Regionális hírek

23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjátadási ünnepsége

A rendezvényt Dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) tiszteletbeli elnöke, a szervezőbizottság elnöke nyitotta meg, aki többek között beszámolt az egyik tavalyi versenyzőnek a tudományos versenyek olimpiáján, májusban, Los Angeles-ben elért II. helyezéséről.

Ezt követően Dr. Szabó Gábor, a MISZ elnöke hívta fel a tehetséges fiatalok figyelmét két fontos dologra:
- sikeres kutató abból a személyből válik, aki jól tűri a kudarcokat, másrészt
- a mostani versenyen elért elismerések, helyezések jelzésértékűek, a megalkotott pályaművek (és nem az alkotók) pillanatnyi állapotát rangsorolják.

Az ünnepségen Dr. Pálinkás József mondott köszöntőt. Bolyai Jánosra utalva kiemelte, hogy a kiállító tizenévesek újat teremtettek, a megismerés vágyától hajtva.

Ezt követően Dr. Bendzsel Miklós, zsűrielnök-helyettes, az SZTNH elnöke, értékelte az idei versenyt és a bírálóbizottság munkáját.

A kiemelt dicséretben, valamint a díjakban részesült fiatalok neveit, iskoláit és tanárait Pomezanski György, a Felkínálom Alapítvány elnöke, a zsűri tagja ismertette. A fiatalok pedig pályamunkájukat ismertették 1-2 mondatban, az oklevél átvétele után.

A kiemelt dicséretben részesült pályázók okleveleit Dr. Pakucs János és Dr. Bendzsel Miklós adták át.

A díjazott fiatalok közül a legfiatalabb pályázónak járó Siemens Junior Díjban B. Kiss Bálint részesült. A 17 éves fiatalnak Zeitler Balázs, a Siemens K+F vezetője adta át a díjat.

A MISZ legeredményesebb határon túli pályázójának járó különdíjában Rozsnyik Szabolcs, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium diákja részesült. A díjat Dr. Szabó Gábor adta át.

A III. és II. díjakat Dr. Bendzsel Miklós és Dr. Szabó Gábor, illetve Sipos Imre nyújtották át:

III. díjban részesült:
- Mágnesek dinamikus mozgásának és mágneses mezejük erősségének és szerkezetének biológiai hatásai a növényekre (pályázó: Rozgonyi Áron), a díjhoz gratulált Dr. Kuti László, a díjat felajánló Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke is.
- Mikrokontrolleres fűtésvezérlés (pályázó: Wesely Norbert).
- Konzervált, nem-kódoló DNS szakaszok evolúciójának vizsgálata új funkciók felderítése érdekében (pályázó: Tóth Réka).
A Mandelbrot-halmaz tanulmányozása (pályázó: Genda Attila), a díjhoz gratulált Jakab Roland, a díjat felajánló Ericsson Magyarország Kft. vezérigazgató-helyettese is.

II. díjban részesült:
- Diabetes System - a cukorbetegek segítsége (pályázók: Csipor János és Illés Apród ). A díjat a Magyar Telekom Nyrt. ajánlotta fel.
- Ökológiailag stabil tó, az algásodás természetes megakadályozása (pályázó: Tamás Bence).
- Photorhabdus molekuláris biokontroll (pályázó: Kormányos Gergő).

Az I. díjakat Dr. Pálinkás József és Dr. Bendzsel Miklós adta át:

I. díjban részesült:
- Németh Péter: Elektromágneses vezérlésű, lebegő kisautó
A pályázó egy elektromágneses vezérlésű, lebegő kisautót mutatott be. A makett alapja a szupravezetés és a hozzá kapcsolódó jelenségek. A pálya két oldalán infra érzékelők és infra LEDek találhatóak. A mágnes pálya egy téglatest alakú átlátszó plexi dobozon helyezkedik el, amiben a vezérlő elektronika található. A makett össze van kötve egy számítógéppel egy soros kábelen keresztül, amin egy vezérlőprogram fut. Működés közben a cseppfolyós nitrogénnel lehűtött autó lebeg a mágnes pálya felett 5-12 mm-es magasságban (meg van töltve folyékony nitrogénnel), és a folytonos működés érdekében a lineáris pálya két végén elhelyezett elektromágnesek fordítják vissza a kisautót és a pálya közepén gyorsító mágnesek biztosítják a folyamatos működést.
A díjat a Magyar Telekom Nyrt. ajánlotta fel.

- B. Kiss Bálint: Apa Board ARM mikroprocesszor kísérletező és tanulási eszköz
A pályázó célkitűzése egy olyan általánosan használható eszköz készítése volt, amely lehetővé teszi a tudás szinte észrevétlen megszerzését, majd a tudással újabb eszközök létrehozásának élményét, az apaBoard nevű 0.5-ös verziószámú tanuló, oktató és kísérletezési eszköz által. Az apaBoard moduláris szerkezetű, sorozatgyártásra alkalmas, egyedileg vagy gyárilag is készíthető és továbbfejleszthető, korlátozás nélkül nyilvánosságra hozott, szabadon fel-használható eszköz. Egy 10x10 cm-es nyomtatott áramkörre épül, amely a 40 érintkezős TI szabvány BoosterPack tüskesorral csatlakoztatható a TivaC123 ARM Launchpadekhez.
A díjat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala ajánlotta fel.

- Rozsnyik Szabolcs: Többfalú szénnanocső kompozitok fotokémiai tulajdonságainak vizsgálata
A fiatal munkája során azt vizsgálta, hogy lehetséges-e egy szén nanocsövet úgy impregnálni különböző fém-oxidokkal, hogy a fémoxidok egyidejűleg fejtsék ki pozitív hatásukat a szén nanocső alapú kompozitra. A mért eredmények bebizonyították, hogy lehetséges. A szénnanocső szinte az összes mechanikai és fizikai tulajdonságában, mint például súly, szakítószilárdság, szívósság, vezetőképesség stb., felülmúlja a ma használt anyagok többségét. Példa: a szénnanocsövet impregnálják valamilyen fotokémiai szempontból aktív anyaggal, például TiO2-vel, és az így kapott kompozitot használják fel egy újabb kompozit gyártásában. Ezzel a módszerrel a kapott termék mechanikai tulajdonságai javulnak, valamint a szénnanocsőre felvitt fotokémiailag aktív anyag kihasználja a ráeső fény energiáját, így tisztítja valamilyen mértékben a felületét a baktériumoktól és egyéb szennyeződésektől.
A díjhoz gratulált Dr. Volk Balázs, a díjat felajánló EGIS Nyrt. igazgatóhelyettes is.

Az első díjasok részt vesznek a 26. EU Contest for Young Scientists európai döntőjén 2014. szeptember 19-24. között Varsóban. A bírálóbizottság döntése értelmében, az I. és II. díjban részesült pályázók által megjelölt egy-egy tanár (Horváth Norbert, Gálné Harangozó Mária, Kormányos Róbert, Szutyányi Márk, Kertész Krisztián, Molnárné Dr. László Andrea, Szórád Endre és Hernádi Klára) egyszeri, 100 000 Ft-os ösztöndíjban részesült.
A Stockholm International Youth Science Seminarra történő utazást tanúsító oklevelet Szabó Gábor, a MISZ elnöke adta át Tóth Rékának.

A díjátadást Sipos Imre, helyettes államtitkár beszéde zárta, aki nem csak a tehetséges fiatalokat méltatta, hanem a tehetséges tanárokat is, pontos leírást, meghatározást is adva róluk. Ezt követően nyitotta meg azt a kétnapos kiállítást, amelyen a díjazott és leglátványosabb pályamunkákat lehet megtekinteni 10-11-én, a Design Terminálban.

A 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny végeredményét ismertető kiadvány letölthető: www.innovacio.hu

Forrás: MISZ hírlevél


 





PROJEKTEK arrow

ECOS4IN
2019.05.24.

INNOGROW
2019.05.24.

SKILLS+
2019.05.24.

SYMBI
2019.05.24.

E-CONOMY
2018.11.30.

femcoop PLUS
2016.10.16.