ITM

Szakképzéssel is szép karriert lehet befutni az innovációs minisztérium szerint
Szakképzéssel is szép karriert lehet befutni az innovációs minisztérium szerint
A napokban kiderült, hogy kikből lesznek biztosan egyetemi hallgatók. A felsőoktatásból idén kimaradóknak is érdemes fontolóra venniük a szakmatanulás lehetőségeit – mondta Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette: a fiatalok akkor hozhatnak jó döntést a jövőjükről, ha körültekintően tájékozódnak a megújult szakképzés egyre többeket vonzó kínálatáról.
Nagy bejelentést tett a kormány, minden Ginop-pénzre pályázó cég anyagát befogadja
Nagy bejelentést tett a kormány, minden Ginop-pénzre pályázó cég anyagát befogadja
György László, az Innovációs és Technológiai minisztérium államtitkára Facebook-videóban jelentette be, hogy a kormány reagál a Ginop Plusz 1.2.1. kódszámú első új uniós pályázat iránti hatalmas vállalkozói érdeklődésre.
Dolgozónként félmillió forint – erre a támogatásra pályázhatnak a cégek
Dolgozónként félmillió forint – erre a támogatásra pályázhatnak a cégek
Munkavállalónként félmillió forint felnőttképzési támogatásra pályázhatnak a cégek hamarosan – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Kivételes szerepbe kerülhet az ország a digitális innovációk terén
Kivételes szerepbe kerülhet az ország a digitális innovációk terén
Megalakult az Interdiszciplináris Technológiai Alkalmazások Bizottság (ITAB), amelynek fő célja, hogy javaslatot tegyen az információtechnológia területén megjelenő releváns innovációk hasznosítására, és biztosítsa a nyitott egyeztetések lehetőségét a szakágazatok és az államigazgatás képviselői között. A Bizottság a Digitális Jólét Program (DJP) kezdeményezésére jött létre, elnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Folytatódik az elektromos autók vásárlását támogató program
Folytatódik az elektromos autók vásárlását támogató program
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Klíma- és természetvédelmi akciótervben foglalt célok elérése érdekében ismét pályázati kiírást tett közzé új, tisztán elektromos személygépkocsik megvásárlásának, valamint lízing keretében elektromos gépjárművek beszerzésének támogatására 3 milliárd forintos keretösszeggel – hívta fel a figyelmet a minisztérium szerdai közleményében Steiner Attila, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.
Önvezető járművekhez gyárt fontos rendszereket Magyarországon a Continental
Önvezető járművekhez gyárt fontos rendszereket Magyarországon a Continental
A mesterséges intelligencia (MI)alapú megoldások kulcsfontosságúak az önvezető járművek fejlesztésében - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten, a Continental Hungary által gyártott ötvenmilliomodik fékvezérlő elektronikai egység átadásán.
A vállalkozások megerősödését segítő program indul
A vállalkozások megerősödését segítő program indul
Indul a vállalkozások megerősödését segítő Modern Mintaüzemek program - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Gyors segítséget jelent a kisvállalkozásoknak a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program
Gyors segítséget jelent a kisvállalkozásoknak a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program
Gyors segítséget jelent az ötezer fő alatti kistelepüléseken működő mikrovállalkozásoknak a tavasszal induló Magyar falu vállalkozás-újraindítási program - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) webkonferenciáján.
Magyar falu vállalkozás-újraindítási program indul
Magyar falu vállalkozás-újraindítási program indul
Hamarosan, még tavasszal indul a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program, amelynek alapvető célja a beruházások ösztönzése - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Palkovics László: negyedével ugrik idén a kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatok keretösszege
Palkovics László: negyedével ugrik idén a kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatok keretösszege
A tavalyi 145-ről idén 182 milliárd forintra, azaz mintegy 25 százalékkal minden eddiginél magasabbra nő Magyarországon a kutatás-fejlesztésre, innovációra fordítható magyar költségvetési források volumene - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn az NKFI Alap 2021. évi program-stratégiájáról tartott online sajtótájékoztatóján.
Körforgásos gazdaságra épülő tudományos és innovációs park jön létre Nagykanizsán
Körforgásos gazdaságra épülő tudományos és innovációs park jön létre Nagykanizsán
A MOL és a Pannon Egyetem által alapított MOL-PE Circular Economy Science Park Nonprofit Zrt. (Körforgásos Gazdaság Tudományos és Innovációs Park) célja, hogy a Pannon Egyetem tudásbázisára és a MOL menedzsment- és szakmai tudására építve a körforgásos gazdaság európai innovációs- és kutatóközpontját építsék fel. A mintegy 30 milliárd forint értékű fejlesztés keretében világszínvonalú kutatás-fejlesztési infrastruktúra jön létre Nagykanizsán és Veszprémben.
Újra lehet pályázni elektromos kerékpár kedvezményes vásárlására
Újra lehet pályázni elektromos kerékpár kedvezményes vásárlására
Hétfőtől negyedik alkalommal nyílik meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium elektromobilitást ösztönző pályázata, amely eddig már több mint 2200 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlását segítette, hozzájárulva ezzel a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben meghatározott célok eléréséhez - jelentette be Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.
Kétmilliárd forintos támogatásban részesülnek startup inkubátorok
Kétmilliárd forintos támogatásban részesülnek startup inkubátorok
Lezárult az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) közreműködésével kiírt Startup Factory pályázat, a technológiai inkubátorok megkezdett tevékenységének folytatását támogató programban hét pályázó részesült egyenként 300 millió forintos támogatásban - közölte az ITM szerdán az MTI-vel.
Év végén lehet ismét pályázni az e-bringákra
Év végén lehet ismét pályázni az e-bringákra
Lezárult az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által meghirdetett elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlási támogatásának első pályázati köre. Az elektromobilitást ösztönző pályázat sikeres: több mint ezren pályáztak több mint 110 millió forint értékben.
Ismét lehet pályázni a Magyar Innovációs Nagydíjra
Ismét lehet pályázni a Magyar Innovációs Nagydíjra
A Magyar Innovációs Szövetség az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai partnerségével és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával 29. alkalommal hirdeti meg a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot.
Az ITM a divatipar csatlakozását is kéri az Európai Hulladékcsökkentési Héthez
Az ITM a divatipar csatlakozását is kéri az Európai Hulladékcsökkentési Héthez
A kreatív ipar és a divatipar képviselői is gondolják át, hogyan tudnak hozzájárulni az Európai Hulladékcsökkentési Hét magyarországi programjaihoz, amelyek száma már meghaladja a 300-at – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Újabb nagyszabású fejlesztésekkel gyarapodik a zalai tesztpálya - galéria
Újabb nagyszabású fejlesztésekkel gyarapodik a zalai tesztpálya - galéria
A helyszínen tartott innovációs napon több épület alapkövét is letették, átadták a Duna Aszfalt kivitelezésében elkészült egyetemi tesztpálya K+F modulját, valamint egy útavatás is lezajlott.
Újabb 20 milliárd forint támogatás a hazai vállalatok innovációira
Újabb 20 milliárd forint támogatás a hazai vállalatok innovációira
A munkahelyteremtést és Magyarország versenyképességének erősítését is szolgálja a PIACI KFI pályázati konstrukció is, amelynek keretében most újabb 20 milliárd forint támogatásra pályázhatnak az érdeklődők – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette: ezzel a lehetőséggel exportképes új termékek, szolgáltatások és technológiák fejlesztése esetében élhetnek a vállalkozások és kutató-tudásközvetítő szervezetek.
Tank nagyhatalom leszünk
Tank nagyhatalom leszünk
A Rheinmetallal együttműködve, a gyártóüzemen túl, egy a Lynxek és off road járművek tesztelésére alkalmas tesztkörnyezetet is kialakítanak a ZalaZone járműipari tesztpályán – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen.
Családi házak is támogatást kaphatnak
Családi házak is támogatást kaphatnak
Magyar és európai uniós forrásból 30-40 százalékos támogatást is nyerhetnek a tulajdonosok napelemes rendszerek telepítésére - közölte az innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen.
1-20   21-40   41-60   61-80

Közösség