Az innováció világából

A tapintás érzését adja vissza egy új művégtag

Az utóbbi néhány évben többször is olvashattunk olyan új kísérletekről, amelyek a végtagjaikat elvesztő, illetve bénulásban szenvedő betegek életét igyekeztek jobbá tenni, legyen szó a végtagok használatáról, illetve a különböző funkciók helyreállításáról. Amíg azonban eddig többnyire a végtagok felé küldött információk segítettek ebben, most az agyba visszaküldött adatok feldolgozását is megoldották.

Erről számolt be a DARPA hivatalos közleménye, amely szerint most először sikerült megoldani az ellenkező irányba haladó információk megfelelő kezelését és felhasználását, ami a kísérletben résztvevő páciens számára a tapintás érzékelésének visszanyerését jelenti. Az eredményt az eredeti, természetes állapothoz közelinek írják le, ezzel pedig - legalábbis a kutatócsoport vezetője szerint - bezárult a kör, hiszen míg korábban a gondolatokkal vezérelt művégtagok megjelenése jelentette a nagy áttörést, most a kétirányú adatáramlás révén sikerült meghaladni az eddigi teljesítményt, itt ugyanis a jelek szerint sikerül majd biztosítani a megfelelő precizitást.

Az első tesztek során a kutatók a bekötött szemű páciens művégtagjának ujjait érintették meg, a kiválasztott személy pedig csaknem 100 százalékos pontossággal meg tudta mondani, hogy melyik ujjnál jött létre a fizikai kapcsolat. Mi több, nem is tudták átverni két ujj egyszerre történő megérintésével, ezt ugyanis a tesztalany szintén észlelte, elmondása szerint pedig olyan érzése volt, mintha az eredeti végtagja jelezné számára az érintést. Ehhez természetesen a végtagban lévő érzékelőkre, valamint az agyba ültetett speciális chipre van szükség, a kettő között pedig a szignálok elektromos jellé történő átalakítása megy végbe.

Mivel a tanulmány eddig egyetlen tudományos lapban sem jelent meg, az eredmények részletes ismertetése pedig még várat magára, tulajdonképpen a kezdeti fázisban járnak, ám erre valószínűleg nem kell már sokat várni.

Forrás: sg



 



 





PROJEKTEK arrow

ECOS4IN
2019.05.24.

INNOGROW
2019.05.24.

SKILLS+
2019.05.24.

SYMBI
2019.05.24.

E-CONOMY
2018.11.30.

femcoop PLUS
2016.10.16.