Skills+ projekt

Zárul SKILLS+ projektünk
Zárul SKILLS+ projektünk
2016-ban kezdődött el a Pannon Novum Nonprofit Kft. partneri részvételével SKILLS+ projektünk megvalósítása, mely az 5 éves projektidőszakon túl 2021-ben további 1 évre támogatásban részesült. 
Peer review látogatás Zadarban a SKILLS+ projekt keretén belül
Peer review látogatás Zadarban a SKILLS+ projekt keretén belül
A Pannon Novum Nonprofit KFt. munkatársai, Eredicsné Ávár Krisztina és Regner Márta valamint a projektet a kezdetektől fogva támogató Pénzügyminisztérium osztályvezetője, Krivenkó Vikória június első napjaiban Zadarba utazott, hogy részt vegyen a SKILLS+ projekt keretében rendezett peer review látogatáson.
Eredményesen zárult a 12 nemzetközi partner részvételével megvalósuló SKILLS+ projektünk
Eredményesen zárult a 12 nemzetközi partner részvételével megvalósuló SKILLS+ projektünk
A Pannon Novum Nonprofit Kft. partneri részvételével és a Pénzügyminisztérium (GINOP Irányító Hatóság) szakmai támogatásával 2016. április 1-jétől valósítottuk meg a „SKILLS+ elnevezésű projektet öt éven keresztül, 3+2 éves bontásban.
Záró rendezvényéhez érkezett a SKILLS+ projekt – vegyen részt rajta Ön is!
Záró rendezvényéhez érkezett a SKILLS+ projekt – vegyen részt rajta Ön is!
2016. április 01-től az Interreg Europe program keretében a Pannon Novum Nonprofit Kft. partneri részvételével zajlik a „SKILLS+ -Supporting knowledge capacity in ICT among SME to engage in growth and innovation c. projekt megvalósítása, mely 2021. március 31-én véget ér.

Közösség