Az innovációs erejében bízhat Európa

Cimkék: 

Egyelőre még nem kell Kínától tartanunk, de közép és hosszú távon mindenképpen az ázsiai állam lehet Európa fő ellenfele az IT- és a távközlési szektorban.

Benoît Battistelli, az Európai Szabadalmi Hivatal elnöke nyolc év után távozik a posztjáról. A 67 éves francia szakember számos tanácsot hagyott az utódjára, a portugál António Campinosra. Battistelli úgy véli, bár Kína már sokkal több szabadalmat jegyeztet be évente, mint a vezető európai országok, de ennek ellenére a kontinens vállalatai innovatívabbak. Bőven vannak ugyanakkor tennivalók is, a legfontosabb, hogy a szabadalmak bejegyeztetési folyamatát a jelenleginél egyszerűbbé kell tenni.

"Bár tavaly Európában a Huawei nyújtotta be a legtöbb szabadalmat, az európai ipar még mindig sokkal több szabadalmat tud felmutatni, mint Kína, az Amerikai Egyesült Államok vagy Japán. Európában 7000 szabadalmat nyújtottak be kínaiak, de az európai cégek 36 000 szabadalmi beadványt jegyeztettek be Kínában. Az ázsiai állam előretörése néhány nagy konszern miatt van, elsősorban az IT- és a távközlési ágazatban, amelyek nemzetközi szinten is jelen vannak és megpróbálják a szellemi tulajdonukat világszerte megvédeni. Ezek közé tartozik a Huawei is. Az IT-n és a telekommunikáción kívül más területekről viszont alig érkeznek kínai szabadalmi bejegyeztetések."

"De fontos folyamat, hogy minden évben több tíz százalékkal nő a Kínából benyújtott szabadalmi beadványok száma és már nem kell sok időnek eltelnie ahhoz, hogy több kereset érkezzen az ázsiai államból, mint Franciaországból. Meggyőződésem, hogy a kínaiak hamarosan más ágazatokban is aktívak lesznek, például az autógyártásban vagy az egészségügyben. Éppen emiatt is kell egyszerűbbé tenni a szabadalmak benyújtásának folyamatát, s ezáltal a kutatás és fejlesztés védelmét. A kis- és a közepes vállalkozások esetében már csökkentettük a díjakat, ezzel hozzá akartunk járulni ahhoz, hogy Európa továbbra is innovatív maradjon" - jelentette kiaz Európai Szabadalmi Hivatal leköszönő elnöke.

A szakember hozzátette, hogy az egységes európai szabadalomra még várni kell és ez mindenképpen bosszantó. Amennyiben ma valakinek odaítélnek egy szabadalmat, akkor annak még az adott nemzeti szabadalmi hivatalnál is be kell jegyeztetnie azt, s minden esetben fizetnie kell. Egy egységes európai szabadalom esetében a védelem kiterjedne az Európai Unió tagországaira. A folyamat jelenleg azért áll, mert érkezett egy kereset a német alkotmánybírósághoz. Már minden feltétel adott az új rendszer bevezetéséhez, még a brit parlament is elfogadta azt - a Brexit ellenére is, ezért remélhetően már jövőre hatályba léphet az új rendszer. Battistelli hangsúlyozta, hogy ő már több évtizede harcol a változtatásért.

"A Kínai Szabadalmi Hivatal a nemzetközi szabványok alapján működik. Már 30 éve együtt dolgozunk és a rendszere nagyon hasonlít a miénkre. Ez mindenképpen előnyös az európai társaságok számára. Az olyan vállalatok, mint a Siemens például nagyon sok szabadalmat jegyeztetnek be Kínában, úgy tűnik tehát, hogy ez a dolog megéri a számukra" - ecsetelte az Európai Szabadalmi Hivatal távozó elnöke.

A szakember kiemelte, hogy Európában a megítélt szabadalmak aránya 82 százalékkal nőtt és sikerült a szabadalmi hivatalt is úgy felfejleszteni, hogy megfeleljen a 21. századi kihívásainak. Ez utóbbihoz számos eszközt fejlesztettek ki. Ezek egyike egy szabadalmi kereső, amely mostanra globális szabvánnyá vált és immár világszerte 40 szabadalmi hivatalban alkalmazzák. Egy másik hasznos megoldás egy fordítószoftver, amely hozzáférést biztosít a japán, a koreai és a kínai dokumentumokhoz. Ennek a programnak a megalkotása különösen fontos volt, mert így sikerült egy globális szabadalmi rendszert létrehozni. Fennállt ugyanis a veszélye annak, hogy a közös nyelvtudás hiányában a szabadalmi rendszer szétesik keleti és nyugati világra.

Benoît Battistelli kitért az Európai Szabadalmi Hivatalnál az elmúlt időszakban végrehajtott reformra is, amelyet a munkavállalók nagy többségének támogatásával sikerült megvalósítani. Az intézkedéseknek köszönhetően egy a negyvenes évei közepén járó szabadalomvizsgálónak ma átlagosan 12 000 eurós nettó fizetése van. Az intézmény napjainkban 7000 embert foglalkoztat, közülük 4400-an dolgoznak szabadalomvizsgálóként - ez ötszázzal több mint nyolc évvel ezelőtt. A szakember szerint, mint minden cég, az Európai Szabadalmi Hivatal is egy élő organizmus, amelynek a gazdaság és a környezete feltételeihez kell igazodnia. Elég csak a mesterséges intelligenciára gondolni, amely alapvetően meg fogja változtatni a munkájukat. A szabadalmi beadványok előzetes vizsgálata már most is automatizálva van és a folyamat a jövőben még gyorsabb lesz.

2018.06.14.