Vállalkozóknak

Csereprogram a magyar startupoknak Párizsban

Az elképzelés szerint ez egy csere program lenne, tehát francia startup-ok budapesti inkubátorokban szintén eltöltenének 3 hónapos fejlesztési időszakot. Korányi László a NIH elnökhelyettese ismertette a technológiai inkubátor programot és a NIH tevékenységét a startup ökoszisztéma építésében és a nemzetközi KFI kapcsolatok fejlesztésében. Bemutatkozott még az ELTE informatikai kara és négy sikeres magyar startup vállalkozás is.

A Párizsi Magyar Intézetben francia üzletembereknek, potenciális befektetőknek, kockázati tőkebefektetőknek, inkubátor szervezetek és startupok képviselőinek rendezett fórumon Turóczy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) versenyképességért felelős helyettes államtitkára ismertette Budapest régiós startup-fővárossá válásának tervét. A Budapest Hub munkacsoport tavaly szeptember közepén jött létre a hazai startup világ szereplői és az NGM szakértői részvételével, hogy meghatározzák a magyar startup ökoszisztéma jövőbeli alakulásának feltételeit, és javaslatokat tegyenek a szabályozói környezet változtatására.

A Runway Budapest 2.0.2.0 című programot - amelynek célkitűzése, hogy a magyar főváros 2020-ig a régió startup központjává váljon - október végén Londonban, decemberben Berlinben, az év elején pedig Stockholmban és Koppenhágában mutatták be. Az a cél, hogy minél több induló vállalkozás jöjjön létre Magyarországon, s azon belül is Budapesten olyan kedvező környezetben amelyből globális méretű vállalkozások nőhetnek ki. Jelenleg London számít Európában a startup központnak, Párizs pedig hasonló ambíciókkal rendelkezik, mint Budapest, próbál felzárkózni Londonhoz. A kiindulási pont nem ugyanaz Párizsban, mint Budapesten, de a célok és a fejlődés iránya azonos, ezért nagyon hasznos a párizsi tapasztalatokat megismerni.

A cél eléréshez nagyon összetett ökoszisztémára van szükség, amelyben az állam feladata a megfelelő feltételek biztosítása, mindenekelőtt a képzés és az inspiráló üzleti környezet rugalmasságának területén, illetve pénzügyi támogatással. Ehhez a kormányzat a következő uniós költségvetési periódusban a támogatások 10 százalékát, nagyjából 700 milliárd forintot kíván kutatás-fejlesztésre fordítani, és ebből hozzávetőleg 150 milliárd forint jut majd a startup cégek fejlesztésére - mondta Turóczy László.

A fórumon négy magyar startup cég, a Capture informatikai és tanácsadó cég, a String Bike lánc nélküli kerékpárt fejlesztő cég, a Pharnacoidea gyógyszerfejlesztő cég és a Synetiq magyar-francia neurotechnológiával foglalkozó vállalkozás mutatkozott be.

Forrás: NIH
 




LEGOLVASOTTABB HÍREKarrow


PROJEKTEK arrow

ECOS4IN
2019.05.24.

INNOGROW
2019.05.24.

SKILLS+
2019.05.24.

SYMBI
2019.05.24.

E-CONOMY
2018.11.30.

femcoop PLUS
2016.10.16.