Hírek
Új, uniós támogatásból megvalósuló közbeszerzéseket ellenőrző rendszer
Az Európai Bizottság az uniós támogatásból megvalósuló közbeszerzésekkel kapcsolatosan folyamatosan fogalmazott meg aggályokat: 2010. őszén felfüggesztette a közlekedési operatív program időközi kifizetéseit a 4-es metró szabálytalan közbeszerzései kapcsán, míg a társadalmi megújulás operatív program 2010. évi auditja is kitért a közbeszerzési eljárások ellenőrzésének nem megfelelő, nem folyamatba épített voltára.
A közbeszerzési eljárások folyamatba épített teljeskörű és egységes ellenőrzésének bevezetését a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2010. nyara óta készítette elő, 2010. decembere óta egy önálló főosztály , a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály végzi valamennyi, közösségi értékhatárt elérő közbeszerzés, valamint a 300 millió forint értékhatárt elérő építési beruházásra irányuló közbeszerzés folyamatba épített ellenőrzését.
A folyamatba épített ellenőrzés révén az európai uniós források közbeszerzési eljárások miatti esetleges szabálytalan felhasználása gyakorlatilag kiküszöbölődött, mivel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a közbeszerzési eljárásokban valamennyi eljárási cselekmény jogszerűségét időben tudja ellenőrizni, és jogszabálysértés gyanúja esetén azonnal tud intézkedni.
A jövőben így elkerülhetővé válnak az olyan múltbéli esetek, mint pl. a csepeli szennyvíztisztító szabálytalan közbeszerzései miatti 10 milliárd Ft összegű támogatáscsökkentés, vagy a 4-es metró esetében szintén a szabálytalan közbeszerzések miatti csaknem 60 milliárd Ft értékű szerződésállomány pályázatból történő kiemelése, amely szabálytalanságok a központi költségvetést súlyosan terhelték és terhelik.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az esetleges külső szakértői kapacitások beszerzését, a közbeszerzési eljárás megindítását a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően az Európai Unió Hivatalos Lapjában előzetes összesített tájékoztató formájában 2010. szeptember 1-jén előre jelezte.
A folyamatba épített közbeszerzési ellenőrzésben való szakértői közreműködésre vonatkozó közbeszerzési eljárást a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a közbeszerzési törvény rendelkezéseinek megfelelően 2010. decemberében és 2011. januárjában folytatta le; a közbeszerzési eljárással kapcsolatosan jogorvoslati eljárás nem indult.
A közbeszerzési eljárásban – az ellátandó feladat súlyához mérten – kerültek meghatározásra a pénzügyi és szakmai alkalmassági és összeférhetetlenségi követelmények.
A közbeszerzési eljárás időtartama 4 évre szólt, a beszerzés becsült költsége, a feladatok ellátásának függvényében került meghatározásra, azonban ez nem a szerződés összege, ellenértéke. A becsült költség meghatározásakor az intézményrendszer ( irányító hatóságok és a 15 db közreműködő szervezet) hasonló tárgyú korábbi beszerzései adtak támpontot, hiszen eddig ezen feladatok széttagoltan kerültek ellátásra.
A közbeszerzési eljárásban az ajánlati dokumentációt 4 ajánlattevő igényelte, ajánlatot egy ajánlattevő adott: a PD Konzorcium, tagjai: Dr. Pacsika Ügyvédi Iroda és a Dezső és Társai Ügyvédi Iroda.
A konzorcium ajánlata az ajánlati felhívás és az ajánlati dokumentáció rendelkezéseinek mindenben megfelelt, ezért nyertesként került kihirdetésre.
A nyertes konzorcium ajánlata nettó 16.000.-Ft/óra, amely óradíj a piacon szokásos óradíjnak felel meg, így az egyes sajtóorgánumokban szereplő „példátlan mértékű” megbízási díj nem helytálló.
A szakértői kapacitás felhasználásra kötelezettség nincs, azt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség csak és kizárólag a felmerülő igényeknek megfelelően kívánja igénybe venni, szem előtt tartva a szigorú és takarékos költséggazdálkodás szabályait.
Forrás: NFÜ