Hírek
Vasárnapig lehet példaképnek jelentkezni!
A Példakép Alapítvány idén is keresi az Év Példakép vállalkozóját. Olyan 40 év alatti fiatal vállalkozók jelentkezését várják augusztus 31-éig, akik vállalkozásukkal, életútjukkal, sikertörténetükkel pozitív példát mutatnak a társadalomnak és a fiatal generációnak.
Jelentkezőkből idén sincs hiány, a gazdaság szinte minden szektorából érkeztek nevezések. Van köztük egyedi órakészítő, fűszerkereskedő, biocsokoládé-gyártó, kertészeti vagy épp folklór vállalkozás, de zenekarok és dizájnerek is jelentkeztek a 2014-es Példakép Pályázatra. A jelentkezők közül 20 tagú, neves gazdasági szakemberekből és ismert vállalkozókból álló szakmai zsűri választja ki azt az 50 Példaképet, akiket az egész ország megismerhet.
Az Év Példaképe elismerést és az ezzel járó 3 millió forintos fődíjat a zsűri ítéli oda, az 1 millió forintos közönségdíjat pedig az országos közönségszavazáson legtöbb szavazatot elnyert vállalkozó viheti haza. Az Év Példaképe Díjat és közönségdíjat januárban, gálaesten adják át, továbbá a Példaképek 2014 című kiadványt is ekkor mutatják be a szervezők.
Minden ország a saját tehetségeire, a saját kiválóságaira, kiváltképpen pedig sikeres vállalkozóira tudja alapozni jövőjét. Jelenleg azonban Magyarországon alacsony a fiatalok vállalkozói hajlandósága és a fiatal vállalkozók száma. Ahhoz, hogy ez a tendencia megváltozzon, szükség van a társadalomban – és különösen a fiatalokban – élő vállalkozói kép megváltoztatására, a vállalkozói attitűd átformálására és a vállalkozói szellem kibontakoztatására.
A Példakép Alapítvány civil kezdeményezés, amely azzal a céllal jött létre, hogy vállalkozói példaképeket állítson, és megismertesse és elismertesse a nyilvánossággal a sikeres fiatal magyar vállalkozókat.A cél, hogy legyünk büszkék tehetségeinkre és az általuk elért eredményekre, és hogy a fiatalok vonzó, elérhető és követhető életpályákat lássanak maguk előtt.
Forrás: piac&profit