Nyitólap :: Regionális hírek

„A technológia csak okosan használva fordítható a társadalom javára”

Nagy adattömegek, azaz a „big data” társadalmi felhasználási lehetőségeit és hatásait mutatták be a hallgatóknak a Liska Tibor Szakmai Hetek rendezvénysorozat keretében.

2016.04.29. ...bővebben >

Pályázati felhívás az Európai Unió Horizont 2020 programjában, valamint egyéb közös EU-s és regionális programokban való magyar részvétel ösztönzésére (EU_KP_16)

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatot hirdet vállalkozások, költségvetési szervek és nonprofit szervezetek számára nemzetközi hálózatépítő és forrásbevonási kapacitásaik erősítése, az Európai Unió Horizont 2020 keretprogramjában, egyéb kutatási, fejlesztési és innovációs közös programjaiban, illetve regionális együttműködéseiben való magyar részvétel előmozdítása érdekében.

2016.04.29. ...bővebben >

1200 milliárd jut innovációra 2014-2020 között

A 2014-2020-as ciklusban 1200 milliárd forintnyi forrás jut kutatás-fejlesztésre és innovációra – mondta a Világgazdaság innovációs konferenciáján Szigeti Gyula Péter, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökhelyettese.

2016.04.21. ...bővebben >

„Nincs olyan ágazat, ahol az innováció ne lenne meghatározó”

Ma már nincs olyan gazdasági ágazat, ahol az innováció ne lenne meghatározó – hangzott el a Világgazdaság innovációs konferenciájának panelbeszélgetésén.

2016.04.21. ...bővebben >

Eddig hét innovatív cégben történő befektetést zárt le a Széchenyi Tőkealap-kezelő

2016 áprilisáig 17 kilépést (egy adott cégben történő befektetés lezárását) hajtott végre a Széchenyi Tőkealap-kezelő, ebből 7 vonatkozott innovatív cégre – mondta a Világgazdaság innovációs konferenciáján a cég elnök-vezérigazgatója.

2016.04.21. ...bővebben >

Versenyképes árunak minősül az innováció

Magyarország nemzetközileg egyik legversenyképesebb terméke az innováció, ezért a Magyar Nemzeti Kereskedőház tevékenységében stratégiai szerepet játszik az innovatív kis- és középvállalkozások, a magyartudás és szakértelem exportjának fejlesztése – jelentette ki tegnap a mintegy negyven országban jelen lévő és folyamatosan terjeszkedő Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. vezérigazgatója. - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/52736/Versenykepes_arunak_minosul_az_innovacio#sthash.xEYtK4vo.dpuf

2016.04.21. ...bővebben >

Szijjártó: különleges magyar ajánlat az amerikai befektetőknek

A külgazdasági és külügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara (Amcham) vezetőivel tárgyalt április 19-én.

2016.04.21. ...bővebben >

KAVOSZ Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum - Győr

A KAVOSZ Zrt. és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tisztelettel meghívja Önt a hazai és uniós finanszírozási lehetőségeket bemutató rendezvényére. Szó lesz többek között a gazdaságfejlesztési lehetőségek gyakorlati kérdéseiről is, mint például az EU-s pályázati dömpingről, a vállalati energiahatékonyság javításának irányairől a hitelképesség javításáról a pénzügyi mutatók tükrében.

2016.04.14. ...bővebben >

IVSZ Vállalati Innováció Konferencia – CHANGE!

Ami digitalizálható, azt digitalizálni is fogják. A kérdés csak annyi, hogy te min változtatsz?

2016.04.14. ...bővebben >

Tájékoztató Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés című felhívás beadási lehetőségének átmeneti szüneteltetéséről

Tájékoztatjuk a támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” című (GINOP-2.1.7-15 kódszámú) felhívás esetében a nagy számú beérkezett pályázat értékelési szakaszának idejére a támogatási kérelmek beadása 2016. április 15-én 14 órától átmenetileg szünetel.

2016.04.14. ...bővebben >

Száz mérnökhallgató + tíz autóipari cég = hatékony megoldások

Idén is megrendezte a Széchenyi István Egyetem a Gépész- és Mechatronikai Mérnök Hallgatók Országos Konferenciáját, a GMHOK-t. A tizedik találkozó mögé tíz helyi autóipari vállalat állt, és közel száz gépészmérnök-hallgató oldotta meg a cégek által kapott mérnöki problémákat.

2016.04.14. ...bővebben >

Négyezer programot kínál a Szakmák éjszakája pénteken

Országszerte több mint háromszáz helyszínen, 700 vállalkozás részvételével rendezik meg a különböző szakmákat bemutató programot a hét utolsó munkanapján.

2016.04.14. ...bővebben >

Idén is lesz Challenge24, már lehet jelentkezni!

Már jelentkezhetnek az érdeklődők az idei, 16. Challenge 24 programozóversenyre. A 24 órás nemzetközi megmérettetés mellett idén sem marad el a Magyar Kupa, amelyen 10 csapat mérkőzhet meg.

2016.04.14. ...bővebben >

A tudományban is növekedett a pályázati kedv

Az elmúlt évhez képest 18 százalékkal, 2014-hez képest pedig 29 százalékkal érkezett több pályázat idén a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal felfedező kutatásokat ösztönző pályázati felhívására. Az idén jelentősen bővült, hét milliárd forint keretösszegű K_16 pályázatra március 17-ig lehetett benyújtani projektjavaslatokat.

2016.04.14. ...bővebben >

Startupokra épül a magyarországi innováció

A gazdasági, politikai és tudományos vezetők szerint Magyarországnak és a régiónak is hatalmas esélyt teremthet a kiemelkedésre a kutatás-fejlesztés és az innováció.

2016.04.07. ...bővebben >

SMART 2016: nemzetközi innovációs expót rendeznek Magyarországon

Minden eddiginél erősebb nemzetközi felhozatallal rendezik meg idén hazánk legjelentősebb mobiltechnológiai és startup fókuszú konferenciáját, a SMART 2016-ot május 23-án. A rendezvény ad otthont a Telekom Innovation Exponak, melynek keretében nemzetközi telekommunikációs szakemberek, startupok és befektetők látogatnak Budapestre.

2016.04.07. ...bővebben >

Megnyílt a Magyar Formatervezési Díj 2016 pályázati lehetőség

A nemzetgazdasági miniszter – a Magyar Formatervezési Tanács közreműködésével – immár 37. alkalommal hirdeti meg a Magyar Formatervezési Díj pályázatot.

2016.04.07. ...bővebben >

NGM: innováció nélkül nem megy

Egyenletesebb iparszerkezet kialakítására van szükség, hogy ne csak egy ágazat határozza meg az ipar fejlődését, hiszen jelenleg a járműipar a meghatározó - mondta az Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

2016.04.07. ...bővebben >

VII. Innovációs kiállítás és vásár a győri egyetemen

Az innováció jegyében telt meg a Széchenyi István Egyetem Új Tudástér aulája, ahol hetedik alkalommal rendezték meg a Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Kiállítást és Találmányi Vásárt.

2016.04.07. ...bővebben >

Felelősségteljes kutatás és innováció

A felelősségteljes kutatás és innováció napjaink kiemelt témája, amely mindenkit érint, éljen vagy dolgozzon bárhol a világon. Legyen szó akár új, tiszta energiaforrások iránti kutatásról, fenntartható közlekedésről, a globális szegénység kezeléséről, vagy a napjainkban annyira aktuális társadalmi befogadásról, a felelősségteljes kutatás és innováció legfőbb törekvése, hogy ezen nagy társadalmi kihívásokra irányítsa valamennyi érintett figyelmét. Nem lehet kutatás és innováció társadalmi felelősségvállalás nélkül. Minden kutatásnak az állampolgárok igényeire, kérdéseire, elvárásaira kell választ adnia.

2016.03.30. ...bővebben >




LEGOLVASOTTABB HÍREKarrow


PROJEKTEK arrow

ECOS4IN
2019.05.24.

INNOGROW
2019.05.24.

SKILLS+
2019.05.24.

SYMBI
2019.05.24.

E-CONOMY
2018.11.30.

femcoop PLUS
2016.10.16.