vállalkozás indítás

Környezettudatos ötletek nyerték az idei Start programot
Környezettudatos ötletek nyerték az idei Start programot
Második alkalommal hirdette meg a Nemzeti Tehetség Központ a Start Programot, amely a fiatalok start-up vállalkozásának beindítását támogatja. A megmérettetésen három témakörben, közel 250 jelentkező pályázott innovatív ötleteivel
Fontos állomásához érkezett a Forrás projekt – a projekt első résztvevői átvehetik tanúsítványukat üzleti tervük pozitív bírálatáról és igényelhetik a 4 és fél millió forintos támogatást
Fontos állomásához érkezett a Forrás projekt – a projekt első résztvevői átvehetik tanúsítványukat üzleti tervük pozitív bírálatáról és igényelhetik a 4 és fél millió forintos támogatást
Az elmúlt hetekben megtörtént az első üzleti tervek véleményezése majd pozitív bírálata az „Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése Nyugat-Dunántúlon” című projektben. A projektet a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány konzorciumi partnereivel együtt valósítja meg, melynek célja a vállalkozás indítását tervező, alkalmas szemlélettel rendelkező álláskeresők és fiatalok felkészítése saját vállalkozásuk indítására.

Közösség