Napelemes erőművet épített a Terrán a bólyi üzemének ellátására

Cimkék: 

A Terrán Cégcsoport olyan napelemparkot hozott létre a Baranya megyei Bólyban, amelynek segítségével napenergiából tudják biztosítani cserépgyártó üzemük teljes villamosenergia-ellátását.

A 499 kWp inverter teljesítményű napelemes kiserőmű összesen 1600 darab napelemtáblából áll, és az üzem melletti egyhektáros területen helyezkedik el. A kiserőmű a tervezést és az engedélyeztetést követően három hónap alatt készült el, a beruházás teljes költsége közel 170 millió forint volt.

Gódi Attila ügyvezető szerint a beruházással többek között az a céljuk, hogy megmutassák, mennyire hisznek a megújuló energia fontosságában, jövőjében. Ennek egyik kiemelkedően fontos eleme, hogy a BME Elektronikus Eszközök Tanszékével partnerségben tavaly elkezdtek napelemes tetőcserepet fejleszteni (képünkön). Ezen kívül azt is szeretnénk bizonyítani, hogy nagy feldolgozói kapacitást igénylő gyárak teljes villamosenergia-igénye is kiszolgálható napelemes rendszerekkel. Tudomásunk szerint a régióban működő cserépgyártók közül jelenleg csak a Terrán használ zöld energiát a cserépgyártáshoz – mondta az ügyvezető.

Az erőmű legfontosabb műszaki paramétereit egy informatikai rendszer segítségével folyamatosan, online módon monitorozzák. A későbbiekben a Terrán bólyi gyárát olyan referencia-üzemként kívánja felhasználni, amelynek teljesítményadataihoz az iparág szereplőinek – ideértve akár a versenytársakat is – szabad hozzáférést adna.

2018.09.12.