Hírek

Millenniumi díjat adnak a LED-ért
A kutatás-fejlesztés fontosságára irányítja rá a világ figyelmét Finnország azzal, hogy soros EU-elnöksége idején, szeptember 8-án adják át Helsinkiben a Millennium Technológia díjat.
Innovációs menedzserképzés a régiókban - 4. modul
A Regionális Innovációs Ügynökségek munkatársai számára innovációs menedzserképzés témában szervezett mesterkurzus 4. moduljára "A szellemi tulajdon kérdései” címmel 2006. június 27-én kerül sor a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjában.
Magyarország tele van ötletekkel
Kutvölgyi Pál hisz abban, hogy Magyarország agyhatalom, s a kreatív elméket tárt karokkal fogadják a tehetős pénzemberek.
INNOCSEKK támogatott pályaművei
INNOCSEKK: újabb döntés jelent meg a Vállalkozások inovációjának támogatása a régiókban című pályázat nyerteseiről (Dél-Alföld, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl)
Másfél milliárd innovatív ötletekre
Július 7-i beadási határidővel hirdettek pályázatot az Irinyi János-program keretében k+f eredmények és innovatív ötletek egyéni megvalósítására.
Budapesten fejlesztik a jövő autóit
A budapesti tudásközpontban kondenzátorokkal kísérleteznek: olyan rendszert akarnak létrehozni, amelyben a fékezéskor megnyert energia gyorsítja fel a járművet.
Gyógyszer Tudásközpont a fejlesztés és a gyártás összehangolásáért
A PTE ÁOK tanácstermében június 28-án írták alá a Medipolisz tudásközpont konzorciumi szerződését.
Leheljünk lelket a magyar innovációba - de hogyan?
Veress József tavaly decemberben - egy, az MSZP berkeiben lezajlott vita nyomán - távozott az államigazgatásból. Hat hónapja gyakran utazik Helsinkibe, az innováció ösztönzésének európai megoldásait tanulmányozza. Mit lehet ebből átvenni?
Tőke innovátoroknak
Corvinus Kockázati Tőkealap Kezelő Zrt. (CKTA) az MFB alatt működő Corvinus-csoporthoz tartozó pénzügyi szolgáltató társaság, melynek feladata kockázati tőkealapok kezelése.
Európában karcsúsít egy amerikai gyógyszergyártó
Három európai k+f-központjának megszüntetéséről döntött az amerikai Eli Lilly gyógyszergyártó.
Tudásmenedzsment (TM) a hazai vállalatoknál
A magyarországi cégek több mint háromnegyede a tudást stratégiai eszköznek tekinti, ám csak mintegy harmaduk rendelkezik ténylegesen átfogó tudásmenedzsment-stratégiával.
Tudósnők kellenek a fejlődéshez
Az európai tudományok jövője két tényezőn múlik: a nők szerepvállalásának a növekedésétől és a kutatások minőségétől függ, hogyan teljesít majd az "öreg hölgy" a nemzetközi versenyben
Új kockázati tőkealapok
A Magyar Fejlesztési Bank alatt működő Corvinus-csoporthoz tartozó Corvinus Kockázati Tőkealap Kezelő Zrt. két új kockázati tőkealap indítását tervezi az idén.
Történelmi fordulat a számítástechnikában
Hyper-CD ROM, ez a neve annak a háromdimenziós technológiát használó adathordozónak, ami képes, egyetlen korongon akár tízezer hagyományos CD-lemez adatait tárolni.
Jövőcsinálók
Rengeteg bajt okoznak a világnak az autók. Először is túl sok van belőlük, a kis- és nagyvárosok közlekedése lassan mindenütt ellehetetlenül.
CELIN, az első állami forrásból létrehozott kockázati tőkealap
A Corvinus Kockázati Tőkealap Kezelő Zrt. (CKTA) az MFB alatt működő Corvinus-csoporthoz tartozó pénzügyi szolgáltató társaság, melynek feladata kockázati tőkealapok kezelése.
Magyar innovációk: fülbarát porszívó tűcsapdával
Nehéz elképzelni, hogy egy szimplának tűnő porszívó a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara innovációs díjában részesüljön - pedig idén valóban ez történt.
Bogsch Erik: hanyatlik az oktatás, csökken a szellemi potenciálunk
Csak abban az esetben virágozhat ismét fel a magyar k+f tevékenység, ha sikerül a régi szintre emelni az oktatás színvonalát, és valódi elitközpontokat tudunk létrehozni
Megkezdődött a Neumann-kongresszus - életműdíjat kapott Vámos Tibor
Vámos Tibor akadémikust életműdíjjal tüntette ki a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) sok évtizedes szakmai tevékenységének elismeréseként 80. születésnapja alkalmából
Szabadalmak: saját erőből nehéz a siker
A feltalálók nagyon gyakran abba a hibába esnek, hogy azt gondolják: akkor kell befektetőt vagy gyártót keresniük, amikor már megkapták a szabadalmat.

Közösség