Hírek
Hatalmas bírsághullám indulhat az országban
Február elsejéig minden 2012 márciusa előtt alapított cégnek számos ponton meg kell változtatnia a társasági szerződését. Ennek elmulasztása esetén kötelező a bírság, ami akár 900 ezer forint is lehet. Ha csak 15 ezres ügyvédi munkadíjjal is számolunk, a cégek összes terhe 9 milliárd forint körül lehet. A minisztérium szerint a gazdaság kifehérítése miatt van erre szükség, és nem lesz moratórium, ha tömegesen csúsznak is a társaságiszerződés-módosítások, mert lett volna rá egy év.
Az állam lett a sláger a cégek körében
Bár az üzleti vezetők továbbra is stratégiai prioritásnak tekintik az innovációt, minden harmadik aggódik amiatt, hogy cége meg tudja-e őrizni versenyelőnyét a gyorsabb iramot diktáló, globalizáltabb, erőforráskorlátokkal küzdő környezetben, derül ki a GE csütörtökön közölt felméréséből. A GE Global Innovation Barometer harmadik alkalommal jelent meg.
Pénz nélkül is megvalósíthatja elképzeléseit
A crowdfunding, azaz a közösségi finanszírozás a legdinamikusabban fejlődő támogatási modell az interneten. A néhány éve megszületett első oldalak mára hatalmas sikereket aratva valósítanak meg kreatív ötleteket, karitatív programokat vagy művészeti projektet.
Nem fejlesztettek a válság idején a magyar cégek
A legkevésbé innovatív államok közé tartozik Magyarország – derül ki az Eurostat pénteki adataiból. Míg Németországban a válság idején a vállalatok 79 százaléka áldozott pénzt kutatás-fejlesztésre, addig a magyar cégeknek mindössze 31 százaléka költött innovációra.
Komplex technológiai innováció segíti a minőségi dialízis-kezelést
A veseelégtelenségben szenvedő betegek személyre szabott, hosszú távú túlélést biztosító minőségi kezelést kaphatnak annak az 576 millió forintot meghaladó komplex műszaki és technológiai fejlesztésnek köszönhetően, amelyhez több mint 237 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az FMC Magyarország Kft. az Új Széchenyi Terv keretében - tájékoztatta a cég hétfőn az MTI-t.
3D mindenkinek! Világpremierrel utazik a CES-re a Leonar3Do
Szenzációs újdonságokat mutat be az idei CES-en Las Vegasban a Leonar3Do – tudta meg a 3Dportal.hu. A társaság 3D-s eszközökkel forradalmasítja az oktatás világát, 3D-s egérré változtatja az okostelefonokat, és elindítja a világ első online 3D alkalmazásboltját.
Január végére elkészül a Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégia
Január végére kap végleges formát a Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégia, amelynek széleskörű vitája tavaly októberben kezdődött - mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) stratégiai államtitkára egy csütörtöki rendezvényen, Székesfehérváron.
Gyógyszergyártó és nemzetközi fuvarozó kapta Zalaegerszeg Innovációs Díját
A gyógyszergyártó Pernix Pharma Kft., valamint a nemzetközi fuvarozással foglalkozó Gartner Intertrans Hungária Kft. kapta az idén Zalaegerszeg Innovációs Díját, amelyet hagyományosan az önkormányzat újévi fogadása keretében adott át pénteken a város polgármestere.
250 tonnányi pénzt szinte nem is lehet kifizetni
Ismét átalakítja a kormány az uniós pályázati intézményrendszert. Az átszervezéssel megerősödnek a minisztériumok, egy kézbe kerülhet a szakpolitika és fejlesztéspolitika, elvileg gyorsulhat az uniós pénzek felhasználása. A lekötött források tekintetében jól állunk, ám az uniós támogatások kifizetésén gyorsítani kell, ha az a cél, hogy minél több eurót felhasználjunk. Az viszont kérdéses, hogy a hazai pályázók egyáltalán be tudnak-e ennyi pénzt fogadni, és elég lesz-e a rendelkezésre álló idő.
Egymilliárd euró és 25 ezer új munkahely térségünkben
Kiemelt járműipari központtá nyilvánította a kormány a Szombathely-Szentgotthárd-Zalaegerszeg térségében megvalósult Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központot, ahol egymilliárd euró tőkebefektetést és 25 ezer új munkahely létrejöttét várják - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap, a kormányhatározat bejelentéséről szóló zalaegerszegi sajtótájékoztatón.