Hírek
155 töltővel szereli fel az ABB a nyugati autópályákat
A projektben résztvevő öt partner, köztük az ABB, állami és magántársaságok, illetve szervezetek bevonásával, a tagok közös elkötelezettségével konzorciumot hozott létre a fenntartható és megbízható nagytávolságú e-mobilitás megvalósítására, amelynek előnyei a projektben részt vevő országokon túl kontinens szerte is érezhetőek lesznek.
Az együttműködés célja, hogy az e-mobilitás fejlesztése érdekében gyorstöltő-korridort építsenek ki a transz-európai úthálózat központi szakaszán.
A program egyedi jellemzője, hogy adatvezérelt lesz. A tervezés során elemezni fogják a műszaki és a felhasználói követelményeket, az elvárásokat és a kihívásokat is.
Úgy vélik, az adatok és információk begyűjtését és elemzését követően képesek lesznek eloszlatni az elektromos járművek vezetőinek távolság miatti aggodalmát, amely a jármű egy feltöltésre vetített futásteljesítményével kapcsolatos. Ha körültekintően tervezik meg az infrastruktúrát, senkinek sem kell majd aggódnia, hogy az autója olyan helyen áll le az úton, ahol nincs feltöltési lehetőség.
A jelen európai programnak számos jelentős más egyedi jellemzői is vannak. Egyrészt, hogy a gyorstöltő-folyósó nyílt hozzáférésű lesz, ami azt jelenti, hogy minden elektromos járművel rendelkező autóvezető igénybe tudja venni.
A gyorstöltőket a Svédországot, Dániát, Németországot és Hollandiát összekötő autópályák mentén helyezik üzembe. A nagy kiterjedésű gyorstöltő-flotta összesen 155 töltőből fog állni, amelyek közül előreláthatólag 30 Hollandiában, 23 Dániában, míg 35 Svédországban fog működni. Németország melynek mérete messze felülmúlja a töltőfolyosó mentén lévő többi országét, és emiatt a távolságok egyértelmű kihívást jelentenek, 67 darab ABB készülékkel fog rendelkezni.
Forrás: autopro