Hírek
Milliárdos támogatás magyar tudományos projektekre
A budaörsi székhelyű ValDeal Innovációs Zrt. a következő évben 1,5 milliárd forintot kíván fordítani innovációs tevékenységre, hogy befektetők segítségével magyar tudományos projektekből üzleti vállalkozásokat teremtsen - mondta el Csíkos Péter, a társaság üzletfejlesztési menedzsere.
Nemzetközi siker előtt a hazai biotechnológiai újítások
Évente akár százmillió dolláros bevételt is hozhatnak sikeres piaci bevezetés esetén azok a magyar biotechnológiai megoldások, amelyeket a texasi Houstonban június 6-án kezdődő élettudományi vállalkozói fórumon mutatnak majd be - mondta el a Világgazdaságnak Csíkos Péter, a ValDeal Innovációs Zrt. üzletfejlesztési vezetője. A rendezvény jó lehetőséget kínál a részt vevő három hazai vállalkozás számára, hiszen négy-ötszáz potenciális befektető előtt ismertethetik majd fejlesztéseiket.
Késik a harmadik magyar ipari forradalom
Az üzleti világ az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt fektet a klímavédelem és energiabiztonság kérdésére, a bankokban például külön osztály foglalkozik a környezetvédelmi beruházásokkal. A nyugati világban már javában zajlik egy új, energetikai technológiai forradalom, miközben Magyarországon évről évre kevesebb jutott például lakossági energiatakarékossági támogatásra. Az egységes magyar energiastratégia kialakításáig még idő kell, de ötletekben és tennivalókban nincs hiány.
A régió egyik leginnovatívabb gazdasága hazánké
Magyarország innovatívabb gazdaság, mint Cseh-, Észt-, Lengyelország vagy Szlovákia, de lemarad Szlovénia, Ciprus és Olaszország mögött - derül ki az Economist Intelligence Unit (EIU) által készített, 82 országra kiterjedő felmérésből, amelyben hazánk a 27. helyet foglalja el. A rangsor szabadalmi statisztikák és egyéb innovációs mérőszámok alapján, s közel félezer vállalatvezető megkérdezése révén készült.
Sikertörténetek
Az elmúlt években több száz projektet támogatott a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal és annak jogelődei, az OMFB és az OM helyettes államtitkársága. A pályázati programoknak köszönhetően sok sikeres és piacképes termék, szolgáltatás vagy technológia született a kutatás-fejlesztések eredményeként. A projektek a rendelkezésre álló szellemi és anyagi erőforrások megfelelő felhasználásával modern technológiákat valósítanak meg, melyek során bővülnek a kutatói munkahelyek és a munka szemléletformáló hatású minden konzorciumi tag számára.
Vonzók a magyar biotech cégek az USA-ban
A Biotechnológiai Ipari Szervezet (Biotechnology Industry Organization) által Bostonban 2007. május 6-9. között szervezett 2007 BIO International Convention idén rekordrészvétellel zárt. A világ legjelentősebb biotechnológiai kiállítása - melyre az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. idén is szervezett magyar standot - 25 ezer látogatót vonzott. A tíz kiutazó magyar vállalatnak idén 40 négyzetméteres magyar standon nyílt lehetősége a bemutatkozásra.