Hírek
4x4-es elektromos versenyautót épít a Techtogether sikercsapata
– Hogyan foglalnád össze a Techtogethert? Mi volt a legnagyobb előnye számotokra?
– A Techtogether mérnökverseny egyedülálló kihívást jelentett számunkra. A sokszínű feladatok megoldása során rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk. Kommunikációs, prezentációs készségeink fejlődtek, izgalmasnak találtuk, hogy sok helyzetben rögtönöznünk kellett. Gyakorlati és elméleti tudásra is szükségünk volt a feladatokhoz, azonban a legnagyobb pozitívum nem a mérnöki ismeretek bővítése volt számunkra, hanem hogy élesben, versenyhelyzetben is kipróbálhattuk, hogyan tudjuk az erőforrásainkat megfelelően elosztani. A Techtogether próbára tette a csapatmunkánkat, és örülünk, hogy sikeresen tudtunk szerepelni, ez megerősített minket abban, hogy jó úton haladunk céljaink elérésében.
– A verseny jó alkalmat adott a vállalatoknak arra, hogy tehetséges fiatalokkal ismerkedjenek meg, míg a csapatoknak egy újabb lehetőség volt, hogy további szponzorokkal bővüljenek. A BME FRT milyen mérleget zárt?
– A verseny során sikerült ötleteket gyűjtenünk, hogy kiket szeretnénk a későbbiekben megkeresni szponzorációs témában. Főként olyan cégekkel cseréltünk névjegyet, amelyektőlanyagi támogatást szeretnénk kapni. Azonban a legnagyobb súlyt nem az új szponzorok keresésére, hanem a kiállítók közt szereplő, már meglévő támogatóinkkal való kommunikációra, a velük való szorosabb kapcsolat kialakítására fordítottuk. A PTC Polymer Technology Company Kft. és a Sandvik Magyarország Kft. standjaihoz kivittük legutóbb épített benzines és elektromos autóinkat is.
– Hogyan tudtátok a nyereményeket hasznosítani?
– Gyémántfokozatú támogatónk, az Audi Hungária öt autót ajánlott fel nekünk kétnapos tesztvezetésre, melyekkel nemrég a kényelmes és biztonságos leutazásunkat biztosítottuk városlődi csapatépítő hétvégénkre. A National Instrumentstől kapott myRIO-kat akkumulátorcellák tesztelésére használtuk, az AVL által felajánlott szerszámutalványt pedig akkor szeretnénk majd beváltani, mielőtt a Formula Student Hungaryn részt veszünk, a versenyen az autó karbantartásához szükséges alapvető eszközöket fogjuk beszerezni belőle.
– Hogyan tekint vissza a csapat 2014-re?
– A tavalyi évünk sajnos nehezen indult, elektromos versenyautónk építése során akadályokba ütköztünk a motorvezérlővel és az akkumulátorral is, ezért a Formula Student 2014-es versenyszezonjában nem tudtuk elérni az általunk kitűzött célokat. Miután kijavítottuk a korábbi hibáinkat, az autó megbízhatóan működött, és a szeptemberben megrendezett IV. MVM Energia Futam épített verseny jármű kaptegóriájában már elhozta az első helyezést. Ezt követte a Techtogether mérnökverseny, amiben szintén első helyezettek lettünk. A BME FRT ebben az évben sok változáson ment keresztül, de úgy érezzük, hogy sokat tanultunk és fejlődtünk mind a csapatmunka, mind a kommunikáció, mind a problémamegoldó készségek terén.
– Milyen célokat tűztetek ki 2015-re?
– 2015-ben szeretnénk, ha sikerülne megvalósítani az idei évre tervezett járműkoncepciónkat: közép-európai régió első négykerékmeghajtású elektromos versenyautóját. Ezzel a hazai, győri Formula Student versenyen fogunk indulni, ahol reméljük, hogy a külföldi ellenfelek között az élezőnyben fogunk végezni. Célunk, hogy 2016-ban versenyt nyerhessünk, 2015-ben ennek alapjait szeretnénk lefektetni. Idén sokkal szervezettebb csapatunk, mint a korábbi években, nagy súlyt fektetünk a dokumentációra és a megfelelő tudástranszferre a korábbi és idei csapattagok között, valamint mindent megteszünk annak érdekében, hogy támogatóink elégedettek lehessenek velünk és a munkánkkal.
– Hogy állnak a fejlesztések?
Az idei évben mint már említettem, négykerékmeghajtású elektromos versenyautót építünk, ami mérföldkőnek számít, ez csapatunk eddigi legnagyobb, legnehezebb projektje. Mérnökeink elé rendkívül nagy kihívást állít, sok számunkra még felfedezetlen terület van. A futómű tervezése során például kompromisszumokat kellett kötnünk, korábbi konstrukciókhoz képest jelentős változás, hogy az agymotorok köré kell építenünk a futóművet. Tudjuk, hogy hosszú út áll előttünk, de célunk, hogy egy olyan megbízható autót építsünk meg, amellyel megalapozhatjuk azt, hogy a következő években a dobogó legfelső fokára állhassunk egy Formula Student versenyen.
– Milyen munkálatok zajlanak jelenleg?
Jelenleg csapatunk az autó tervezési fázisánál tart, amikor felmerül több kérdés és vita is a konstrukciós opciókat illetően. A mérnökök számára egy versenyautó sosincs kész, a folyamatos optimálásokkal, az újabb és újabb lehetőségekkel szinte a végtelenségig lehet foglalkozni. Ezért annak érdekében, hogy az autónk időben elkészüljön a versenyszezonra, március közepén tartunk úgynevezett Design Freezet, amikor lezárjuk a tervezés fázisát, és onnantól elkezdődik az autó gyártási időszaka.
Forrás: autopro