E-mobilitás

E-mobility tanulmányúton jártunk Bregenzben és Stuttgartban, régiós képviselőkkel

A tanulmányút első állomása Bregenz volt, ahol a vendéglátó energiaszolgáltató az Illwerke VKW volt - a VLOTTE projekt életrehívója. A projekt eredményeképpen 2011-ben már 357 elektromos autó rótta az utakat 165 elektromos töltőállomásról táplálva. A szükséges villamos energiát részben vízi-, részben pedig naperőművek szolgáltatták és teszik ezt ma is. A projekt előtt végzett felmérések kimutatták, hogy a pilot területen az autóval megtett utak 94%-a napi 50 kilométernél kevesebb, ami könnyedén teljesíthető távolság volt már az akkori akkumulátorokkal (ZEBRA) szerelt járművekkel is (THINK City). 2014-ben már jóval szálesebb az elektromos autók választéka, így az érdeklődők sokféle típust tesztelhetnek a VLOTTE flottájából: Citroen C zero, Mitsubishi iMiEV, VW E-up, Renault ZOE, BMW i3, stb. Akik a VLOTTE-nál bérlik az elektromos járművüket, ahavidíj ellenében nemcsak a járművet használhatják kilométer korlátozás nélkül, hanem biztosításra, rendszeres szervízre és a töltésre sem kell költeniük. Ennek köszönehtően a felhasználók között vannak olyanok is, akik évi 33.000 km-t mennek elektromos autójukkal és már alig használják vagy éppen el is adták belső égésű motorral szerelt járművüket.

Az energiaszolgáltató alkalmazottai munkaidőben töltik fel járműveiket

Voralberg az energia termelésben és hatékonyságban is komoly célokat tűzött ki: 2050-re a teljes energiaszükségletüket - amely ma évi ~10.000 GWh - a harmadára 3.600 GWh-ra kívánják csökkenteni úgy, hogy azt már teljes egészében megújuló források felhasználásával termeljék meg.

Teszteltük a BMW i3-at

A tanulmányút másik állomása Stuttgart volt, Európa egyik legnagyobb autóipari fejlesztő-, gyártóközpontja (Mercedes, Porsche). Vendéglátónk Wirtschaftsförderung Region Stuttgart GmbH (WRS) volt. Itt egy osztott használaton alapuló ún. "car sharing" rendszert ismerhettünk meg, a CAR2GO-t, illetve az elektromos járműveket kínáló E-CAR2GO-t. Nem csak prezentációt láthattunk a világ 29 nagyvárosában működő rendszerről, hanem élőben ki is próbálhattuk azt. Láttuk, milyen egyszerű, kényelmes és felhasználóbarát a rendszer. Ráadásul kedvező a használati díjban is: a tömegközlekedés és a Taxi árkategóriája közé sorolható. Vendéglátónk, aki használja is a CAR2GO járműveit, beszámolt a járművek használata során szerzett saját pozitív tapasztalatairól.

Láthattuk, milyen egyszerű egy szabad autót találni és használatba venni, illetve "vissza adni" 

A stuttgarti látogatást a mentor workshop zárta, ahol a tanulmányút résztvevői az őket érdeklő szakmai kérdésekre kaptak választ és megismerhettük a tartomány jövőbeni várható fejlesztéseit is.

A tanulmányút résztvevői

2012 óta futó FP7-es projektünk az ELMOs (Electromobility Soultions for Cities and Regions – Elektromos mobilitáson alapuló megoldások városok és régiók számára) egyik fő célkitűzése, hogy csökkentse a városi és vidéki területek közlekedésből – főként a közúti gépjármű közlekedésből – származó légszennyezettségét úgy, hogy az elektromos járművek (PEDELEC-től az elektromos autókon át az elektromos buszokig) terjedését és ezzel napi használatát támogatja.

Az ELMOs projektből a Pannon Novum 2 akció megvalósítását tűzte ki célul: elektromos mobilitás népszerűsítését szolgáló események szervezését a NYD-i régióban és a helyi önkormányzatok elektromos mobilitás stratégiájának és kapcsolódó akcióterveinek kidolgozását. Mindkettő esetben nemzetközi projekt együttműködés lehetőségét keressük.

A Pannon Novumnak ez már a harmadik nemzetközi elektromos mobilitás projektje (PROSESC és REZIPE mellett). Az évek során megismert közel 100 – elsősorban nyugat-európai - e-mobilty projekt tapasztalatai rendelkezésére állnak jelenlegi és jövőbeni partnereinknek. Célunk, hogy magánszemélyek, önkormányzatok, intézmények és cégek is megismerjék az elektromos mobilitás adaptálásának lehetőségeit, elkerülve azokat a buktatókat, amelyek a korábbi pilotok során egyes projektpartnereinknél bekövetkeztek. Mai magyar körülmények között is van értelme akár már egy pár száz fős település esetében is az elektromos mobilitás megoldások adaptálására, melyhez előzetes konzultációt javaslunk a lehető legjobb műszaki és pénzügyi megoldás kidolgozásához.

Az elektromos járművek használata során ma már technikailag megvalósítható a kibocsátásmentes közlekedés, ha a járművek által felhasznált energiát megújuló energiaforrásokból fedezzük. Itt elsősorban nap- és szélerőművek jöhetnek szóba a háztartási méretű néhány kW teljesítmény napelem telepektől egészen a szélparkok több 10 MW-os teljesítményéig. Egy tisztán elektromos meghajtású jármű kezelése semmivel sem bonyolultabb egy belső égésű motorral szerelt járműhöz képest, működtetési és fenntartási költségei pedig jóval alacsonyabbak.

2014-ben várhatóak olyan pályázati kiírások, amelyek lehetővé teszik megújuló energiaforrások kiaknázását – a támogatás mértékétől függően – közepes vagy rövid időtáv mellett. Az így termelt környezetbarát energia pedig fenntartások nélkül felhasználható az elektromos járműveink üzemeltetésére. Az elektromos járművek elterjedésének elősegítéséhez  a magyar kormány dolgozik a Jedlik Ányos terven, ami vélhetően ezirányú pályázatok megjelentetését teszi lehetővé 2014-ben.

Ha kedvet kapott az elektromos közlekedésre való áttéréshez, keresse Angster Tamás kollégánkat (tamas.angster (kukac) pannonnovum (pont) hu; mobil: 30/718-0316), aki örömmel tájékoztatja a lehetőségekről!

              




LEGOLVASOTTABB HÍREKarrow


PROJEKTEK arrow

ECOS4IN
2019.05.24.

INNOGROW
2019.05.24.

SKILLS+
2019.05.24.

SYMBI
2019.05.24.

E-CONOMY
2018.11.30.

femcoop PLUS
2016.10.16.