Vállalkozóknak

Négyszeres a túljelentkezés a népszerű kkv-pályázatra

A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára a keretemelés lehetőségét múlt héten is jelezte, de akkor még "csak" 18,5 milliárd forint körüli pályázati igényről lehetett tudni. Azóta tehát továbbra is igen intenzív az érdeklődés. A keret megemelésének mértéke azt követően várható, hogy kiértékelik a benyújtott pályázatokat.

2014.11.20 14:53 Megemelik a legnépszerűbb kkv-pályázat keretösszegét

Csepreghy azon félelmekre, hogy Magyarország elmarad a saját maga által kormányrendeletben meghatározott uniós forráslehívási céltól és így forrásokat veszthet el, úgy fogalmazott: minden évben megjelennek az ezzel kapcsolatos félelmek, de eddig egyszer sem igazolódtak be. Egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy idén a várhatóan 2000 milliárd forintos (rekordnak számító) összes lehívás után ennek a 70%-a is elegendő lesz arra, hogy a 2007-2013-as teljes uniós keretösszeget maradéktalanul lehívhassuk. Ezt az összefüggést egy korábbi elemzésünkben már vázoltuk:

2014.11.05 05:40 Megtudtuk: ezért nem tart a kormány az EU-források elvesztésétől

Jelenleg 6550 milliárd forintnál jár az uniós támogatási számláló a kb. 8200 milliárd forintos teljes uniós 7 éves keretből. 

Forrás: portfolio




LEGOLVASOTTABB HÍREKarrow


PROJEKTEK arrow

ECOS4IN
2019.05.24.

INNOGROW
2019.05.24.

SKILLS+
2019.05.24.

SYMBI
2019.05.24.

E-CONOMY
2018.11.30.

femcoop PLUS
2016.10.16.