Karbonmegkötés nanocsövekkel

A nanocsövek olyan hengerszerűen „fölcsavart” szénmolekula-hálók, amelyek fala egyetlen szénatom vastagságú. Az utóbbi években többek közt az elektronikában irányult rájuk figyelem, de ígéretesek még a felhasználási lehetőségeik az egészségügyben vagy az anyagfejlesztésben is. Eleanor Campbell és edinburgh-i csoportja olyan vegyületekkel egészítené ki az apró, egy mikrométer hosszú és egy nanométer vastag szerkezeteket, amelyek magukhoz vonzzák, majd „csapdába ejtik” a széndioxid-molekulákat. (Egy mikrométer ezerszer, egy nanométer egymilliószor kisebb egy milliméternél.)

Ha a karboncsövek nem tudnak több szennyezőanyagot tárolni, egy rövid, de intenzív hőhatással meg lehet őket szabadítani terhüktől, majd újra munkába lehet őket állítani. A hő előállításához érdemes lesz megújuló energiaforrást igénybe venni, máskülönben az okozott légszennyezés közömbösítheti azt, amit a szénmegkötéssel nyertünk – mutat rá egy sajtóközlemény, melyet a kutatást vezető brit Fizikai Tudományok Kutatási Tanácsa (EPSRC) adott ki.

Az így leválasztott szédioxidot Campbell és társai kis tárolóedényekben raktároznák el, amelyeket rendszeresen lecserélnének üresekre. A begyűjtöttek tartalmától földalatti karbonelnyeletéssel szabadulnának meg, vagy új vegyi anyagok gyártásához használnák fel azt. Egyelőre azonban kihívást jelent a skót kutatóknak, hogy olyan „csapdamolekulákat” állítsanak elő, amelyek csak a széndioxidot vonják ki a levegőből, de például a páratartalmat már nem.

Campbell szerint az ilyen csövecskékkel bevont felületek lényegében mesterséges fákként működnének és többek közt olyan városi helyszíneken látná ideálisnak az elhelyezésüket, ahol nem lehet zöldövezetet kialakítani. Konkrét példaként a háztetőket és az országutak szélét említette a sajtóanyagban. 2009-ben a kaliforniai Porifera cég egy hasonló elven működő membrán fejlesztéséről adott hírt, amelyet szűrőként lehetne kéményekbe építeni.

Forrás: KOINE magazin (Az EPSRC és a Technology Review nyomán)