1010 milliárd: ekkora összeget hoznának hazánkba a befektetők

Cimkék:  beruházás, munkahelyteremtés

Rekordokra tör a HIPA - május végéig már 549 millió euró értékben összesen 27 megvalósítandó beruházást hozott Magyarországra a Nemzeti Befektetési Ügynökség.

Az eddigi idei projektek 171,7 milliárd forintot meghaladó összértékét rangos külföldi szakemberek is elismerték – közölte a HIPA. A működőtőke-beruházások támogatására létrehozott szervezet idei tevékenységének köszönhetően 5597 fő számára létesülnek munkahelyek, mely számadat összehasonlítva 2014 azonos időszakával 40,2 százalékos növekedést jelent. A legtöbb új munkahely – az összes teremtett munkahely 34 százaléka – német befektetések eredménye. Iparági megoszlásban – a létrejövő új munkahelyek száma alapján rangsorolva – továbbra is vezetnek a járműipari beruházások, melyeket az üzleti szolgáltató központok (SSC), az élelmiszeripar és az orvosi eszközgyártás befektetései követnek. 

A 2014 őszén megújult stratégiával, illetve a korábbi befektetéstámogatási struktúra átalakításával életre hívott Nemzeti Befektetési Ügynökség 60 pozitív döntéssel zárult befektetési projektben vett részt 2014-ben, amelyek összértéke meghaladta az 1,66 milliárd eurót. 

A HIPA jelenleg 142 aktív, döntés előtti minősítésű beruházási projektet kezel, amely rekord mind az ügynökséget, mind pedig az elődszervezetet tekintve. Amennyiben a tárgyalási folyamatok végét követően a jelenleg ismert paraméterekkel valósulnak meg ezek a projektek, úgy a beruházások eredményeként 25 ezer 283 új munkahely jön létre, és egyúttal mintegy 3,23 milliárd euró, azaz közel 1010,8 milliárd forint kerülhet befektetésre. 

A szervezet befektetői bizalom megtartása céljával létrehozott "after care" programja azt a célt szolgálja, hogy ösztönözze a Magyarországon már letelepedett multinacionális cégek leányvállalatait, hogy újabb beruházási döntéseket hozzanak. Az ügynökség ennek keretében 80 aktív, döntés utáni minősítésű projektet is kezel, melyek összesen 15 ezer 259 új munkahelyet és megközelítően 2,32 milliárd euró, azaz mintegy 726 milliárd forint befektetési összeget teremtenek. 

A HIPA 2015 első öt havi eredményei régiós összehasonlításban is igazolják a kormányzat azon törekvését, hogy Magyarország a régió vezető befektetési desztinációjává váljék a versenyképesség növelésével, a befektetőbarát intézményrendszer és infrastruktúra megteremtésével, valamint aktív befektetésösztönzéssel. Ezt támasztja alá a külföldi közvetlen tőkebefektetéssel foglalkozó Site Selection magazin összeállítása is a legjobb beruházási célpontokról. Ebben az összevetésben Magyarország mind az abszolút rangsorban, mind az egy főre jutó külföldi működő tőke alapján összeállított listán az első helyen végzett a kelet-európai régióra vonatkozóan. 

- Célunk, hogy a hazánkat választó befektetők minél nagyobb számban alkalmazzanak magyar vállalkozásokat a beszállítói láncaikban. Fontos, hogy a potenciális befektető értesüljön a helyi beszállítók mennyiségéről és minőségéről már a projekt kezdeti szakaszában, mivel sok esetben a helyi beszállítói bázis megléte is döntő faktornak bizonyul a támogatások, valamint a helyszín kiválasztása mellett - fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a HIPA értékelő eseményén. 

A tárcavezető fontosnak nevezte a HIPA tevékenységében a kis- és középvállalatok segítését is, a magyar kormány 59 stratégiai megállapodást kötött nagyvállalatokkal, ezek 61 százalékban foglalkoztatnak magyar cégeket beszállítóként, ez 4 százalékos növekedés a megállapodás aláírást követően. Az 59 stratégiai partner jelenleg 174 ezer 308 embert alkalmaz, 13 ezer 468 ezerrel többet, mint a megállapodás előtt. 

A beruházások alakulásában fontos szempont lesz a jövőben a megfelelő helyszín, illetve megfelelően képzett munkaerő, ennek érdekében a kormány az önkormányzatokkal közösen dolgozik, a kabinet megduplázta a kutatás-fejlesztésre fordítható összeget, amelyből többi közt tanműhelyeket finanszíroznak, ipari felsőoktatási centrumokat hoznak létre - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter. 

- Az új külgazdasági stratégiában határozott célunk, hogy a HIPA legyen a kelet-közép-európai régió legjobb befektetési ügynöksége, és elérjük azt, hogy a térségben hazánkban legyen a legmagasabb az egy főre jutó külföldi működő tőke mértéke - tette hozzá Ésik Róbert, a HIPA elnöke. Elmondta: a Nemzeti Befektetési Ügynökség tavaly Közép-Európa második legeredményesebb befektetési ügynöksége lett, 60 magyarországi beruházás megvalósításáról zárt le eredményes tárgyalásokat 32 új és 28 már itt tevékenykedő céggel. 

A sajtótájékoztatón Ésik Róbert bejelentette, hogy július elsejétől Bolla Szilárd lesz a HIPA befektetési elnökhelyettese, aki a Hewlett-Packard Corporationnél töltött be vezető tisztségeket. 

Forrás: autopro

2015.06.19.