Hírek

Innovatív kapacitásbővítő program

A program célja, innovatív komplex kapacitásbővítő beruházások támogatása által a mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének és termelékenységének növelése, valamint a foglalkoztatás bővítésének ösztönzése.

A vállalkozás az innovatív komplex beruházás megvalósításához kapcsolódó képzések által a munkavállalók képzettségi szintjét is növeli, ezáltal is elősegítve egy magasabb hozzáadott értékű termék/szolgáltatás létrehozását (új vagy lényegesen módosított eljárások, technológiák alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor).

Az innovatív komplex kapacitásbővítéshez kapcsolódóan a támogatásban részesülő mikro-, kis-, és középvállalkozás foglalkoztatáspolitikai szempontból az alábbiakat vállalja:

  • foglalkoztatási kötelezettség: a pályázat benyújtását megelőző 12 hónap átlagos statisztikai állományi létszám fenntartása – illetve a támogatott beruházás által létrehozott új munkahelyek megtartása – a foglalkoztatási kötelezettség időtartama alatt, továbbá
  • új munkahelyek létesítése: a beruházással érintett székhelyén/telephelyen/fióktelepén legalább 1 fő, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesít új munkahelyet, valamint
  • képzés: az újonnan alkalmazott technológia érdekében a meglévő – valamint felvételre kerülő – munkavállalók képzése saját forrásból. Ennek megfelelően a munkavállalók képzése a program keretében nem támogatható, de az új technológia elsajátításának (betanítás) díja – a beszerzendő eszköz bekerülési értékének részeként – elszámolható.

 

Pályázók köre

  • A pályázaton kizárólag Magyarországon székhellyel vagy az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén székhellyel és Magyarországon telephellyel, fiókteleppel rendelkező KKV-k, melyek az alábbi vállalkozási formák egyike szerint működnek:
  • a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerinti gazdasági társaság, valamint egyes jogi személyek vállalata,
  • a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló 1997. évi CXXXII. törvény szerinti fióktelep,
  • az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény (a továbbiakban: Evectv.) szerinti egyéni vállalkozó (egyéni cég nem nyújthat be pályázatot).

 

Támogatható tevékenységek:

Innovatív komplex kapacitásbővítő beruházás megvalósítása;

A pályázónak a komplex kapacitásbővítő beruházás keretében, ahhoz közvetlenül kapcsolódva kötelező megvalósítania legalább egyet az alábbiak közül:

  • egy termékinnovációt (Olyan áru vagy szolgáltatás bevezetése, amely – annak tulajdonságai és rendeltetése vonatkozásában – új, vagy jelentősen megújított. Ez magába foglalja a fejlesztésre vonatkozó részletes műszaki leírásokat, az összetevőket és anyagokat, a beépített szoftvert, a felhasználóbarát jelleget, vagy más funkcionális tulajdonságokat.), vagy
  • egy eljárás innovációt (Új, vagy jelentősen megújított termelési vagy szállítási módszer megvalósítása. Felöleli a technikában, a berendezésekben és/vagy a szoftverben bekövetkező jelentős változásokat.)

A pályázat keretében választható (önállóan nem támogatható):

  • szervezési-szervezeti innovációt (Új szervezési-szervezeti módszerek megvalósítása a cég üzleti gyakorlatában, a munka szervezésében vagy külső kapcsolatokban.), amely összhangban áll a támogatási kérelem keretében tervezett fejlesztéssel.

 

Támogatás mértéke, összege:

  • A pályázat keretében a regionális beruházási támogatási jogcímen igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege min. 10 millió Ft, max. 150 millió Ft.
  • A támogatás maximális mértéke legfeljebb az összes elszámolható költség 50%-a.

 

Információ:

  • Az Innovatív kapacitásbővítő program pályázati dokumentációja itt tölthető le. Az adatkezelési tájékoztató itt érhető el.
  • Az érdeklődők a Pályázati kiíráshoz kapcsolódó kérdéseiket az inkapalyazat@ofa.hu e-mail címen tehetik fel.

Innovatív kapacitásbővítő program (positive.hu)

Közösség