Hírek

Bejelentették a piacvezérelt KFI-pályázat újabb nyerteseit: 153 cég kapott 52 milliárd forintot

Megszületett az összes pályázati döntés a piacvezérelt KFI-pályázat tavaly ősszel kiírt második körében, amely azt jelenti, hogy a 20 milliárd forintos támogatási keretet a nagyfokú érdeklődés mellett 52 milliárd forintra emelte az Innovációs és Technológiai Minisztérium és így 153 céget tudtak nyertessé nyilvánítani – derült ki a tárca pénteki közleményéből.

A Piacvezérelt KFI pályázat tavaly májusban meghirdetett első fordulójában alig egy hét alatt több mint 100 milliárd forint támogatási igény érkezett be. Az eredetileg tervezett 41 milliárd forintnyi keretösszeget ezért akkoriban az innovációs tárca 59 milliárdra emelte.

Egy újabb őszi fordulóban további 20 milliárd forintra jelentettek meg kiírást. Az NKFI Alapon belüli átcsoportosítással ezt a tételt is több mint két és félszeresére növelte meg az ITM a mai közlemény szerint. A második körben így 153 projekt kapott több mint 52 milliárd forint támogatást, a tételes listájuk az NKFIH honlapján olvasható.

A nyertesek több mint fele műszaki, közel harmaduk természettudománnyal kapcsolatos, hatoduk pedig egészségtudományi innovációt valósít meg

– derül ki a közleményből.

A pályázat arra ösztönözni a hazai cégeket, hogy házon belül vagy felsőoktatási és kutató intézményekkel együttműködésben, jelentős újdonságtartalommal rendelkező piacképes termékeket, szolgáltatásokat hozzanak létre, amivel új munkahelyek teremtéséhez is hozzájárulhatnak. A konstrukció tehát nemcsak a támogatott cégek versenyképességét, hanem a magyar gazdaság egészét erősíti, magas hozzáadott értéket termelő szektorokban bővíti a foglalkoztatást.

Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a friss pályázati fejlemény nyomán az alábbiakat mondta a közlemény szerint:

„A legnagyobb és legnépszerűbb innovációs pályázati konstrukció két tavalyi fordulója segítségével több mint 300 nagyszerű ötletből válhat keresett, jól értékesíthető termék vagy szolgáltatás. A kiírások az induló 61 milliárd forint helyett összesen 111 milliárd forinttal támogatják a hazai cégek – kiemelten a kis- és középvállalkozások – együttműködéseit az egyetemekkel és kutatóintézetekkel eredményeik piacosításában.” Az államtitkár hozzátette: „A kormány 2021-ben minden korábbinál több forrást fordít a kutatás-fejlesztés és innováció ösztönzésére. Az idei pályázatokon összesen mintegy 182 milliárd forintot érhetnek el a legígéretesebb fejlesztések megvalósítói.”

A Portfolio a közelmúltban közölt interjút az NKFIH elnökével, Birkner Zoltánnal, aki többek között azt jelezte: amint ennek a piacvezérelt KFI-pályázatnak a második körös eredményhirdetése rövidesen megtörténik, további kiírások várhatók, például egy újabb piacvezérelt KFI-pályázat. 

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210723/bejelentettek-a-piacvezerelt-kfi-palyazat-ujabb-nyerteseit-153-ceg-kapott-52-milliard-forintot-493828

Közösség