Hírek

Ismét pályázhatnak a KKV-k nemzetközi versenyképességük növelésére

A tervek szerint rövidesen újra lehet pályázatot benyújtani a mintegy másfél éve felfüggesztett GOP-3.3.3 kódszámú konstrukcióra, amely a mikro-, kis- és középvállalkozások külpiacra lépését - beleértve pl. a lehetséges piacok felmérését - volt hivatott támogatni, tanácsadói tevékenységek finanszírozásán keresztül.

Bár az idei pályázati felhívás feltételei még nem kerültek meghirdetésre, a 2012-es kiírás jellemzői alapján már el tudják kezdeni a gondolkodást az érdeklődő KKV-k, hogy mégis mit lehetne-kellene beépíteni a projektbe.

 

Lássuk először az alapvető információkat: minimum 3, maximum 20 millió Ft volt az igényelhető támogatási összeg legutóbb, emellett legfeljebb 50%-os a támogatás mértéke. Vállalások: pályázat beadását megelőző üzleti év átlagos statisztikai létszámának megtartása (a projekt zárását követő üzleti évben) és a vállalat marketing tevékenységéért felelős alkalmazott munkakörének kialakítása és betöltése.

 

Azon túl, hogy a pályázónak KKV-nak kell minősülnie, legalább két teljes lezárt üzleti évet írt elő korábban a pályázat, és a projekt elszámolható költsége sem haladhatta meg a legutolsó üzleti év nettó árbevételét.

 

Mire irányulhat a tanácsadás, amire támogatás kapható? Alapvetően a nemzetközi versenyképesség kialakítása és növelése a cél, azon belül

  • vállalati stratégia fejlesztésére,
  • szervezet-, menedzsmentfejlesztésre (utóbbinak része lehet nemzetközi innovációmenedzsment-tanácsadás – IMP3rove – is),
  • vállalati folyamatmenedzsment támogatására,
  • online megjelenés, e-kereskedelem fejlesztésére,
  • de a projekt része lehet marketing tanácsadás, piackutatás, igényfelmérés,
  • illetve logisztikai tanácsadás is.

 

Fontos, hogy a fentiek mellett a pályázatban elszámolható az újonnan felvett (vagy újonnan a munkakörbe áthelyezett), marketing tevékenységért felelős munkatárs bérköltsége 12 hónapos időtartamra, emellett vásárokon, kiállításokon való megjelenés díja, marketinganyagok, marketingakciók költsége, marketingeszközök elkészítése, beszerzése, formatervezés, promóciós költségek is.

 

Nem támogathatóak a Közép-Magyarországi régió területén megvalósuló projektek.

A pályázat tartalmának összeállítása mellett nagy hangsúlyt kell fektetni a fenti feladatokat elvégző tanácsadó kiválasztására is, hiszen neki is számos feltételnek kell megfelelnie.

 

A tájékoztatót az OTP Hungaro-Projekt Kft. állította össze és további információkkal áll rendelkezésre a Szövetség tagsága számára.

Forrás: innováció

Közösség