Hírek

Magyar találmány: Negyedóra alatt fény derül az egészségi állapotra
A Népszabadság írása szerint hazai kutatók olyan diagnosztikai módszert és berendezést fejlesztettek ki, amelynek segítségével felmérhető a teljes magyar népesség egészségi állapota.
Vízplazmából hő: találmányt mutattak be Körmenden
A víz nukleáris energiáját hasznosító energiaforrást mutattak be a közelmúltban Körmenden.
Innováció szükséges a tőkebevonáshoz
Az Informatikai Vállalkozók Szövetsége (IVSZ) pénteken délelőtt tartotta meg Cégecskegyorsító Reggelire keresztelt előadássorozatának első eseményét.
Sikeres a biotech ágazat
Bebizonyosodott az a korábbi véleményünk, miszerint Magyarországnak már sikerült felkerülnie a világ biotechnológiai térképére
A tudomány kommunikációs kutatásai
A Tudomány - Társadalom - Kommunikáció című akadémiai műhelyszeminárium-sorozat következő rendezvénye április 13-án, csütörtökön lesz az Akadémián.
NKTH - ASTAR együttműködési szándéknyilatkozat- Sajtóközlemény
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal és az ASTAR, a szingapúri Tudományos, Technológiai és Kutatási Ügynökség együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá
PCT-bejelentési útmutató – ezentúl már csak elektronikus változatban
Az utóbbi 28 évben a WIPO Nemzetközi Irodája rendszeresen megjelentette a PCT-bejelentési útmutatót (PCT Applicant's Guide), hogy megkönnyítse a PCT-re vonatkozó információk elérését.
Cenzúra és a tudomány
Az elmúlt esztendők tapasztalatai azt mutatják, hogy a kutatás szabadsága időről időre veszélybe kerül különböző cenzúrakísérletek miatt
GVOP K+F szerződéskötési Információs Nap - 2006. április 24-25.
A 2006. január 9-i beadási határidővel vállalatok részére meghirdetett GVOP K+F pályázatok nyomán megvalósuló projektek szerződéskötésével kapcsolatban a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda Információs napot tart.
Előtérbe kerül a regionális innovációs politika
Az innováció napjainkban már nemcsak a gazdaságfejlesztéssel vagy területfejlesztéssel foglalkozó szakemberek, de a politikusok körében is kezd egyre gyakrabban használt kifejezéssé válni.
Csorba József: Magyar Információs Társadalom 2. - stratégiai tévedések
Idén 6,3 százalékkal emelkednek a globális informatikai kiadások, hat tized százalékponttal kisebb ütemben, mint a tavalyi év során.
Több magyar szabadalom 2005-ben
A nemzetközi szabadalmi együttműködés keretében Magyarországot is megjelölő bejelentések száma a múlt évben becslések szerint 130 ezer volt, ami jelentős növekedés a 2004. évi 121.264-hez képest.
Felhívás szakmai és/vagy bírálói szakértői regisztrációra
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) és a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) folyamatosan fenntartja felhívását
Csoda vagy tudomány? Algával látnak majd a vakok
Brit tudósok egy csoportja a napokban sikeres szemkísérletet hajtott végre, a szemidegekhez zöldalga proteint adtak, amely így reagált a fény változó hatásaira
INNOCSEKK - támogatott pályaművei
INNOCSEKK: újabb döntés jelent meg a Vállalkozások innovációjának támogatása a régiókban című pályázat nyerteseiről: Dél-Alföldi Régió 3. , Dél-Dunántúli Régió 3. értékelés.
Magyar vezetése lesz a feltalálók világszövetségének
A Feltalálók Egyesületei Nemzetközi Szövetsége (IFIA) Vedres Andrást választotta elnökének.
Ösztöndíj, PhD, közös kutatás az együttműködésben az ELTE-n
Együttműködési megállapodást írt alá az ELTE és az SAP, melytől azt is várja az egyetem, hogy a legjobb hallgatók majd a szoftvercégnél helyezkednek el.
Magyar Innovációs Nagydíj pályázat
A XIV. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat ünnepélyes eredményhirdetését 2006. március 31-én tartották az Országházban. A Nagydíjat dr. Sólyom László, köztársasági elnök adta át.
Osztrák cégek keresnek magyar beszállítókat
Potenciális magyar beszállítói partnerek felkutatására rendez szakmai találkozót a nyár elején Budapesten két osztrák üzleti szövetség.
Mi jár a feltalálók fejében?
Körülbelül ezer hasznos, vagy legalábbis annak látszó találmányt mutatnak be az idei genfi feltalálói vásáron.

Közösség