E-mobilitás

iMove – az Apple elektromos autója

Most az Apple tervez kihasítani egy szeletet ebből a piacból, és kicsit más irányba haladni a megszokott almás telefonoknál.

Terveik szerint már 5 éven belül beindulna sorozatgyártás, ez azonban igen optimista elképzelés, hiszen a tapasztalt autógyártóknak is nagyjából 7 évbe telik egy új modell kifejlesztése. Az ötlettel egyébként Liviu Tudoran tervező állt elő, aki egy nulla károsanyag-kibocsátású, valamint a cég legjobb kütyüjeivel felturbózott modellt álmodott meg.

A belső tér dizájnját a vezető egyedileg testre szabhatja, valamint a műszerfal egyetlen nagy érintőképernyő lesz. A tető háromszög alakú napelemekkel lesz borítva, így menet közben is töltődik a jármű, de ezt akár fel is lehet nyitni, hogy az autó egy kabrióra hasonlítson.

Az Apple-nek minden forrása megvan arra, hogy ezt a tervet véghez vigye, ugyanis csak a tavalyi negyedévet 178 billió forintos rekordprofittal zárták. Szükség is van a pénzre, ha a megfelelő szakembereket szeretnék elcsábítani a projektjükhöz: eddig összesen 200 mérnököt és tervezőt sikerült leszerződtetniük.

Egy biztos, az Apple csak akkor fog előállni az autóval, ha az már teljesen kész van, és nagy hatással lesz a piacra, csak úgy, mint az iPhone esetében. A terveket látva azonban el kell ismerni, hogy erre bizony van esély.

Forrás: alternativenergia




LEGOLVASOTTABB HÍREKarrow


PROJEKTEK arrow

ECOS4IN
2019.05.24.

INNOGROW
2019.05.24.

SKILLS+
2019.05.24.

SYMBI
2019.05.24.

E-CONOMY
2018.11.30.

femcoop PLUS
2016.10.16.