Hírek

Kilencezer ház éves energia-szükségletével ér fel az Audi projektje
A jövő év végére az Audi Hungaria geotermikus rendszer által termelt hőenergiát fog hasznosítani, melyet a vállalat épületeinek fűtésére kívánnak felhasználni.
Elektromos okosbiciklik álltak szolgálatba Koppenhágában
A világ egyik bringás központjaként ismert dán város az 1990-es években elsőként vezette be az azóta több más nagyváros által is átvett kerékpárkölcsönző rendszert. Most továbbfejlesztették nemcsak a kerékpárokat, de a kölcsönzés módját is.
A jövő chipgyártási technológiát keresi az IBM
A chipgyártási a következő öt évben hárommilliárd dollárt akar új chipgyártási technológiák kifejlesztésébe befektetni.
Egymillió dolláros globális pályázatot hirdetett a GE
A GE egymillió dolláros globális innovációs versenyt hirdet a kanadai olajmezőkön alkalmazott technológiák fejlesztésére. A pályázatokat szeptember 30-ig várják.
Már nyár végén jöhetnek az első új EU-s pályázatok
A vártnál korábban, október helyett nyár végén, ősz legelején kiírhatunk új pályázatokat, ez első lépésben a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Programot érintheti - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Rákossy Balázs. A Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára szerint az új pályázatok elsősorban kisebb forrásigénnyel bíró beruházásokat támogatnak majd, így főként a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésére, illetve a foglalkoztatás bővítésére irányulnak.
Egy gyógyszergyártó is beszáll az okos-kontaktlencse fejlesztésébe
A Novartis fejlesztheti a Google okos-kontaktlencséit egy frissen kötött megállapodás nyomán. A svájci gyógyszergyártó licencmegállapodást kötött a technológiára, amivel a reményei szerint megreformálhatják az egészségügyet.
Az EU és az ipar között létrejött partnerprojektek mától pályázhatnak az első 1 milliárd euróra – a cél az innováció fellendítése
Az EU, a magánszféra és a tagállamok közötti kutatási partnerségek ma tették közzé első pályázati és partnerségi felhívásaikat az EU 80 milliárd eurós kutatási és innovációs programja, a Horizont 2020 keretében. Az összesen 1,13 milliárd euró értékű közfinanszírozásból, amelyet a magánpartnerek hasonló összeggel egészítenek ki, először olyan projekteket fognak támogatni, amelyek az emberek életminőségét és az európai ipar nemzetközi versenyképességét hivatottak javítani. Hogy milyen témák tartoznak ide? Pl. a cukorbetegség és különféle szembetegségek új kezelési módjai vagy a hidrogénmeghajtású közúti járművek tucatjainak bevezetése, illetve a hidrogéntöltő állomások kiépítése
Két Tech Startup Naplója
A Startupdate-en már sok veszélyre felhívtuk a figyelmet és sok-sok technikát közzétettünk, mégis a magyar startupok tekintetében ugyanazok a hibák köszönnek vissza állandóan. Az alábbiakban két fiktív startup napló található – egy magyar és egy amerikai mentalitású startup 35 hónapjáról. Két képzeletbeli tech startup, melyek ugyanazt csinálták és ugyanarról álmodtak, csak épp más mentalitással kezdtek hozzá. Talán így, időbeli sorrendbe rakva a párhuzamok megvilágítanak néhány összefüggést. A szöveg tele van túlzásokkal és sarkításokkal, a jó-rossz karikatúra megvilágosító szándékú használata okán. Ja, és lehetetlenül hosszú is (a következő cikk majd rövidebb lesz).
44 millió euró uniós támogatásban részesülhetnek az éghajlat-politikai projektek 2014-ben
Összesen több mint 44 millió euróra pályázhatnak a köz-, magán- és civil szféra szereplői az Európai Unió LIFE Éghajlat-politikai Alprogramja keretében 2014-ben. A LIFE program idei pályázati felhívásai 2014. június 18-án jelentek meg.
25 millió a határ? Legyen 24 999 999 forintos a pályázat
Sokkal könnyebb és sokkal átláthatatlanabb a közbeszerzés, ha az értéke nem éri el a 25 millió forintot. Az Átlátszó.hu most összeszedte: miután így módosították a közbeszerzési törvényt, nem csak a 24,9 millió forintos és a 24,99 milliós közbeszerzések tömegesek, hanem nagyon sokan írnak ki 24 999 999 forintosat is.
Horizont 2020 – Pályázható az első egymilliárd euró
Az EU, a magánszféra és a tagállamok közötti kutatási partnerségek ma tették közzé első pályázati és partnerségi felhívásaikat az EU 80 milliárd eurós kutatási és innovációs programja, a Horizont 2020 keretében.
Fogamzásgátló chip született Bill Gates támogatásával
A bőr alá beültethető és 16 évig működőképes távirányítású fogamzásgátló chip készült Bill Gates támogatásával.
Baktériumot vetnének be a vécék szagtalanításához
Kínai kutatók "biológiai fegyvereként" ismertette a hongkongi sajtó annak a baktériumnak a felfedezését, amely az emberi ürülékkel táplálkozik, s ennek köszönhetően képes megszüntetni a nyilvános illemhelyek kellemetlen szagát.
Elképesztő dolgot építenek Dubajban
A most épülő, város a városban jellegű, hatalmas komplexum lesz a világ első teljesen klímaszabályzott “települése”. Mindig olyan hőmérséklet lesz, amilyet éppen a lakók vagy az üzemeltetők akarnak.
Gondolatvezérlésű autót fejlesztenek a kínaiak
Egy fejre illeszthető érzékelő segítségével, kizárólag gondolatokkal vezérelt autót fejlesztenek kínai tudósok, az ázsiai kontinensen elsőként.
Vérmentes fegyvereket akar a Pentagon
Az amerikai katonai vezetés az emberek életét megóvó fegyverek fejlesztését támogatja. Érdekes kezdeményezésre bukkantak a téma iránt érdeklődők a napokban, amelynek célja olyan nem-gyilkos fegyverek kifejlesztésének támogatása, annak elősegítése, amelyek a jövőben a terroristák elleni küzdelemben, illetve a tömegdemonstrációk megfelelő kezelésében segíthetik a hadsereget, mégpedig az emberéletek veszélyeztetése nélkül. A technológia elérhetőnek tűnik, ám számos kérdés vetődik fel ezen fegyverek gyakorlati hasznával kapcsolatban.
Ki menne a Bizottság pénzén Ázsiába?
Július 11-ig még jelentkezhetnek a hazai vállalkozások az Európai Bizottság által támogatott EU Business Avenues gazdaságélénkítő program első pályázatára.
Intelligens közlekedés: kutatók tanácskoztak a „zöld” járművekről
A „zöld” járműveket, azon belül is az elektromos motorokat és a hozzájuk kapcsolódó hajtásláncokat érintő kutatások, valamint a minél kisebb mértékű károsanyag-kibocsátással járó intelligens közlekedés állt a középpontjában annak a nemzetközi konferenciának, amelyet a minap rendeztek a győri Széchenyi István Egyetemen. Az intézmény Járműipari Kutatóközpontja által szervezett háromnapos workshopon bemutatták azt a saját fejlesztésű, villamos hajtású autót is, amelyet SZElectra névre kereszteltek.
Már él az új támogatási térkép
Július elsején lép hatályba Magyarország új regionális támogatási térképe, az a regionális besorolás, amely az európai uniós előírások alapján behatárolja az adható állami támogatások arányát a 2014-2020-as időszakra.
Az ötlet nem elég - mi kell egy vállalkozáshoz?
Ötlettel tele van a padlás, most már az a kérdés, hogy melyikből lehet vállalkozás. Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke szerint a régión belül Magyarország nem áll olyan rosszul, ami az innovációt illeti, bár van még hová fejlődni. Az adórendszer például az elnök szerint óvatosan fog változni a jövőben, talán ez is segít valamit.

Közösség