Döntős egy magyar cég a világ egyik legnagyobb startup versenyén

Cimkék:  fiatal innovátor, inkubáció, innováció, Start-up

Bejutott a világ egyik legnagyobb startup versenyének idei döntőjébe az orvosi segédeszközt kifejlesztő Remotaid, elsőként a magyar cégek közül. Az innovatív termékeket és szolgáltatásokat kifejlesztő cégek versenyét, a MassChallenge-et az Egyesült Államokban, Bostonban tartják 2010 óta minden évben.

Az idén 50 országból, mintegy 1700 csapat jelentkezett, amelyek közül a Remotaid egy prezentációs forduló után bejutott a legjobb 128 cég közé.

A verseny következő lépéseként Tátrai Péter, a Remotaid ügyvezetője négy hónapra beköltözik a többi csapat képviselőjével együtt egy 2500 négyzetméteres irodaházba Bostonban. Ez idő alatt vezető nagyvállalatok (Microsoft, Henkel, Pfizer, Bosch, stb.) felsővezetői mentorálják és látják el tanácsokkal a versenyzőket. A MassChallenge-en összesen másfél millió dollár készpénzért és több mint 10 millió dollár egyéb juttatásért versenyeznek a startup cégek.

A Remotaid olyan gyógyászati segédeszközt fejlesztett ki, amely a terhesség utolsó szakaszában használva monitorozza a magzat szívritmusát. A folyamatos kontroll különösen fontos veszélyeztetett terhesség esetén, amikor a gyors cselekvés életmentő lehet - mondta el az MTI-nek Korányi László, a NIH kül- és belkapcsolati elnökhelyettese.

A Remotaid csapata már az idén januárban bemutatkozott a NIH segítségével egy verseny keretében az Egyesült Államokban, Kaliforniában, ahol sokan felfigyeltek az innovatív termékre - tette hozzá az elnökhelyettes.

Forrás: NIH (MTI)
 

2014.06.03.