Hírek
Stadler: az okosautókhoz okosvárosok is kellenek!
Az Audi-főnök Rupert Stadler a digitalizálásban látja a társadalom történelmi feladatát. Ahhoz azonban, hogy az intelligens mobilitás digitális technológiáit teljesen kiaknázzák, számos feladatot kell a közlekedési infrastruktúra kapcsán teljesíteni.
Könnyebb repülőgépszárnyak kifejlesztésén dolgozik az MTA SZTAKI
A mostani passzív és nehéz merevítés helyett aktív módszerrel kívánják csillapítani a repülőgépszárnyaknál fellépő rezonanciahatásokat a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (MTA SZTAKI) vezette uniós projekt keretében - mondta a kutatóintézet tudományos főmunkatársa.
Rezgéssel figyelmeztet a Continental innovációja
Az érintőkijelzők használatához a kéz és a szem olyan mértékű koordinációjára van szükség, amely ideiglenesen elterelheti a sofőr figyelmét a vezetésről. Ahhoz, hogy a járművezető megtalálja a keresett funkciót, kiválassza azt és meggyőződjön róla, hogy valóban a kívánt művelet indult-e el, sok esetben le kell vegye tekintetét az útról, a figyelme a képernyőre terelődik. Ez a folyamat akár több másodpercig is eltarthat, ez idő alatt pedig gyakorlatilag vakon száguld autójával.
Áttörést hozhat az e-számla terjedésében egy hazai fejlesztés
Évente százezreket takaríthatnak meg a hazai kis- és középvállalkozások azzal, hogy többé nincs szükség saját elektronikus aláírásra vagy időbélyegzőre az elektronikus számlák kibocsátásához, ahogy természetesen postaköltségre sem. Egy új hazai fejlesztés a végletekig leegyszerűsítette az e-számlák kibocsátását, így az most már valóban mindenki számára elérhető. Ez a fejlesztés meghozhatja a régóta várt áttörést az elektronikus számlák terjedésében, ami környezetkímélő, korszerű és gazdaságos. Hazánkban még mindig 10 százalék alatt van az e-számlák aránya, miközben például Dániában már kizárólag ilyet használnak.
Pálinkás: így kell elköltenünk 750 milliárd forintot
Olyan fejlesztésekbe érdemes az államnak befektetni a 750 milliárd forintnyi kutatás-fejlesztési és innovációs EU-forrást, amelyeknél megvan az az esély, hogy a végtermék a világpiacon is eladható - hangsúlyozta a Napi Gazdaságnak adott interjúban Pálinkás József. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke szerint ugyanis ez teremti meg az alapot arra, hogy 2020 után is tartós növekedési pályán maradjon az ország és közben az államnak a startup cégek kinevelésében is segítenie kell egy újfajta kockázati tőkeprogram keretében. Leszögezte, hogy az uniós forrásokat okosan kell felhasználni, mert "ha elkövetjük azt a hibát, hogy az eddig finanszírozott projekteket a hazai helyett uniós pénzből fizetjük tovább, nem jutunk előbbre", így tehát "az uniós forrásokra nem helyettesítőként, hanem kiegészítőként kell gondolni".
Pályázati kiírás "Harsányi István-díj" elnyerésére
A Magyar Innovációs Szövetség által gesztorált, közhasznú Manager Képzés Alapítvány, elsősorban a gazdasági, a műszaki és a természet-tudományi felsőfokú intézményekben graduális és posztgraduális, valamint a PhD-képzés keretében tanuló tehetséges hallgatók kiválasztását és menedzsment ismereteinek bővítését, gyakorlatban történő alkalmazását hivatott elősegíteni.
Új pályázati rendszer a kiemelkedő kutatóknak
Új pályázati rendszert alakított ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) kiemelkedő kutatónak - tudatta a NKFI Hivatal hétfőn. A közlés szerint a pályázattal olyan kiemelkedő hazai kutatókat kívánnak támogatni, akik az Európai Kutatási Tanács (European Research Council - ERC) pályázatain kiváló minősítést kaptak, de forráshiány miatt mégsem részesültek támogatásban. A pályázat finanszírozására az NKFI Hivatal a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap terhére a 2015-2016 közötti időszakra összesen 450 millió forint keretösszeget biztosít, projektekként 18 hónapra maximum 45 millió forint támogatás igényelhető. A pályázatokat az erre a célra kialakított elektronikus pályázati felületen 2015. június 15-től a keret kimerüléséig folyamatosan, de legkésőbb 2016. december 31-ig lehet benyújtani.
Meet2Match 2015 Konferencia és Üzletember Találkozó
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Nyugat-magyarországi Egyetemmel közös szervezésben 2015. október 7-8-án Meet2Match 2015 Konferenciát és Üzletember Találkozót szervez az energia-, környezet-, fa- és élelmiszeripar területén tevékenykedő vállalkozások számára.
Roadshown mondják el, hogyan kell sikeresen pályázni uniós pályázatokra
A már működő vagy induló vállalkozások számára országos roadshow indul kedden, hogy bemutassa az európai uniós pályázatok fortélyait, amellyel sikeresek lehetnek a 2014-2020-as uniós ciklusban - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.
Nagy csúszás lesz tucatnyi gazdaságfejlesztési pályázatnál
Számos jel abba az irányba mutat a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban, hogy egy tucatnyi gazdaságfejlesztési pályázat meghirdetése több hónappal csúszhat, és emiatt rövidesen át kell írni az egész évre megfogalmazott hivatalos menetrendet is.
Wi-Fi-n küldött árammal dolgozhatnak az érzékelők
A Wi-Fi routerek által kibocsátott elektromágneses sugárzás nem csak adatok, hanem energia átvitelére is alkalmas. Ezt eddig is tudtuk, egy új kutatás azonban azt is bebizonyította, hogy ehhez nem kellenek dedikált, vagy utólag módosított hardverek, csupán szoftverfrissítéssel felkészíthetőek erre a hagyományos hozzáférési pontok.