Az innováció világából

Együttműködési megállapodást kötött a BME és a Karlsruher Institut für Technologie

Az ünnepélyes aláíráson Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt mondta, megint példaértékű együttműködést kezdenek el. Kiemelte, hogy már a nyolcvanas években is kötődött a BME a KIT jogelődjéhez. Évente többször látogattak Karlsruhéba – idézte fel a miniszter, a műszaki egyetem akkori hallgatója. Hozzátette, később egy sor kiválóan működő technológiát sajátítottak el. Arra is kitért Palkovics, hogy felsőoktatási tanulmányai óta kapcsolatban áll Németországgal, a német iparral.

Volkmar Wenzel, Németország budapesti nagykövete azt hangoztatta, hogy a két ország közötti kereskedelmi kapcsolat mára továbbfejlődött, partneri, baráti kapcsolattá vált, amiben éllovas szerepet játszott a BME és a KIT. A technológiát támogatni kell, mert abban rejlik a jövő – jelentette ki Wenzel. A nagykövet azt mondta, hogy a tudománynak több pénzre van szüksége, és ezt a kormánynak is tudnia kell.

Veszprémi Károly, a BME oktatási rektorhelyettese úgy fogalmazott: ilyen az, amikor minőségi intézmények egymásra találnak. A kiválasztási feltételek és a követelmények szigorúak, így tulajdonképpen egy elitképzést hoztak létre – hangoztatta Veszprémi.

Thomas Hirth, a KIT innovációs és nemzetközi alelnöke felidézte, hogy ötven éve kezdődött a BME és a német intézet jogelődjének együttműködése. A kooperáció rendkívül sikeres, a most kialakított kettős diploma pedig kiválóan illeszkedik a KIT nemzetközi stratégiájába – vélekedett Hirth.

Az alelnök köszönetet mondott az ipar képviselőinek a biztosított ösztöndíjakért és gyakorlati helyekért. A szervezők tájékoztatása szerint kettős nyelvű mérnökképzés már 1992 óta folyik a KIT-tel együttműködésben: a BME-sek egy szemesztert tölthetnek Karlsruhéban, és erről betétlapot kapnak. A tavaly ősszel elindított, ünnepélyesen most aláírt program keretében azonban már kettős diplomát adnak majd ki.

Az érintett villamosmérnök-hallgatók a harmadik és a negyedik szemeszterüket töltik Németországban, valamint dönthetnek úgy, hogy a hetediket, a szakdolgozat írását is ott végzik. A programot azokra is ki akarják terjeszteni, akik még a korábbi rendszer szerint, csupán egy félévet tanulnak Karlsruhéban. Ők mérnökinformatikus, gépészmérnöki, valamint mechatronikai mérnöki szakokon tanulnak, és az ősszel indult évfolyamba összesen nyolcvanan járnak a huszonöt villamosmérnök-hallgatóval együtt.