Hírek

Körforgásos gazdaság a helyi termék előállításban: tananyag a húskészítményeket előállító élelmiszertermelők számára

Cégünk partner a szlovén-magyar együttműködésben megvalósuló In2Local projektben, melynek keretében segítjük a helyi termelőket, hogy beépítsék a körforgásos gazdaság elveit gazdálkodásukba. Ezáltal nemcsak a keletkező melléktermékek által okozott környezetterhelést csökkenthetik, hanem akár költségmegtakarítást is elérhetnek.

Korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy a projekt keretében öt oktatóanyag készült el. Ezek közül most a „Tananyag a húskészítményeket előállító élelmiszertermelők, feldolgozók számára a termelői és feldolgozói folyamataik körforgásos gazdaságra való átállásának támogatására” címet viselő dokumentumra szeretnénk felhívni a figyelmet. Az anyagot a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatói készítették, a projekt nemzetközi koordinátora, a Vas Vármegyei Önkormányzati Hivatal megbízásából, 2024 novemberében. Az oktatóanyag szabadon letölthető honlapunkról.

Kutatások támasztják alá, hogy a húsellátási láncban a húsfeldolgozó üzembe való kerülés előtti szakasz járul hozzá a legnagyobb mértékben a környezeti károkhoz, azonban jelentős mennyiségű a keletkező melléktermék a feldolgozási lánc során is. Meglepő módon azonban ezekre még mindig túl kevés figyelmet fordítunk. Így annak ellenére, hogy a termelés elkerülhetetlen részét képezik, a keletkező melléktermékek veszélyt jelenthetnek a környezetre és költséget jelenthetnek a termelők és feldolgozók számára.

A vágóhidak hulladékának nagy része állati melléktermék, amelyből számos értékes anyag, például bőr, bél, csontliszt, húsliszt, zselatin, dísztárgyak stb. is készíthető belőlük. A marha-, sertés- és bárányhús esetében az összes melléktermék az élősúly mintegy 10-30%-át, csirkehús esetében pedig 5-6%-át teszi ki. De van, ahol az állati eredetű melléktermékek az állat élősúlyának 60%-át teszik ki, amiből 40%-a ehető, 20%-a ehetetlen. Az állatvágásból származó hulladékok mind szerves anyagok, amiket megfelelően kell kezelni és ártalmatlanítani, mivel egészségügyi kockázatot jelenthetnek az emberek és az állatok számára is.

A kis- és középvállalkozások egyre inkább tudatában vannak az erőforrás-hatékonyság javítás előnyeinek, például az anyagköltség megtakarításának, új versenyelőny megteremtésének és új piacokhoz való hozzáférésnek. Azonban a legkülönfélébb akadályok jelentenek kihívást számukra a körforgásos gazdaságra való átállás során, melyek közül első helyen kell említeni a pénzügyi források és a technikai készségek hiányát. Azonban a kulturális akadályok, különösen a berögzült fogyasztói szokások és a környezettudatosság hiánya, valamint a reaktív, tétova vállalati kultúra is komoly korlátokat jelentenek a vállalkozások és a döntéshozók előtt is.

A dokumentum továbbá megállapítja, hogy az In2Local projekt által lefedett Vas vármegye és Pomurje régió kistermelői számára a mezőgazdasági műanyagok és csomagolóanyagok környezetkímélő alternatívákra váltása és a hulladék minimalizálása, helyben történő biztonságos hasznosítása az elsődleges cél. A lehetőségek megragadásához és a hiányosságok áthidalásához kulcsfontosságú a szorosabb gazdálkodói és helyi ipari szereplők partnerségeinek kiépítése, mellette hosszútávon a pénzügyi és szabályozási keretek javítása, valamint a helyi közösségek oktatása és tájékoztatása.

Az oktató anyag először bemutatja a körforgásos gazdaság alapjait, azok mezőgazdasági, illetve húsfeldolgozási vonatkozásait. Ismerteti a keletkező melléktermékek hasznosítására rendelkezésre álló eszközöket, valamint a vonatkozó előírásokat. Végül esettanulmányok segítségével szemléltet már működő jó példákat.

https://www.pannonnovum.hu/projektek/in2local

Közösség