Hírek

Innovációs kompetencia adatbázis Nyugat-Dunántúlon
Az INNONET Innovációs és Technológiai Központ a PANNON NOVUM Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség projekt keretében internetes Innovációs Kompetencia adatbázist hozott létre abból a célból, hogy megkönnyítse a régióban az iparági- és szolgáltatási minősített partnerközvetítést.
Apponyi Albert Program Mecenatúra - Támogatott pályaművek
Az Apponyi Albert program Mecenatúra pályázati felhívására 2007. szeptember 1. és november 30. között benyújtott pályaművekről megszületett a döntés.
Gömböc a Szabadalmi Hivatalban
A Magyar Szabadalmi Hivatal úgy döntött, hogy alapításának évszámát egy Gömböc belsejében szeretné viszontlátni. Az 1896-os Gömböc az első a limitált széria forgalomba kerülő darabjai közül.
Gyémántlapkás parkettamaró garnitúra, háromrétegű PanLoc rendszerű szalagparketta gyártásához
A klickes rendszerű háromrétegű szalagparketta felépítése – három fafaj, változó szálirányok egyidejű megmunkálása – különleges szerszámgarnitúra kialakítását tette szükségessé. A klick parketta csak tökéletes, szigorúan tűrésezett profil esetén működik hibátlanul. Ezért természetes a szerszámmal szemben támasztott további alapvető követelmény a tökéletes profilhűség és a különlegesen precíz futáspontosság. A megmunkálás oldalanként négy tengellyel történik az anyag változó szerkezetéhez alkalmazkodó többszörösen tagolt szerszáméllel, nagypontosságú Hydro-hüvelyre szerelt, szükség szerint változó fogszámú gyémántlapkás szerszámgarnitúrával.
Innovatív speciális, minőségi, nagynyomású tömlőtermék-család kifejlesztése a jármű- és a légi-ipar területére
A projekt célja minőségi, nagynyomású tömlőtermék-család és a hozzá kapcsolódó szolgáltatás kifejlesztése, újszerű, innovatív technológia bevezetésével, speciális vevői igények kielégítése, tekintettel a járműipari gyártók, a jármű- és légi-ipari kiszolgálók speciális elvárásaira. A technológia része a gyártott tömlő egyedi azonosítója által biztosított nyomon követés, és az előírások szerinti vizsgálati bizonylatolás.
REC-LAB Elektro-RECycling Kompetencia LABor
Az elektromos és elektronikai készülékek gyártása napjainkra a legdinamikusabban fejlődő iparággá vált világszerte. Ez a robbanásszerű fejlődés eredményezi a termékcsoportba tartozó egyes termékek rendkívül gyors elavulását, ezáltal a belőlük származó elektromos hulladék mennyiség évről évre való rohamos növekedését. A probléma világméretekben és európai szinten is rendkívül komoly gondot okoz, melynek megoldására az Európai Unió is komoly erőfeszítéseket tesz. A fejlődés az elektromos és elektronikai készülékek csoportján belül is a legjobban az IT- eszközök (számítógépek, irodatechnikai és kommunikációs eszközök) területén érvényesül, ahol a teljes elavulás ideje napjainkra mintegy egy-másfél évre csökkent. A projekt célja egy Elektro-Recycling Kompetencia Labor (REC-LAB), mint innovatív kompetencia szolgáltatás kifejlesztése és fenntartása, amely új, versenyképes, valós piaci szegmens megteremtését jelenti.
Védjük, ami értékes!
A Széchenyi István Egyetem és a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) 2007 évvégén 2011-ig tartó együttműködési megállapodást írt alá.
Óvatosan beszélnek a politikusok az innovációról
Csütörtökön Budapesten átadták az idei Gábor Dénes díjakat, amelyekkel azokat a magyarországi tudósokat, mérnököket és szakembereket jutalmazzák, akik az üzleti hasznosíthatóság szempontjából is kiemelkedő munkát végeznek.
OECD innovációs országtanulmány
Az OECD innovációs országtanulmányt készít a magyar nemzeti innovációs rendszerről. A magyar országtanulmányt az NKTH koordinálja, és a KTI Alapból kerül finanszírozásra.
Pályázati előzetes: Nyugat-dunántúli Régió 2007 évi Baross Gábor programjának pályázati felhívás tervezetei
A régió pályázóinak előzetes tájékoztatása céljából közzé tesszük a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsnak a 2007. évi regionális innovációs programra (2007. évi Baross Gábor programra) vonatkozó javaslata alapján kidolgozott pályázati felhívások tervezetét. A pályázati felhívások véglegesítéséről később intézkedünk.
Új minőségmegóvó tárolási módszer kidolgozása fülledékeny faanyagokhoz
Olyan környezetbarát módszer kidolgozása, amely jelentős beruházási költség nélkül tenné lehetővé az alapanyag minőségének megóvását.
Pannon Mechatronikai Klaszter Innovációs Program
A projekt célja a Pannon Mechatronikai Klaszter innovációs képességének és innovációs szolgáltatásainak erősítése, ennek révén a tagok versenyképességének elősegítése és mechatronikai innovációs együttműködésének fejlesztése; amely hozzájárul a térség K+F potenciáljának kiaknázásához és további javításához. A projekt hosszú távú céljai: Az innovatív termék- és technológiafejlesztéssel kapcsolatos igények és kompetenciák azonosítása a klaszter KKV tagjainál és a KKV tagok partnereinél Ágazatfigyelő Információs Központ létrehozása I. K+F ALPROJEKT: A prototípusgyártás innovatív technológiáinak tudástranszfere II. K+F ALPROJEKT: Közös célgép- és berendezésgyártás az innovációk kiaknázásával III. K+F ALPROJEKT: Új termékek és szolgáltatások kialakítása különböző technológiák innovatív integrálásával A klaszterinnovációt támogató finanszírozási lehetőségek kidolgozása
2007. évi Pannon Novum Regionális Innovációs Díj
2007. évi Pannon Novum Regionális Innovációs Díját az AKE Hungária Kft. nyerte el a Regionális Innovációs Tanács döntése alapján.
Apponyi Albert program Mecenatúra - Támogatott projektek
Az Apponyi Albert program Mecenatúra pályázati felhívására 2007. augusztus 1 –31. között benyújtott pályaművek közül kiválasztásra kerültek a támogatottak.
HUROKÁN szuperszagelszívó – szagtalan és baktériummentes WC szellőztetés
Új, innovatív és környezetbarát termékek fejlesztése, amely energiatakarékosan teszi lehetővé a civilizált, tiszta és egészséges légtér megvalósítását a vécékben és a fürdőszobákban.
Még versenyben vagyunk az unió technológiai központjáért
Jövőre megkezdheti működését az Európai Innovációs és Technológiai Intézet, ám továbbra is kérdéses, hogy hol lesz a székhelye. A központ székhelyének elnyeréséért hazánk is pályázott.
Újabb pályázatok
2007. november 30.-án megjelentek az EU 7. Kutatásfejlesztési és Innovációs Keretprogramjának (FP7) legújabb pályázati felhívásai.
Új lehetőségek előtt a magyar űripar
Sokat nyerhetne az ország a Galileo programban való részvétellel, amely végre zöld utat kapott az EU-ban
Ötven évenként egyszer van ilyen lehetőség
A nemzetközi bíráló bizottság Debrecent javasolja első helyen az Európai Neutronkutató Központ (ESS) hazai helyszínének.
A magyar zöldmosógép nemzetközi sikere
Energia-és víztakarékosság elegáns köntösben: Szabó Levente E-Wash mosógépe nyerte meg a nemzetközi Electrolux Design Lab 2007 első díját.

Közösség