Újrahasznosított műanyagból építene utat egy holland cég

Cimkék:  innováció, Környezetbarát

A műanyag ellenállóbb és tartósabb, mint az aszfalt, az előállítása környezetbarát, a lefektetése pedig gyorsabb a hagyományos módszernél.

Hollandia lehet az első olyan ország, ahol újrahasznosított műanyagból készült útburkolatot alkalmaznak, ezt a rotterdami városi tanács által megtartott sajtótájékoztatóján jelentették be múlt héten. Egy holland cég a várossal együttműködve a tervek szerint éveken belül tesztelni fog egy műanyaggal burkolatú útszakaszt. A projekt kapcsán a fejlesztő VolkerWessels cég egyik munkatársa kiemelte, hogy a műanyag sokkal könnyebb, ellenállóbb és tartósabb, mint a hagyományos aszfalt, továbbá környezetbarát az előállítása, hiszen egyrészt újrahasznosított műanyag palackokból készül, másrészt jóval kevesebb széndioxid keletkezésével jár a folyamat.

A műanyag burkolatú utak további előnye, hogy az elkészült paneleket gyorsabb lefektetni, mint leaszfaltozni ugyanazt útszakaszt, továbbá az üreges kialakításnak köszönhetően a felszín alatt könnyedén el lehet vezetni a csöveket és vezetékeket. Az sem utolsó szempont, hogy egy ilyen útfelújítás kevesebb helyszíni munkával jár, illetve a műanyag felület karbantartásigénye is kisebb, hiszen egészen extrém, -40 és 80 Celsius fok közötti hőmérsékletnek is ellenáll a felület.

A fejlesztést végző cég egyik vezetője hangsúlyozta, hogyha a projekt sikerrel jár, a jövőben további innovatív lehetőségek is rejlenek benne, például az ultra-halk vagy a fűtött felület kifejlesztése. – Jelen pillanatban ez még csak egy ötlet a papíron, a következő lépes az lesz, hogy megépítsük és teszteljük a laboratóriumban, illetve meggyőződjünk róla, hogy kellően biztonságos vizes és csúszós körülmények között is. – nyilatkozta Rolf Mars, a fejlesztő cég munkatársa, aki azt is hozzátette, hogy további partnereket keresnek a projekthez, akik olyan lelkesedéssel állnak mellé, mint Rotterdam városa. 

Forrás: hvg

2015.07.16.