Hírek

Adókedvezményt hozhat a k+f minősítés

A kutatás-fejlesztési pályázatoknál akár több tízmillió forint pluszforrást hozhat a vállalkozásoknak a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának minősítése – mondta a Világgazdaságnak Pomázi Gyula, a szervezet elnöke.

Az első háromnegyed évben 150 kutatás-fejlesztéssel (k+f) kapcsolatos kérelem érkezett be a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához (SZTNH), ami 58 százalékkal több, mint a tavaly január–szeptemberi bázisidőszakban mondta a Világgazdaságnak Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke. Bár ezen belül a minősítési kérelmek száma 39-ről 36-ra csökkent, a szakértőivélemény-kérések száma több mint a duplájára, 56-ról 114-re ugrott.

A hivatal első embere szerint örömteli a növekedés, de arra számít, hogy a folytatásban jóval többen élnek majd a lehetőséggel, felismerve, hogy a k+f minősítési rendszerük erős biztosíték a döntéshozók és a hatóságok előtt.

Ez a dokumentum nemcsak az adott projektről ad hivatalos visszacsatolást, hanem a felmutatásával adókedvezményt és pályázati támogatást is igényelhetnek a cégek, ami akár több tízmillió forint pluszforrást jelenthet a vállalkozásoknak vagy adott esetben a konzorciumoknak

– mutatott rá Pomázi Gyula.

A legtöbb minősítési kérelem az idén eddig az informatikai szektorból érkezett, főként a banki informatika és a mesterséges intelligencia témájában – derült ki a hivatal ágazati bontású adataiból. A képzeletbeli dobogó második fokán – a koronavírus-járvánnyal összefüggésben – az egészségipar áll, de ugyancsak kiemelkednek a műszaki jellegű fejlesztések, leginkább a járműipari vállalkozások részéről.

Az innovációs környezet szereplőinél a kérelmek számának további organikus növekedését támogatja, hogy 2020-ban jelentősen,

32 milliárd forinttal nőtt a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt állami forrás.

Ráadásul a megújuló pályázati rendszerben már az idén is számos innovációs keret nyílt meg a vállalkozások előtt, összesen mintegy 80 milliárd forint összeggel. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az elmúlt két évben négy új pályázattípust vezetett be, kifejezetten a cégek igényeire szabva. Részben ennek is köszönhető, hogy 2018 óta a háromszorosára nőtt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból támogatott innovációs projektek száma.

A piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projekteket támogató konstrukciót a tavalyi 45 milliárd forint keretösszeg után az idén már 59 milliárdból hirdették meg újra, ám még így is jelentős piaci igény mutatkozott. Ezért újabb keretet indítottak plusz 20 milliárd forint forrással, amelyre két nap alatt ötszörös, vagyis 100 milliárd forint összértékű kérelem futott be.

https://www.vg.hu/kkv

Közösség