Hírek

Meghívó vidéki vállalkozásokat érintő online nemzetközi konferenciára

A görög Thessaloniki régió, mint az INNGROW - A vidéki KKV-k versenyképességének és növekedésének regionális szakpolitikái c. Interreg Europe projekt koordinátora, és vele együttműködésben a Pannon Novum Nonprofit Kft. szeretettel meghívja Önt november 25-én online megtartandó záró konferenciára.

A résztvevők szakértői betekintést kapnak a vidéki innovációba és abba, hogy a vidéki vállalkozások hogyan tudják az innovatív fenntartható gyakorlatokat alkalmazni.
Emellett lehetőségük lesz arra, hogy részt vegyenek a politikai döntéshozók, a szakértők és az állami hatóságok között a vidéki kkv-k innovációjával és versenyképességével kapcsolatos nyílt párbeszéden. Az Interreg Europe program képviselői is csatlakoznak az eseményhez.

Az INNOGROW eseményre várjuk a helyi és regionális önkormányzatok, a kereskedelmi kamarák, a vidéki kkv-k szövetségei és a vállalkozók, valamint a közpolitika és a vidéki innovációs hallgatók jelentkezését. A résztvevőknek lehetőségük lesz kapcsolatba lépni és megbeszéléseket folytatni a vidéki innovációra szakosodott európai szervezetekkel, és a rendezvény befejeztével megkapják részvételi igazolásukat.

Az INNOGROW záró eseményére IDE kattintva lehet regisztrálni.

Kövessen minket a közösségi médiában:

Twitter: https://twitter.com/INNOGROW_EU

Facebook: https://www.facebook.com/Innogrow-521558138039368/

LinkedIn: https://www.linkedin.com/in/innogrow-project-208aa0128/

Web: https://www.interregeurope.eu/innogrow/

Meghívó INNOGROW vidéki vállalkozásokat érintő online nemzetközi konferenciára

Közösség