A hazai járműgyártás főszereplőit hívja össze a HIPA

Március 10-én a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) járműipari konferenciát tart. Az eseményen a hazai OEM-ek mellett a legnagyobb beszállítok is képviselik magukat.

rendezvény

2015.03.06. ...bővebben >

Budapestre jönnek a legjobb nők

Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy a női vállalkozók, cégvezetők sikert sikerre halmoznak a startup világban. Áprilisban Budapestre jönnek a közép-európai női startupok legjobbjai.

rendezvény

2015.03.05. ...bővebben >

AAL információs nap – 2015. március 19.

Megjelent az AAL (Tevékeny és önálló életvitel közös) program 2015. évi pályázati felhívása. Az AAL program célja infokommunikációs technológia (IKT) alapú fejlesztések (innovatív új termékek, rendszerek, szolgáltatások, technológiák, illetve meglévő technológiák javításának és integrációjának) megvalósítása az idősek életminőségének javítása érdekében.

rendezvény

2015.03.03. ...bővebben >

Felhívás a VI. Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásáron való részvételre

A Széchenyi István Egyetemen 2015. április 8-án (szerdán) megrendezésre kerülő VI. Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásáron való részvételre várja a Széchenyi István Egyetem, az UNIVERSITAS-Győr Alapítvány és az Universitas-Győr Nonprofit Kft. a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyék területén székhellyel rendelkező kutatást-fejlesztést folytató vállalkozások, innovátorok, egyéni feltalálók, kutatók, oktatók és diákok jelentkezését.

rendezvény

2015.01.28. ...bővebben >

V4 TechMatch a Szilícium-völgyben

A Magyar Innovációs Szövetség jelentkezést hirdet a 2015. április végén megrendezésre kerülő "V4 Silicon Valley TechMatch" eseményre.

rendezvény

2015.01.27. ...bővebben >

Invenciótól az innovációig

2014. december 16-án, a Novotel Budapest Danube Hotelben (1027 Budapest, Bem rakpart 33-34.) kerül megrendezésre az "Invenciótól az innovációig" - Stratégiák a Horizont 2020-as pályázatok eredményeinek sikeres hasznosítására c. nemzetközi tréning és találkozó.

rendezvény

2014.12.12. ...bővebben >

"Bridging Regions in Europe" Konferencia

A Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség a székesfehérvári Innoskart Nonprofit Kft. partnereként immár két éve dolgozik a SEE_INNOVA c. projektben, melynek fókuszában az „Aktív időskor” áll.

rendezvény

2014.10.30. ...bővebben >

Meghívó Zárórendezvényre - ETZ Projekt FEMCOOP

Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében a Pannon Novum részvételével megvalósult FEMCOOP elnevezésű projektünk 2014. október végén zárul.

rendezvény

2014.10.02. ...bővebben >

„KKV-k finanszírozásának és fejlesztésének lehetőségei Magyarországon” konferencia

A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala tisztelettel meghívja Önt a „KKV-k finanszírozásának és fejlesztésének lehetőségei Magyarországon” című konferenciára.

rendezvény

2014.09.18. ...bővebben >

China Smart Expo

kiállítás+vásár+konferencia

rendezvény

2014.09.17. ...bővebben >

Meghívó a Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform ülésére

A Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform (FI NTP) 2014. október 3-án tartja következő ülését a Nemzeti Innovációs Hivatalban.

rendezvény

2014.09.16. ...bővebben >

CREATIVE hírek, Expo információk

Örömmel adták hírül, hogy a www.creativeathu.net weboldalon már több mint 420 magyar és osztrák kreatív vállalkozás és szervezet bemutatkozása, ismertető anyaga érhető el! Komoly információforrás mind szakmán belül, mind a kreatívokat keresők számára.

rendezvény

2014.09.15. ...bővebben >

MobElitás Konferencia

Az E-VIA határon-átnyúló elektromos autó verseny kapcsán több elelktromos mobiltással kapcsolatos rendezvény várja az érdeklődőket Zala megyében a szeptember 19-21-i hétvégén. Az első kapcsolódó rendezvény 19-én délelőtt Zalaegerszegen lesz, ahol nem csak a szakemberek, hanem a szélesebb publikum is hasznos információkhoz jut az elektromos mobilitással és a benne rejlő lehetőségekkel kapcsolatban. A részvétel ingyenes.

Régiós rendezvény

2014.09.11. ...bővebben >

MEGHÍVÓ PÁLYAORIENTÁCIÓS FÓRUMRA

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja és a Pannon Novum Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Győri Tankerület, Mobilis Közhasznú Nonprofit Kft., a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamit a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésével, a FEMCOOP AT-HU, L00153 pályázat támogatásának felhasználásával megvalósuló pályaorientációs rendezvénysorozat következő állomására.

rendezvény

2014.09.10. ...bővebben >

"Nemzetközi tapasztalatcsere workshop, felhő-alapú szolgáltatások a közigazgatásban"-Meghívó

A Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség tisztelettel meghívja Önt a Dél-Kelet Európai Transznacionális Együttműködési Program keretében megvalósuló SECOVIA projekt rendezvényére.

rendezvény

2014.09.04. ...bővebben >

Kormányzati felhőszolgáltatásokkal kapcsolatos információs és konzultációs nap

Ezúton szeretnénk tisztelettel meghívni a Dél-Kelet Európai Transznacionális Együttműködési Program keretében megvalósuló SECOVIA projekt "Kormányzati felhőszolgáltatásokkal kapcsolatos információs és konzultációs napjára"

rendezvény

2014.06.12. ...bővebben >

SUCCEED Záró Konferencia

A SUCCEED projekt célja az volt, hogy támogatást nyújtson a családi vállalkozásoknak a generációváltás nehézségei kapcsán. A záró konferencia keretében a program eredményeit mutatják be.

EU rendezvény

2014.06.04. ...bővebben >

IP Trezor - szellemi tulajdon védelem szerepe a technológiai fejlesztésben

Tréning a Pannon Fejlesztési Alapítvány/Technológiai Centrum munkatársai és partnerei részére. A tréning időpontja: 2014. június 5. csütörtök. A tréning helyszíne: Technológiai Centrum, 8900 Zalaegerszeg, Fészek u. 4.

Régiós rendezvény

2014.06.03. ...bővebben >

Hogyan teremtsünk innovatív ökoszisztémát?

2014. június 11-én megrendezésre kerül a Svédország Nagykövetsége, a Svéd Kereskedelmi Kirendeltség és a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint vezető svéd vállalkozások által szervezett "Hogyan teremtsünk innovatív ökoszisztémát? - World Café" című esemény, melynek helyszíne a "Science Park, B épülete (1117 Budapest, Irinyi József u. 4-20.).

EU rendezvény

2014.06.03. ...bővebben >

ClusteriX Klaszter Mesterkurzus meghívó, Győr 2014.04.24-25

A Nyugat-Pannon Nonprofit Kft tisztelettel meghívja önt, és klaszterének érdeklődő képviselőit a ClusteriX INTERREG IVC projekt keretében Győrben megrendezésre kerülő regionális klaszter-mesterkurzusra. A kétszer félnapos rendezvényen a projekt külföldi partnerei és meghívott előadók – sikeres klasztervezetők és koordinátorok - osztják meg a klaszterfejlesztés, klaszterek közti együttműködés és a klaszterek nemzetközi fejlődésének terén gyakorlati és stratégiai tapasztalataikat.

EU rendezvény

2014.04.17. ...bővebben >



1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220   221-240


LEGOLVASOTTABB HÍREKarrow


PROJEKTEK arrow

ECOS4IN
2019.05.24.

INNOGROW
2019.05.24.

SKILLS+
2019.05.24.

SYMBI
2019.05.24.

E-CONOMY
2018.11.30.

femcoop PLUS
2016.10.16.