Hírek

Az induló és növekedési életszakaszban lévő vállalkozásokat is segíti a kormány
Társadalmi egyeztetés indult az Új Széchényi Kockázati Tőkeprogramok elnevezésű pályázatok tervezeteiről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján. A pályázati kiírásokhoz kapcsolódó véleményeket 2012. január 29-ig várják a www.ujszechenyiterv.gov.hu honlap partnerségi aloldalán. A konstrukciók célja, hogy az induló és növekedési életszakaszban lévő, Magyarország területén, ugyanakkor a közép-magyarországi régión kívül székhellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások piacon maradását és fejlődését javítsa.
Zöld benzinkút az Istenhegyi úton
Új MOL-kutat adtak át Budapest XII. kerületében, az Istenhegyi úton. Az első kutat Magyarországon, ahol az erre alkalmas elektromos autók akkumulátora - átlagosan - 20 perc alatt tölthető fel menetkészre. A beruházás ugyan több mint 300 millióba került, de évente 10 tonna szén-dioxidot semlegesít, energiát takarít meg, innovatív, jövőbe mutató és még szép is.
INNOVÁCIÓ - NÖVEKEDÉS
2010. február 24-én, a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlése a fenti címmel fogadott el állásfoglalást. Sajnálattal állapítjuk meg, hogy az azóta eltelt időszakban az állásfoglalás nem vesztette érvényét, ezért az alábbiakban - néhány kiegészítéssel - újra közzétesszük.
Klaszterek által nyújtott előnyök a KKV-k számára
Roadshow Meghívó
Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásár 2012
Felhívás a III. Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásáron való ingyenes részvételre
Innovációs díjakat adtak át Zalaegerszegen
Zalaegerszeg Innovációs Díját a telefonos ügyfélszolgálatokat működtető Binax C. C. Kft., valamint az épületgépészeti munkákkal foglalkozó Kozma Kft. vehette át pénteken a város polgármesterétől.
Megszüntek a regionális tanácsok
Körkép - Január elsejével megszünt a regionális fejlesztési tanács, valamint a megyei területfejlesztési tanács. Jogutódjuk a területileg érintett megyei önkormányzat.
Tele az inkubátorház Zalaegerszegen
Zalaegerszegen, az északi ipari parkban működő inkubátorház megtelt, ráadásul lennének további beköltözők is, így az önkormányzat bővítést tervez.
Megújuló energia élménypark az Árkádban
A megújuló energia hasznosítás módjainak és eszközeinek megismertetésére látványos, működő maketteket és berendezéseket bemutató élményparkot hozott létre a Sokoró Natúrzóna Nonprofit Kft. az Új Széchenyi Terv pályázati program támogatásával.
Nanotechnológiai hét Magyarországon
A nanotechnológiai kutatásokhoz kapcsolódó kis- és középvállalkozásokat támogató programot indított januártól a NanoTudomány Nemzetközi Közössége (The International NanoScience Community). A vezető tudományos közösségi hálózat célja, hogy a világot átszövő, több mint 80 ország kutatóit tömörítő virtuális kapcsolatrendszer segítségével új partnereket, ügyfeleket találjon az üzleti szféra szereplőinek, a közösségi hálózatok és az Internet nyújtotta eszközökkel hidat építsen az ipari szakemberek és a kutatók között.
Innovációs pályázatok - „100 milliárdos teherrel indultunk”
Cséfalvay Zoltán egy december végi konferencián arról beszélt, hogy 2010-ben és 2011-ben nem lehetett új pályázatokat kiírni, mert a régi projekteket kellett kifizetni. Cséfalvay rámutatott arra, hogy hazánknak 2015–2016-ban körülbelül 130 milliárd forintot kell visszafizetnie, mivel az állam 2010 előtt egyszer sem saját forrásból pótolta ki az innovációs alapba befizetett 20 milliárdos összeget.
Könnyítene a közbeszerzési szabályokon a Bizottság
Az uniós közbeszerzési szabályok korszerűsítésére és egyszerűsítésére terjesztett elő jogszabályi javaslatokat kedden az Európai Bizottság. A javasolt változtatások a közpénzek hatékonyabb felhasználását és a kis- és közepes méretű vállalkozások közbeszerzésekhez való könnyebb hozzáférését célozzák.
Módosult az Innovációs eredmények hasznosításának támogatása mikro-, kis- és középvállalkozások részére című kiírás beadási határideje
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Új Széchenyi Terv keretében megjelent, „Innovációs eredmények hasznosításának támogatása mikro-, kis- és középvállalkozások részére” című, GOP-2011-1.3.1/C és KMOP-2011-1.1.4/B kódszámú pályázati kiírás esetében a pályázatok beadási határidejét 2012. december 31-ig meghosszabbítja.
„Innováció és gazdaságfejlesztés” konferencia összefoglalója - 2011. december 8. Gödöllő
Lehet-e Magyarország Európa egyik leginnovatívabb nemzete?
Családi ház egy autó áráért
A portugál Mima Architects stúdió modulokból álló házának két meggyőző erénye van: szép, és olcsó. A szépség persze ízlés kérdése, az azonban vitathatatlan, hogy ritkán kerül egy komplett családi ház annyiba, mint egy átlagos autó. A portugáliai Viana do Castelo-ban felépített Mima House pedig pontosan ezért különleges: könnyű, környezetbarát, rugalmasan kombinálható, nagyon olcsó elemekből készült, így minden szempontból megfelel a modern életmód elvárásainak.
Milliárdokat pumpál egy magyar cégbe a Facebook befektetője
3,2 milliárd forintot invesztál az unalmas Powerpoint-prezentációk helyett látványos, pörgő, forgó és zoomoló effektusokkal megtűzdelt előadások készítését lehetővé tevő Prezi-szolgáltatást fejlesztő magyar-amerikai cégbe a Facebookban is komoly tulajdonrésszel rendelkező Accel Partners befektetőcég.
Innovációs EU-horizont
Valódi sztárparádét hozott össze a hét elején Brüsszelben az Európai Unió ír biztosa, Máire Georghean-Quinn. Az EU első innovációs konferenciáján világcégek vezetői, jelentős egyetemek professzorai, Nobel-díjas kutatók adtak tanácsokat, mondták el véleményüket, hogyan tudják elérni ambíciózus innovációs célkitűzéseiket a Huszonhetek. Az uniós innovációs seregszemlén, ahol nem mellesleg 48 inspiráló kutatási-fejlesztési sikersztorit kiállításon is bemutattak.
Új fejezet a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria Motor Kft. együttműködésében
Az AUDI Hungaria Motor Kft. a győri Széchenyi István Egyetem első számú stratégiai partnere, s az intézmény az oktatás és a kutatás területén a jövőben is egyre szorosabb együttműködésre törekszik – mondta el dr. Szekeres Tamás rektor a Szenátus december 12-i ülésén.
13,5 milliárd forint a tét
13,5 milliárd forintnyi pályázati pénz áll rendelkezésre innovációra 2012-ben – mondta el Csizmadia Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságtervezésért felelős államtitkára a Magyar Innovációs Nagydíj 2011-es kiírásának hétfői meghirdetésén.
Innováció. Mi lesz itt, ha ezt meglépik?
A hazai cégek 36 százaléka veszi igénybe a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó adókedvezményeket, míg 70 százalékuk jelezte, hogy ismeri azokat. Így minden bizonnyal jelentős hatása lesz a szektorra, hogy jövőre megszűnik az innovációs járulék leírási lehetősége. Az unió területén található vállalkozások egyharmada elengedhetetlennek tartja az innováció elősegítéséhez ezeket a támogatásokat.

Közösség