Hírek
Félmillió cég választhatja az új adókat
A kormány várakozásai szerint jövőre mintegy félmillió vállalkozás választhatja a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) vagy a kisvállalati adót (kiva) - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten.
Új szabály: erre is figyelniük kell a cégeknek
Néhány napja, december elsején lépett hatályba az a szabály, amely szerint az innovációs járulék is feltöltési kötelezettség alá esik. Jó lesz ezt nem elfelejteni, azt ugyanis borítékolni lehet, hogy a hatóság különösen odafigyel majd a szabálytalanságra és mulasztásra - írta a Napi Gazdaság.
MGYOSZ: a magyarországi vállaltok 42 százaléka tervez változtatást működésében
A magyarországi vállalatok 42 százaléka tervezi megváltozatni a működési rendszerét, míg a válság előtt csak a cégek alig negyede vélekedett így - közölte a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) pénteken az MTI-vel.
Budapesten lesz az európai szabadalmi bíróképzés központja
Budapesten lesz az európai szabadalmi bíróképzés központja - közölte Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára hétfőn Brüsszelben újságírókkal, miután az uniós országok versenyképességi ügyekben illetékes tárcavezetői teljes körű politikai megállapodásra jutottak az egységes európai szabadalom megteremtésének kérdéseiben.
Cséfalvay: az egységes szabadalmi rendszerrel Európa ledolgozhatja hátrányát
Az egységes szabadalmi rendszer megteremtésével Európa ledolgozhatja hátrányát a globális versenytársakkal szemben - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden Brüsszelben újságíróknak, miután a tagállamok képviselőinek előző nap létrejött megállapodása után Strasbourgban az Európai Parlament is megszavazta a szabadalmi jogszabálycsomagot.
Mit tegyen, ha környezetbarát, fenntartható közlekedési eszközöket szeretne használni a saját településén?
A PRoSeSC projekt utolsó periódusában elkészült az a dokumentum, ami segíti az e-mobility elterjesztését a Nyugat-dunántúli régióban. A cél elsősorban a megyei jogú városok, a kiemelt turisztikai célpontnak számító települések közlekedésének átalakítása, környezetbaráttá tétele, de a leírtak egy része kicsiben is tökéletesen működik (pl. hotelek, futárcégek, pékségek, iskolabuszok, stb. esetében). Az adaptálásban a Pannon Novum szakemberei nyújtanak szakmai segítséget.
Nagyvállalatok viszik el Magyarországról pénzügyeiket
A jelen helyzetben az uniós pénzek hatékonyabb gazdaságba csatornázása jelentheti a jövőt Gyuris Dániel szerint. A Bankszövetség ügyvezető alelnöke figyelmeztetett: minden, a bankrendszerre rakódó unortodox-teher ellenére a külföldi anyabankok Magyarországon tartott forrásai még mindig dobogós helyen állnak a régióban.
Bővíti szombathelyi telephelyét a Jabil
Nyolcezer négyzetméter alapterületű új csarnok építésével hajt végre bővítést 2013 májusáig szombathelyi Vásártér utcai telephelyén a Jabil - jelentette be csütörtökön Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján Pajor Attila, a Jabil Magyarország Kft. After Market Service ügyvezető igazgatója.
Munkáltatói jogutódlás - Eltérő uniós és hazai szabályozás
Eltérő jogi védelemben részesülnek a július óta hatályos új Munka törvénykönyvében (Mt.) azok a munkavállalók, akiknek a munkáltatója egy gazdasági egység átruházása folytán változik meg, és azok, akiknél például két társaság összeolvadása miatt állt be munkáltatói jogutódlás. Az új gyakorlat az uniós irányelveknek csak részben felel meg, amely akár Magyarország kötelezettségszegési eljárásban történő elmarasztalásához is vezethet - hívja fel a figyelmet MTI-hez eljuttatott közleményében a Deloitte.
Elektronokkal térképezik fel a “nano-tájat”
Meglepő, és a fizika néhány alapvető tézisét megrengető felfedezést tett Vidya Madhavan és Stephen Wilson, a Boston College két kutatója. Az elméleti és kísérleti fizikusok által korábban is tanulmányozott úgynevezett topológiai szigetelők felszínét kutatva arra a következtetésre jutottak, hogy azokon az elektronok a tőlük elvárható tulajdonságokhoz képest gyakran igencsak eltérően viselkednek.