Nyitólap :: Az innováció világából

A „dolgok internete” - okos kütyük tárháza

Ugye Ön is tapasztalta már, hogy egyre több okos eszköz jelenik meg a környezetében? Megérkeztünk az okos és összekapcsolt termékek világába. A dolgok internete által mindennapi eszközeink is kiegészülnek a számítógépek intelligenciájával, így azok hasznosabbá, rugalmasabbá és okosabbá válnak.

2017.12.14. ...bővebben >

Új adókedvezmény angyalbefektetők számára

A 2017. december 9-én hatályba lépő 331/2017. (XI. 9.) Korm. rendelet megteremti a keretfeltételeit annak, hogy a korai fázisú (start up) vállalkozásokba befektető gazdasági társaságok igénybe tudják venni a Tao. törvény szerinti adóalap-kedvezményt.

2017.12.13. ...bővebben >

Közös Közlemény az új típusú védjegyek megjelenítéséről

A védjegyirányelv és az EUVR által bevezetett egyik legfontosabb változtatás a grafikus megjelenítés követelményének eltörlése mind az európai uniós, mind a nemzeti védjegyek törvényi fogalmának meghatározásából. Ez lehetővé teszi, hogy az ügyfelek új típusú védjegyekre vonatkozó bejelentéseket tegyenek, és azokat olyan fájlformátumokban nyújthassák be, amelyekre a nemzeti és regionális rendszerek korábban nem biztosítottak lehetőséget.

2017.12.13. ...bővebben >

41 MILLIÁRDDAL BŐVÜLT A GINOP-KERET

Az egyik legnépszerűbb pályázat keretösszege a változások eredményeként csaknem duplájára ugrott. Megjelent a legfrissebb Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely alapján összesen 41 milliárd forinttal bővült a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatain elosztható források mérete.

2017.12.08. ...bővebben >

Bemutatta Magyarország, hogy mit javasol a 2020 utáni uniós K+F+I-támogatásoknál

A piacteremtő, áttörést hozó innovációk támogatása mellett a fokozatos fejlesztés révén megvalósuló innovációk támogatására, továbbá a kkv-k önálló fejlesztéseinek és az együttműködések ösztönzésének támogatására is szükség van a 2021-től induló újabb uniós kutatás-fejlesztési keretprogramban - hangsúlyozta a magyar álláspont csütörtöki brüsszeli bemutatása kapcsán Pálinkás József.

2017.12.07. ...bővebben >

Innovációs folyamat menedzsment az ELI-nél

A közép-kelet-európai országokban, elsőként az ELI három pillére tesz lépéseket az Európai Unió számára kiemelten fontos felelősségteljes kutatás és innováció gondolatkörének gyakorlati bevezetésére.

2017.12.07. ...bővebben >

Megnyílt a V4 – Google Innovation Fórum

Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár 2017. december 1-jén nyitóbeszédet mondott a V4 – Google Innovation Fórumon, Budapesten. A Magyarország V4 elnöksége keretében megrendezett fórum a „V4 Startup and Innovation Tour” rendezvény fő kormányzati eseménye, amelyben a V4 országok magas szintű képviselői folytattak eszmecserét az innováció kérdéskörében.

2017.12.07. ...bővebben >

Finanszírozás startupoknak: az üzleti ötlettől a nemzetközi piacig

A Hiventures kockázati tőkealap-kezelő a V4 Startup and Innovation Tour rendezvény alkalmából számolt be eddigi eredményeiről. A társaság létrehozása óta 1000 projektet vizsgált meg, és 115 pozitív befektetési döntéssel 10 milliárd forint odaítéléséről döntött, amiből 4 milliárd forintot helyezett ki startupokhoz.

2017.12.01. ...bővebben >

Hazai javaslatok brüsszeli bemutatója a 2020 utáni uniós KFI finanszírozáshoz

Hazai szakértői csoport bevonásával készült a 2021-től induló, kilencedik uniós kutatási és innovációs keretprogram (FP9) tartalmára és stratégiai irányaira vonatkozó magyar álláspont, amelyet Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke ismertetett Brüsszelben. A jelenlegi uniós keretprogram 2014 és 2020 között mintegy 26 ezer milliárd forintos költségvetéssel, több száz pályázati program meghirdetésével fut.

2017.11.30. ...bővebben >

52 kutatócsoport kapott támogatást – főként műszaki területen

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal új tudományfinanszírozási programban ösztönzi azokat a munkájukat Magyarországon végző jelentős nemzetközi hatású, kiemelkedő eredményeket elért kutatókat, akik tudományos közleményükkel a szakterületük felső 5 százalékába tartozó idézettséget értek el a megjelenést követő két éven belül. A 2017-ben először meghirdetett felhívás két értékelési fordulójában 52 kutatócsoport nyert el összességében egymilliárd forint támogatást.

2017.11.28. ...bővebben >

Az innováció csapatmunka

Online fotóarchívumot építenek, harcolnak az élelmiszer-pazarlás ellen, új technológiák alkalmazásával keltik életre a klasszikus művészeteket és mesélik el történeteiket.

2017.11.28. ...bővebben >

Mérföldkőhöz érkezik az INTERREG CENTRAL EUROPE PROGRAMME támogatásával megvalósuló SMART_watch projekt

Mérföldkőhöz érkezik az INTERREG CENTRAL EUROPE PROGRAMME támogatásával megvalósuló SMART_watch projekt

A projekt egyik fő célja az intelligens szakosodási stratégia megvalósítását támogató szervezeteket összekötő szakmai hálózat létrehozása, amely segíti a szervezetek között a tudás megosztását, közös szakpolitikai javaslatok megfogalmazását, végső soron hozzájárulva az Európai Unió 2020-at követő stratégiájának formálásához.

2017.11.24. ...bővebben >

Új pályázati modellben egymilliárd forint a legnagyobb nemzetközi hatású magyarországi kutatásoknak

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal új tudományfinanszírozási programban ösztönzi azokat a munkájukat Magyarországon végző és kiemelkedő, jelentős nemzetközi hatású eredményeket elért kutatókat, akik tudományos közleményükkel a szakterületük felső 5 százalékába tartozó idézettséget értek el a megjelenést követő két éven belül.

2017.11.23. ...bővebben >

36 innovációs díjat zsebelt be a Samsung

A CES Innovation Awards 2018 rendezvényen 28 termékkategóriában díjazták a leginnovatívabb megoldásokat a fogyasztói elektronikai technológia terén. A Samsung 36 legújabb termékét ismerték el az eszközök kialakításáért és funkcióiért járó innovációs díjakkal.

2017.11.23. ...bővebben >

Pocsék a hazai kkv-szektor innovációs teljesítménye

Bár hazánk 2008 óta GDP-je egyre nagyobb hányadát fordítja K+F tevékenységre, európai összehasonlításban még mindig a lista végén állunk. A legtöbb cég azt sem tudja, mi az a K+F audit, mi az út a minősítésig, és mit lehet nyerni vele.

2017.11.23. ...bővebben >

Innovációra nyertek el 16 milliárd forintot közép-magyarországi vállalkozások

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból 80 közép-magyarországi vállalkozás nyert támogatást jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új termék, prototípus vagy technológia fejlesztésére.

2017.11.21. ...bővebben >

Több Logitech márka innovációs és dizájnértékét ismerték el

A Logitech a mai napon jelentette be, hogy öt terméke is megkapta a CES 2018 Innovációs Díjat. Az elismert termékek a Jaybird RUN, a Logitech G POWERPLAY Wireless Charging System, a Logitech Circle 2, a Logitech CRAFT Advanced Keyboard with Creative Input Dial, és a Logitech Flow.

2017.11.16. ...bővebben >

Idén Párizs Európa leginnovatívabb települése

Az Európai Bizottság díjazta a kontinens innovációs fővárosát. A franciák támogatják leginkább polgáraik új ötleteit.

2017.11.16. ...bővebben >

Vállalkozások innovációs projektjei nyertek el 16 milliárd forintos támogatást

A Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (VÁLLALATI KFI_16) című pályázati kiírás 2017. évi második fordulójában, február 15. és 2017. július 17. között 239 db pályázat érkezett be. A pályázatok formai ellenőrzése után a tartalmi értékelésig 195 pályázat jutott el, ezek támogatási igénye több, mint 38 milliárd forint volt.

2017.11.15. ...bővebben >

12 nyertes az Élvonal kiválósági programban, közel tízmillió euró támogatás élvonalbeli, világszínvonalú felfedező kutatásra

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által kidolgozott és első ízben meghirdetett, 3 milliárd forint keretösszegű „Élvonal” kiválósági programban 12 kutatócsoport-vezető nyert el egyenként 150 és 300 millió forint közötti támogatást, amelyet a következő öt évben a kutatócsoportja létrehozására vagy bővítésére, és világszínvonalú eredményeket ígérő felfedező kutatási projektje magyarországi megvalósítására fordíthat.

2017.11.14. ...bővebben >




LEGOLVASOTTABB HÍREKarrow


PROJEKTEK arrow

ECOS4IN
2019.05.24.

INNOGROW
2019.05.24.

SKILLS+
2019.05.24.

SYMBI
2019.05.24.

E-CONOMY
2018.11.30.

femcoop PLUS
2016.10.16.