta a digitalizációt a vállalkozásokhoz
Több mint 300 szakmai esemény, közel 25.000 csatlakozott vállalkozás és nagyságrendileg 40 milliárd forintnyi informatikai beruházás a kkv szektorban. A Modern Vállalkozások Programja indulása óta a kitűzött célokat többszörösen túlteljesítve segíti a hazai kkv szektort. A kiépült országos szakértői hálózat, az akkreditált informatikai szállítók, valamint minősített termékek ezreit egy helyen tömörítő piactér és a hazai támogatáspolitikai becsatornázottság garanciái mellett a Program mára a digitális fejlesztéspolitika megkerülhetetlen szereplője lett. Czimbalmos Levente, a Program szakmai vezetője az egyik legnagyobb eredményt azonban mégis a vállalkozóknál elért szemléletváltozásban látja.
Cloud Email Security: újabb mérföldkő a fertőző e-mailek elleni harcban
Cloud Email Security: újabb mérföldkő a fertőző e-mailek elleni harcban
A felhőalapú SaaS kínálat lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások számára, hogy még azelőtt megállítsák a fenyegetéseket a felhőben, mielőtt azok elérik a hálózatot
ITM-államtitkár: indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos program
ITM-államtitkár: indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos program
Indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos kormányzati program, első körben 15 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a vállalkozások október 1-jétől - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára Budapesten sajtótájékoztatón.
TRENDIG Kérdőíves felmérés - Fókuszban a digitalizáció, a digitális transzformáció és a szolgáltató vállalkozások
TRENDIG Kérdőíves felmérés - Fókuszban a digitalizáció, a digitális transzformáció és a szolgáltató vállalkozások
A Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Nonprofit Kft. partnerségben az osztrák Innovation Region Styria GmbH, a Berufsförderungsinstitut Burgenland és a Weizer Energie- Innovations- Zentrum GmbH. szervezetekkel digitalizációs státuszfelmérést végez, melynek keretében szolgáltató vállalkozások digitalizációval és digitális transzformációs folyamatokkal összefüggő aktuális státuszát vizsgálja.
Kihirdették az összes nyertest: félezer cég kapott kedvet az innovációhoz a 8 milliárdos kkv-pályázatnál
Kihirdették az összes nyertest: félezer cég kapott kedvet az innovációhoz a 8 milliárdos kkv-pályázatnál
A KKV START INNOVÁCIÓ pályázat harmadik, utolsó szakaszában közel 3 milliárd forintnyi támogatást ítéltek oda mintegy 170 projekt számára – jelentette be szerdán Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette: a kiírás célja az volt, hogy a hazai kisvállalkozások közül új szereplőket ösztönözzön az innovációs tevékenység megkezdésére. E vállalás látványos sikerrel teljesült, hiszen összesen 470 projekt kapott támogatást több mint 8 milliárd forint összértékben.
Új európai online piactér indult
Új európai online piactér indult
A koronavírus-járvány rengeteg vállalatnak felnyitotta a szemét azzal kapcsolatban, hogy érdemes visszatérni s közelebbi, hazai vagy kontinensen belüli terméket vásárolni. Az európai piacon hatalmas még a fejlődési potenciál, ugyanis a kis- és középvállalkozások számtalanszor botlanak nyelvi nehézségekbe, ami gátat is vethet az együttműködéseknek. Ennek a problémának a megoldására is lehetőséget fog adni egy közelmúltban indult európai online piactér, ahol minden korábbinál egyszerűbben egymásra találhatnak a vállalatok. Az egyelőre lengyel-magyar-angol viszonylatban elérhető fejlesztést hamarosan kilenc országra terjesztik ki.
Hazai innovációs piactér kisvállalkozóknak
Hazai innovációs piactér kisvállalkozóknak
Egy rendkívül innovatív kezdeményezés indult el körülbelül egy éve, a Budapesti Corvinus Egyetem Beszállítói és Iparfejlesztési Központjának támogatásával létrehozott Tungsram – ILEX piactér. Az innovációs platform eddigi tapasztalatairól szólt az MKT Informatikai Szakosztályának kerekasztal-beszélgetése, melyre az 58. Közgazdász Vándorgyűlés keretében került sor.
Mesterséges intelligencia segíti a kkv-kat
Mesterséges intelligencia segíti a kkv-kat
Új, teljesen automatizált pályázat-előkészítő rendszert fejlesztettek ki a Virtuális Erőmű Program (VEP) szakemberei. A mesterséges intelligenciára épülő, egyedi és ingyenes megoldás percek alatt megmutatja a cégeknek, hogy milyen energiahatékonysági és zöldenergetikai támogatásra jogosultak, mekkora összegű támogatást igényelhetnek, és a beruházás mennyi idő alatt térülne meg.
Hatvan kkv fejlesztését segíti a Tungsram-iLex platformja
Hatvan kkv fejlesztését segíti a Tungsram-iLex platformja
A kis- és közepes vállalkozások piacképes innovációjának megvalósításában, az ehhez szükséges anyagi támogatás előteremtésében, valamint a szabadalom megszerzésében nyújt segítséget már csaknem 60 vállalkozásnak az idén februárban elindult Tungsram-iLex innovációs piactér - közölte a Tungsram és az iLex Group.
Szeptemberben újabb pénzosztás lesz a piacvezérelt innovációknak, a kiscégek is figyeljenek
Szeptemberben újabb pénzosztás lesz a piacvezérelt innovációknak, a kiscégek is figyeljenek
Tavasszal nagyon nagy volt az érdeklődés a Piacvezérelt KFI pályázat iránt, ezért „terveink szerint szeptemberben újra megnyitjuk majd”, már a tervezőasztalon van a kiírás – árulta el a Portfolio-nak adott interjúban Birkner Zoltán.
Újraindul a kkv-mentorprogram
Újraindul a kkv-mentorprogram
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) közreműködésével újraindul a kkv-knak szóló mentorprogram, amelynek keretében térítésmentesen kaphatnak gyakorlatorientált felkészítést a jelentkezők – jelentette be Schanda Tamás.
Megnyíltak az uniós támogatások a kkv-k előtt
Megnyíltak az uniós támogatások a kkv-k előtt
A kormány a lehető legtöbb segítséget megadja a magyar vállalatoknak ahhoz, hogy sikerrel pályázzanak közvetlenül is uniós forrásra, ezért újraindítjuk – a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) közreműködésével – a kkv-knak szóló mentorprogramunkat, amelynek keretében térítésmentesen kaphatnak gyakorlatorientált felkészítést a jelentkezők – jelentette be Schanda Tamás a közösségimédia-oldalán.
Az erős online lábakon álló cégek jobban ellenálltak a koronavírusnak
Az erős online lábakon álló cégek jobban ellenálltak a koronavírusnak
Az erős digitális lábbal rendelkező cégek lényegesen kevésbé sínylették meg a koronavírus-járvány okozta krízist – derül ki a Marketing Commando, 500 kis- és közepes vállalkozás körében végzett friss online felméréséből.
Már a héten lehet pályázni gazdaságvédelmi forrásokra
Már a héten lehet pályázni gazdaságvédelmi forrásokra
A gazdaságvédelmi akcióterv keretében péntektől lehet beadni a jelentkezést a high-tech és zöld magyar, a kkv-hatékonyságot növelő 50 milliárd forint keretösszegű európai uniós finanszírozású pályázatra - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
1-20   21-40

Közösség