Hírek

Nemzetközi piacra készíti fel a magyar energetikai innovációkat a Green Brother

Hetven millió forintot nyert el az EIT InnoEnergy magyarországi képviseletét ellátó Green Brother – partnerségben az MVM Smart Future Lab Zrt.-vel – a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal legutóbbi pályázatán, amely összegből a következő három évben az energetikai fejlesztésekkel foglalkozó hazai innovatív KKV-k, startupok és egyetemi fejlesztések nemzetközi piacra jutását szeretnék támogatni.

Az innovációs szervezet elsődleges célja, hogy a kiválasztott, versenyképesnek tartott kezdő vállalkozásokat felkészítsék többek között az EIT InnoEnergy befektetésének fogadására, a nemzetközi üzleti folyamataik beindítására. Elsősorban a fenntarthatóságra, a zöld energetikára fókuszáló, és ezzel együtt az akkumulátorokat, a hidrogén felhasználást, a körforgásos gazdaságot, illetve az energia hatékonyságot érintő megoldásokon dolgozó fejlesztői csapatok együttműködését keresik, hogy azoknak az újításai ne csupán Magyarországon, hanem a régióban és a nemzetközi piacokon is sikerrel mutatkozzanak be.

A Green Brother a hozzá jelentkező innovációk számára átfogó felkészítő programot állít össze, amelynek részeként szakértői segítséget nyújtanak a vállalkozások üzleti modelljeinek fejlesztéséhez, a stratégiai nagyvállalatokkal való üzleti együttműködéshez, illetve a vállalkozás-finanszírozás megtervezéséhez. Ugyanakkor üzleti fórumokat, partner napot is szerveznek, hogy a kezdő vállalkozások direkt visszacsatolásokat kaphassanak a fejlesztéseikről a piac meghatározó szereplőitől. A Green Brother továbbá évente, visszatérő jelleggel, innovációs és startup versenyt indít, amellyel szintén alkalmat szeretne teremteni a vállalkozásoknak a bemutatkozásra az üzleti szféra körében.

„Az elnyert támogatás lehetővé teszi számunkra, hogy segítsük a hazai energetikai-fókuszú innovációkat abban, hogy előre lépjenek, illetve releváns tapasztalatokat szerezzenek a termék-és vállalkozásfejlesztésben, valamint találkozzanak potenciális partnerekkel, akikkel a jövőben gyümölcsöző üzleti kapcsolatokat építhetnek ki. Szívügyünk ezeknek a vállalkozásoknak a helyzetbe hozása. Mindannyiunk közös érdeke, hogy hosszú távon legyenek olyan hazai innovációk az energia szektorban, amelyek egyrészt erősítik a magyar gazdaságot, másrészt valós technológiai megoldásokat biztosítanak a fenntartható energia ágazat megteremtéséhez.”

– fejtette ki Dervalics Ákos, az EIT InnoEnergy magyarországi képviseltét ellátó Green Brother vezetője.

A szakember hozzátette, hogy a vállalkozásfejlesztés és mentorálás, az oktatás és a piacra lépés támogatása egyaránt kiemelt szerepet kap majd a képzési programjukban, amelyet az elnyert támogatásnak köszönhetően valósíthatnak meg a következő 3 évben. A Green Brother vezetője bízik benne, hogy évről-évre többen egyre színvonalasabb vállalkozásokkal fognak bekapcsolódni a programba és sokan közülük az országhatárokon túl is eredményes energetikai vállalattá lépnek majd elő a jövőben. 

A jelentkezéseket már várják a  https://greenbrother.hu/registration oldalon.

Forrás: www.muszaki-magazin.hu

Közösség