Hírek
Egy magyar a NASA-nál: hasznos fejcsóválások
Június közepén utazik az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) kutatóbázisára Juhász Márton András feltaláló, hogy részt vegyen egy intenzív technológiai programon. Az ösztöndíjat a mozgássérültek mozgását és kommunikációját segítő találmánnyal nyerte el a Singularity University pályázatán. Az első találmányát tizenhat éves korában szabadalmaztató szombathelyi biokémikust arról kérdeztük, hogy mi az a biomimetika, mekkora üzleti potenciált lát találmányaiban, és mennyit látnak benne a kockázati tőkebefektetők.
Budapest a startup nyári fővárosa
A jövő hónapban nyolc világszínvonalú hazai és nemzetközi IT témájú rendezvényt tartanak Budapesten. A digitális kommunikáció jövőjével foglalkozó konferenciától a tőkebefektetők regionális csúcstalálkozóján át a hazai technológiai ipar legnagyobb reménységeit bemutató kiállításokig széles repertoárból válogathatnak az érdeklődők.
Hatmilliót kaphatunk az államtól, és még visszafizetni sem kell
Összesen 5 milliárd forintra pályázhatnak azok a fiatalok, akik vállalkozást akarnak indítani Magyarországon. Az igényelhető támogatás összege egyéni vállalkozónként és mikrovállalkozásonként 3 millió, társas vállalkozás esetén pedig 6 millió forint vissza nem térítendő hozzájárulás lehet.
Sor került az InoPlaCe projekt következő találkozójára Pozsonyban
Az Európai Unió CENTRAL EUROPE Programjának keretében megvalósuló InoPlaCe projekt negyedik nemzetközi projekttalálkozóját tartották Pozsonyban 2013. május 21-én és 22-én, melyen a magyar projekt partner (a Pannon Novum) is részt vett.
Így szerezzen pénzt kezdő vállalkozásának
Jó hír a kezdő vállalkozásoknak, hogy az utóbbi hónapok kamatcsökkentéseinek köszönhetően a bankok is bekapcsolódhatnak az induló cégek, a start-upok finanszírozásába. Valamennyivel könnyebb lehet uniós pályázaton forráshoz jutni - nyártól pályázható maximum 6 millió forint egy TÁMOP-kiírás keretében.
Nagy dolgokat lehet teremteni
Egyre nő a Nemzeti Innovációs Hivatal mentori szerepe a gazdaságban: számos ingyenes szolgáltatással segíti az innovatív mikro- és kisvállalkozásokat, felkarolja a startup cégeket és minden olyan – akár külső – kezdeményezést pártfogol, amelyek előreviszik a kutatás-fejlesztés és innováció ügyét Magyarországon. Korányi László kül- és belkapcsolati elnökhelyettessel, az intézmény megbízott vezetőjével erről beszélgettünk
Cséfalvay Zoltán: önállóan jutnak uniós forrásokhoz a megyék
Önálló terület- és településfejlesztési operatív programban különítenek el a megyéknek és a megyei jogú városoknak is meghatározott összegű európai uniós forrásokat, amelyeket saját gazdaságfejlesztési elképzeléseikre költhetnek - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Nagykanizsán.

