Hírek
Néhány éve fejt kódokat a GE versenyének magyar nyertese

A fizikus elmondta, hogy a versenynek három szintje volt, az elsőben a Twitteren a GE egymással "csevegő" gépeinek bináris kódjait kellett átalakítani betűkké, és az így kapott angol szövegben kellett megtalálni egy jelszót. Ez vitte tovább a második feladatra, amely egy nagy, összetett kép volt, ennek alapos vizsgálatával találta meg a benne elrejtett szót. A harmadik, legnehezebb feladatban egy linket kellett megtalálni egy egyszerű képben.
A fiatal magyar szakember két hét alatt elsőként fejtette meg a feladványt, így ő nyerte meg a tízezer dolláros díjat. Emellett részt vehet a GE Minds + Machines elnevezésű novemberi, San Franciscóba szervezett konferenciáján is. Világszerte több mint ezer IT-szakember, szoftvermérnök és adattudós, valamint profi és amatőr programozó kapcsolódott be a játékba, Magyarország pedig egyike volt azon országoknak, ahol a legmagasabb volt a résztvevők aránya.
Forrás: SG.hu